Bank

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai

Utoljára 2010 elején volt a mostaninál is alacsonyabb a magyar lakosság 90 napon túl nem teljesítő bankhiteleinek összege. Arányuk, vagyis a lakossági NPL-ráta 13%-ra olvadt 2016 végére, ami ötéves mélypontot jelent. Üröm az örömben, hogy az év végi javulás négyötödét nem a törlesztési képesség helyreállása, hanem a követeléseladások adták, amelyek miatt egyszerűen kikerültek e hitelek a statisztikákból. A novemberi Erste-Intrum Justitia ügylet kiugróan nagy volt, ez az eladás akár 100 milliárd forint feletti jelzáloghitelállományt is érinthetett.
Az MNB pénteken közzétett lakossági hitelstatisztikái szerint 5325 milliárd forintnyi lakossági hiteltartozásból 692 milliárd forint számított 90 napon túl késedelmesnek 2016 végén. Az állomány 2010 eleje, a 13,0%-os arány pedig 2011 vége óta nem látott mélypontot jelent.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
A 90 napon túl késedelmes hitelek mellett a kisebb, 90 napon belüli hátralékok aránya is csökkent, a mostani 10%-nál kisebb arányt nem is találtunk a 2009-ig visszanyúló statisztikában. Határozottan javul tehát a lakosság hiteltörlesztési képessége.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
A nem teljesítő hitelek állományában három hónap alatt megfigyelhető 183 milliárd forintos csökkenés kisebb részben, kevesebb mint 20%-ban valószínűleg annak köszönhető, hogy helyreállt egyes ügyfelek fizetőképessége. Ebben vélhetően már volt szerepe az MNB tavaly márciusi ajánlásának, amely megegyezésre és a törlesztés helyreállítása ösztönözte a feleket, vagyis a bankokat és ügyfeleiket. Úgy hírlik, ezek az ősszel tetőző kapcsolatfelvételek végül csak kis részben voltak sikeresek.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
A csökkenés nagyobbik része az alábbi ábrán látható megugrásnak köszönhető: soha nem látott összegben adtak el nem teljesítő jelzáloghitelt a bankok. A 150,4 milliárd forintnyi nettó értékesítés nagy részét az Erste Bank novemberben az Intrum Justitia számára eladott állománya adhatja. A 19 milliárd forintos vételárat igen, az állomány pontos nagyságát azonban nem tették közzé a felek, így csak sejthetjük, hogy ez 100 milliárd forint felett lehetett.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
Volt egy jelentős, közel 183 milliárd forintos követelésvásárlás is a bankpiacon, ami azonban bankok közötti állománymozgás volt, és döntő részben vélhetően az Axától az OTP-hez kerülő lakossági jelzáloghitel-állományt takarja. A fenti ábrán ezzel megtisztítottuk az adatokat, a lenti ábrán viszont látható, hogy ez az ügylet az említett erstés esettel együtt mekkora kiugrást okozott a statisztikákban.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
Ha megnézzük, hogy a bankok megmaradt nem teljesítő hitelállománya hogy oszlik meg, akkor láthatjuk, hogy ezek 86%-a jelzálogfedezetű hitel. Itt maradt még tehát jó sok teendőjük a bankoknak a portfóliótisztítás során. Banki forrásaink szerint néhány, követeléseladásról szóló tárgyalás folyamatban van a bankszektorban.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
A legnagyobb nem teljesítési aránnyal viszont a szabad felhasználású jelzáloghitelek után az autóhitelek küzdenek, itt is megoldatlan tehát még a probléma. A személyi kölcsönök, áruhitelek, és főleg a támogatott lakáshitelek viszont jól állnak. Előbbieknél, vagyis a fedezetlen fogyasztási hiteleknél a követelésvásárlói piac tisztította meg persze leginkább a banki mérlegeket.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
A teljes nem teljesítő hitelállománnyal együtt az átstrukturált hitelek állománya is visszaesett 2016 végén. Az egy évvel korábbi 40,3%-ról 37,8%-ra csökkent viszont a 90 napon túl késedelmes hitelek (vagyis a sikertelen átstrukturálások) aránya e tartozások körében.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
Végezetül még egy érdekes ábra: a késedelmes lakossági hitelek közel fele több mint egy éve nem fizető, a 90 napon túl hátralékos hitelek esetében pedig 87% az éven túl nem teljesítő hitelek aránya. Viszonylag alacsony tehát az újonnan nem teljesítővé váló hitelek jelentősége, ami szintén örvendetes jelenség.

Hét éve nem látott szinten a magyarok bedőlt hiteltartozásai
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
unicredit