Szégyen, ami ma Washingtonban folyik a legnagyobb amerikai bank vezére szerint

2017. július 17. 08:42    
nyomtatás
 
A JP Morgan szókimondó vezére, Jamie Dimon páros lábbal szállt bele az amerikai politikába: úgy véli, az a politikai káosz, ami ma Washingtonban folyik, rengeteget árt az amerikai bankoknak és az ország állampolgárainak is.


Szinte szégyennek számít amerikai állampolgárnak lenni és hallgatni, mennyi hülye szarral kell foglalkoznunk ebben az országban, miközben a világ körül utazunk, egyszer össze kell szednünk magunkat vagy nem fogjuk tudni megtenni azt, amit az átlagos amerikaiakért meg kell tennünk
- véli a bankvezér.

Dimon egyébként a kommentárt a pénzintézet második negyedéves gyorsjelentéséhez fűzte hozzá, ami az elemzők várakozásainál lényegesen jobb számokat produkált. Magáról a jelentésről itt írtunk:
2017.07.14 13:19 Itt az első banki gyorsjelentés (2.)

Az Egyesült Államok legnagyobb eszközállományával rendelkező bankjának vezetője megragadta az alkalmat arra is, hogy emlékeztesse az Trump-kormányt: a beígért bankreformok még mindig nem valósultak meg, a késlekedés pedig árt a gazdaságnak és az amerikai állampolgároknak is.

Szégyen, ami ma Washingtonban folyik a legnagyobb amerikai bank vezére szerint


(USA Today nyomán)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Kiemelt privát banki tanácsadó
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium