Bank

Csányiék már nagy tételben veszik az OTP-t - Érdemes beszállni melléjük?

2016 után idén ismét nagy tételben veszi az OTP részvényeit Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius Global Fund. Ha a korábbi vételeket visszanézzük, a Sertorius nem hibázott, nagy nyerő van a pozikon, és már rövid távon is jól időzítettek. Az év elején elért csúcsról már 18 százalékot esett az OTP árfolyama, ez alapján is jó ötletnek tűnik együtt úszni most a Sertoriusszal, azonban egyrészt divat lett kerülni mostanában az olyan eszközöket, mint az OTP részvényei, másrészt nagyon távolról nézve nem szép a technikai kép, ezek óvatosságra intenek.

Veszi az OTP-t a Sertorius

Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius 2016-ban kezdte el feltölteni portfólióját OTP-részvényekkel, abban az évben 8,2 milliárd forintért vettek papírokat, aztán hosszú ideig nem érkezett bejelentés OTP-vásárlásokról, majd idén május végén újra elkezdték nagy tételben venni az OTP-t, a tegnapi vásárlással együtt idén már 7,7 milliárd forintnyi csomagnál tartanak, vagyis eddig összesen 16 milliárd forintért vett OTP-részvényeket a Sertorius. Az időzítés okáról sokat nem tudunk, de az látszik, hogy amikor az OTP éppen bankokat vesz, akkor nem vásárol OTP-részvényeket a Sertorius (vélhetően azért, hogy ne minősüljön bennfentes kereskedésnek), az Axa magyarországi üzletágának megvásárlását 2016 februárban jelentették be, a szingapúri alap csak ez után, márciusban és júniusban vett OTP-részvényeket, a bolgár Expressbank és az albán SocGen Albania megvásárlását idén augusztus elején jelentette be az OTP, a Sertorius pedig csak ez után, augusztus közepétől veszi az OTP-t.

Csányiék már nagy tételben veszik az OTP-t - Érdemes beszállni melléjük?
A kérdés csak az, hogy érdemes-e követni a Sertoriust, és akkor venni, amikor ők vesznek. Ha csak az alap eddigi vásárlásait nézzük, akkor nyilván igen, hiszen,
  • egyrészt úgy tűnik, mint ha az időzítésre technikai megközelítést használnának, ráadásul jól, a 2016-os kört is jól elkapták, márciusban egy beszűkülést követő kitörésbe vettek bele, júniusban pedig egy korrekciót vettek meg, az idei nagy májusi zuhanásnak is a végét kapták el, rövidtávon ott fordult az árfolyam, és azóta is jellemzően korrekciókban vesznek, rövid távon is jellemzően jól időzítenek,


Csányiék már nagy tételben veszik az OTP-t - Érdemes beszállni melléjük?
  • másrészt az OTP-részvénycsomagon jelentős (nem realizált) nyereség képződött, ami főként annak köszönhető, hogy a 2016-os vételek átlagára csupán 6300 forint volt, vagyis nem csak rövid, de hosszútávon is eredményesen építik a pozíciókat az OTP-ben.


Persze elképzelhető, hogy nem kell ezt túlgondolni, mert bár a Sertoriusnál odafigyelnek az időzítésre, Csányiék azért inkább hosszútávon gondolkodnak, nem 5-10-15 százalékos gyors profitot akarnak zsebbe tenni. És pont ez az, amin érdemes elgondolkodnia azoknak, akik együtt úsznának a nagybefektetővel, ugyan arra még nem volt oka a Sertoriusnak, hogy OTP-részvényeket adjon el, hiszen eddig rövid, néhány napos időszakoktól eltekintve végig nyerőben voltak, az alap vélhetően nagyobb esésben sem esne kétségbe, miközben a kisbefektetők sokszor már 5-10 százalékos mínuszt is nehezen viselnek el.

Miért esik az OTP?

Hiába erősek az OTP fundamentumai (erős makró a régió országaiban, növekedés organikusan és akvizíciókon keresztül, erős tőkehelyzet, magas profitabilitás, szépen lecétézett hitelkönyv stb.), a vállalat és részvényei sok mindent megtestesítenek abból, amit az elmúlt hónapokban inkább kerülnek a befektetők:
  • egyrészt feltörekvő piaci sztori az OTP, a feltörekvő piaci részvények pedig nyomás alá kerültek az elmúlt hónapokban,
  • másrészt újra sztori lett Magyarország, bár szó sincsen olyan gazdasági problémákról, mint Törökország vagy Argentína esetében, a Sargentini-jelentés tárgyalása és elfogadása Magyarországra irányította a befektetők figyelmét
  • ráadásul az OTP az elsőszámú eszköz, amin keresztül meg lehet venni vagy el lehet adni Magyarországot
  • az OTP az egyik olyan bank Európában, amelyen leginkább lecsapódik a bérinflációs nyomás, az elemzők a működési költségek jelentős emelkedésével számolnak, a költségek bevételeket meghaladó mértékű növekedése a profitabilitást csökkentheti
  • az OTP papírjai az elmúlt hónapok árfolyamesése után is még mindig a magasabban árazott részvények közé tartoznak
  • és az is igaz, hogy 2015 január és 2018 január között 3,5-szörösére emelkedett az árfolyama, ekkora rali után könnyen megremeg a befektetők keze.

Akkor hát venni vagy nem venni?

Miközben a fundamentumokban nem látunk érdemi kockázatokat, a papírokkal szembeni hangulat, és a technikai kép alaposan elromlott, ezt érdemes figyelembe venniük azoknak, akik a Sertoriussal együtt építenének ki OTP-pozíciókat.

A májusi nagy esés mély nyomokat hagyott az OTP grafikonján, a júniusi, júliusi és augusztusi havi gyertya gyakorlatilag csak a bekonszolidálása volt a májusi zuhanásnak, ha nagyon távolról nézzük, akkor a masszív, kanócokkal együtt 2000 forint magasságú májusi gyertyának csupán a feléig jött vissza az árfolyam 3 hónap alatt, szeptemberben pedig folytatódott a lejtmenet, amivel a 2015 eleje óta tartó emelkedő trendvonalat is törte az árfolyam. Összességben nagyon nem szép a technikai kép.

Csányiék már nagy tételben veszik az OTP-t - Érdemes beszállni melléjük?
Kapaszkodót a 9400-9500 forint közötti zóna adhat, ott volt a tavaly februári lokális csúcs és az idén májusi zuhanás alja is, amíg az a szint kitart, nagy baj nincsen, az alatt viszont gyorsan jöhet néhány száz forintos esés, a Fibonacchi-szintek alapján 8650 forint körül lehet egy erősebb támaszzóna.

Összességében kár lenne temetni az OTP-papírjait, a bank fundamentumai még mindig nagyon erősek, de azt is látni kell, hogy van egyfajta undor a világban pont az olyan eszközökkel szemben, mint az OTP-részvényei (feltörekvő és országspecifikus sztori, sokat emelkedett, nem olcsó stb.), és a technikai kép is alaposan elromlott, ezért bár kifejezetten jó a Sertorius track recordja az OTP-részvények vételében, összességében most óvatosak lennénk abban, követjük-e a nagybefektetőt a vásárlásokkal.

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
csalás scammer marketplace facebook hacker csaló telefon átverés