Nem lehet olyan, hogy valaki Amerikával és Észak-Koreával is üzletel

2017. szeptember 13. 08:50    
nyomtatás
 
Az Egyesült Államok kongresszusának egy külügyi testülete egyoldalú szankciókat varrna azoknak a kínai nagybankoknak a nyakába, amelyek jelentős amerikai jelenléttel bírnak és mégis üzletelnek Észak-Koreával.


Ed Royce, a testület elnöke azt mondta egy meghallgatáson, hogy az olyan nagybankokat, mint a China Merchants Bank, sőt, még az egyik legnagyobb kínai állami bankot, az Agricultural Bank of China is szankcionálnia kellene az Egyesült Államoknak, ha nem szakítanak meg minden kapcsolatot Észak-Koreával.

Royce szerint a kongresszusnak "gyorsan és agresszívan" kell betartatnia az ENSZ szankcióit, amelyeknek célja, hogy Észak-Koreát rakétaprogramjával együtt még inkább elvágják a világtól.

Korábban Steve Mnuchin, Amerika pénzügyminisztere is figyelmeztette Kínát: plusz szankciókat kaphatnak, ha nem hajtják végre az ENSZ szankcióit és korlátozásait Észak-Koreával szemben. Mnuchin szerint az is szóba jöhet, hogy levágják a kínaiakat a nemzetközi dollárrendszerről, ami "elég jelentős" intézkedés lenne.

Eddig úgy tűnik, sikeres a Kínára való nyomásgyakorlás, Peking arra utasított több kínai bankot, hogy függesszék fel az észak-koreai állampolgárok tranzakcióit és az új számlák megnyitását. Erről itt írtunk:
2017.09.11 08:47 Döntött Kína: befagyasztják az észak-koreaiak számláit


(South China Morning Post)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium