Előfizetői tartalom

Vihar előtti csend a CIG Pannóniánál

Az előző negyedévek tendenciájának folytatását mutatja a CIG Pannónia ma reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentése. Ez azonban várhatóan nem sokáig lesz így: az MKB biztosítók nemrég bejelentett megvásárlása és az etikus életbiztosítási koncepció is nagy változásokat hozhat a társaságnál. A magyar számviteli szabályok szerint három hónap alatt 195 millió forintos adózás utáni eredményt ért el az életbiztosító, ami 27%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, a javulást azonban a szerzési költségek visszaesése meg is magyarázza, pedig az új értékesítési volumen 6,8%-kal emelkedni tudott, az életbiztosítások díjbevétele 5,6%-kal, ezen belül a rendszeres díjas termékeké 6,8%-kal esett vissza, a cégcsoport egészénél ezt a nem-életbiztosítási leánycég folytatódó növekedése kompenzálta, itt ugyanis 62%-kal nőttek a díjbevételek. Elemzői becslés ezúttal sem érkezett a gyorsjelentéshez.

Tavalyhoz hasonlóan idén is némileg csökkent a CIG Pannónia eredménye a második negyedévről a harmadikra, éves összevetésben viszont 27%-kal növekedést láthatunk adó után.Ez először is annak köszönhető, hogy az életbiztosítási tevékenység (biztosítástechnikai) eredménye 34 millió forinttal, vagyis 19%-kal emelkedett egy év alatt.Ha ennek komponenseit megnézzük, azt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés