szerző

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek

2017. április 21. 05:50    
nyomtatás
 
Nyolc év után először ismét 20% fölé emelkedett tavaly a lakáshitelek szerepe a hazai otthonteremtés finanszírozásában - mutatják friss becsléseink. 2008 óta nem látott összegben vettünk fel lakáshiteleket, de ameddig a statisztikák visszanyúlnak, még soha nem volt ilyen magas, 74% a használt lakás vásárlására fordított hitelek aránya. 85 ezer db lakáscélú hitelt folyósítottak tavaly, ennek mindössze 4%-a ment hitelkiváltásra, vagyis valóban drámaian alacsony a hitelfelvevők mobilitása. Az MNB heteken belül véglegessé váló "fogyasztóbarát lakáshitel" koncepciója talán változtat valamit ezen a helyzeten. A jelenlegi legjobb lakáshiteleket addig is itt érdemes kikalkulálni.

Kiemelten fontos téma lesz a lakáshitelezés keddi Hitelezés 2017 konferenciánkon. Az utolsó helyek még kiadók, regisztráljon most!



A napokban tette közzé friss statisztikáját a KSH a lakáshitelek tavalyi évéről. Bár az MNB adatai alapján havonta elemezzük ezt a piacot, a hivatal számai is szolgálnak újdonság értékkel. Kiderült például, hogy tavaly 85 087 darab lakáscélú hitelt folyósítottak Magyarországon, ami egy év alatt 13%-os növekedést jelent.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


A folyósított lakáshitelek volumene ennél nagyobb mértékben, 26%-kal emelkedett (ez nagyjából megfelel az MNB adatainak), így nőtt az átlagos hitelösszeg
  • a kockázatvállalás növekedésével,
  • a háztartások pénzügyi helyzetének javulásával, de
  • legfőképpena lakáspiaci árak emelkedésével
párhuzamosan. Tavaly már 2,7-szer annyi lakáshitelt vett fel a lakosság, mint amennyit a 2013-as mélyponton.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


Az új lakások vásárlása során volt a legnagyobb az átlagos hitelösszeg, erre átlagosan 6,8 millió forintot vettek fel a háztartások, a használt lakásoknál ez 6,1 millió forint, a házépítéseknél pedig 4,7 millió forint környékén alakult.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


A statisztikákban még soha nem volt ilyen magas, 74% a használt lakások vásárlásra fordított hitelek volumene. Bár nemzetközi összevetésben az MNB szerint drágák a magyar lakáshitelek (különösen a hosszú kamatperiódusú hitelek kamatfelára magas), a régebben felvett hitelek kiváltása nem jellemző: mindössze 4% volt a hitelkiváltási célra felvett lakáshitelek aránya.

A Pénzcentrum kalkulátora segítségével magunk is kikalkulálhatjuk, milyen kamat, THM és törlesztőrészlet mellett vehetünk fel lakáshitelt különböző kamatperiódusok és futamidő mellett. Mi itt mutattuk be nemrég a legkedvezőbb lakáshiteleket.


Az MNB fogyasztóbarát lakáshitel koncpeciója (erről itt írtunk részletesen) többek között azt a célt szolgálná, hogy a bankok közötti verseny a hitelkiváltások révén is élénküljön. A koncepció heteken belül véglegessé válhat.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


Az új lakáshitelek futamidejének hosszabbodásán is tetten érhető a kockázatvállalás növekedése, illetve az árak emelkedése: míg a 2014-es mélyponton 13,3 év, 2015-ben pedig 13,9 év, tavaly már 14,5 év volt a lakáscélú hitelek átlagos futamideje.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


Érdekes az is, hogy viszonylag alacsony a kereskedelmi bankok aránya a lakáshitelezésben. A lakáshitelek 28%-át tavaly jelzálogbankok nyújtották (a tavalyi év nagy részében három, az OTP, az FHB és az UniCredit működött), 23%-ot pedig a lakás-takarékpénztárak, lényegében a Fundamenta. A kereskedelmi bankok aránya 46%, a takarékszövetkezeteké 4,1% volt.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


A piaci kamatszint csökkenésének köszönhetően 2015-ben már visszszorult a támogatott lakáshitelek jelentősége a piacon (a kamattámogatásnak a hitelek nagy részénél csak 6% feletti banki kamat esetén van jelentősége), ugyanakkor tavaly 12%-ról 16%-ra nőtt az arányuk. Ez valószínű annak köszönhető, hogy a 10+10 milliós CSOK második (legfeljebb) 10 milliója 3%-os kamatozású, kamattámogatott hitel.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


A jegybank friss adatai szerint egyébként a lakáshitelek árazása egyre inkább kettészakad: a legfeljebb egyéves kamatperiódusú (változó kamatozású) új lakáshitelek átlagkamata 4,33%-ról 3,39%-ra csökkent, de az 5-10 évre fixált kamatok kisebb mértékben, 5,90%-ról 5,54%-ra csökkentek februárban az egy évvel korábbihoz képest.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


Megbecsültük azt is, hogy a magyarországi otthonteremtési lakáscélok (lakásvásárlások és építések) értékének hány százalékát teremtette elő a lakosság lakáscélú hitelből. Ehhez figyelembe vettük, hogy a KSH országos adatai szerint tavaly az év első három negyedévében átlagosan 19,2 millió forint volt az új, és 12,2 millió forint a használt lakások átlagára.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


Becslésünk szerint tavaly a használt lakások vásárlásához közel 21%-ban vettek fel átlagosan lakáshitelt a háztartások, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi 16%-hoz képest. A teljes lakáspiacon hosszú idő után először 20% fölött lehetett ez a finanszírozási arány. A 2008-as csúcsponton ez közel 33%, a 2013-as mélyponton pedig 14% alatt volt.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


Miután tavaly még enyhén csökkenhetett is a használt lakás tranzakciók volumene (a KSH teljes évi adatai még nem állnak rendelkezésre), idén sem várható dinamikus növekedés a használt lakások piacán. Sokkal inkább az új lakások hajthatják a lakáshitelezést, erre utal az is, hogy a kiadott lakásépítései engedélyek száma tavaly 32 ezer közelébe emelkedett. Az elindított lakásépítések idén és jövőre csapódhatnak le igazán a lakáshitelezésben.

Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek


A Pénzcentrum kalkulátora segítségével magunk is kikalkulálhatjuk, milyen kamat, THM és törlesztőrészlet mellett vehetünk fel lakáshitelt különböző kamatperiódusok és futamidő mellett. Mi itt mutattuk be nemrég a legkedvezőbb lakáshiteleket.


Kiemelten fontos téma lesz a lakáshitelezés keddi Hitelezés 2017 konferenciánkon. Az utolsó helyek még kiadók, regisztráljon most!

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium