Előfizetői tartalom

Nyolcvan takarékszövetkezet utasítja vissza Demján vádaskodását

Portfolio
Azok után, hogy kedden a Takarékbank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kedden külön közleményben utasította vissza Demján Sándor üzletember nyílt levelében megfogalmazott vádaskodását, szerdán a szövetkezeti hitelintézeti integráció 87 tagja közül 80 vezető aláírásával küldtek nyílt levelet az OTSZ elnökének. Ebben azt kérik ismételten Demján Sándortól, hogy hagyja abba a takarékszövetkezetek érdekeit sértő és a takarékszövetkezeti szektor újjáépítését akadályozó tevékenységét és hangsúlyozzák, hogy az üzletember állításai alaptalanok, minden szakmaiságot nélkülöznek és hazugságot fogalmaznak meg. Az aláírók szerint Demján Sándor a szövetkezetek versenytársainak érdekeit képviseli.

Demján Sándor kedden nyilvánosságra hozott, Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében a kormányfő segítségét kérte: vizsgálja meg, hogy a takarékszövetkezeti integráció által kitűzött célok hogyan érvényesültek. Szerinte ugyanis ebben a témában a miniszterelnököt félretájékoztatják. A Takarékbank már akkor közleményben reagált az üzletember által megfogalmazottakra...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés