Bank

Oszkó: rohamosan fejlődik a hazai innovatív kisvállalati szektor

Portfolio
A Jeremie Kockázati Tőke Programban 2009-ben nyertes PortfoLion 2013 végéig összesen 5,5 milliárd forintról hozhat befektetési döntést, az első negyedév végén már 5,1 milliárd forintról döntöttek. A portfóliójukban 10 cég található, és tavaly már az első sikeres cégeladást is levezényelték, az egyik biotechnológiai cégükért egy svéd szakmai befektető jelentkezett be. A tevékenységüket nem befolyásolja, hogy mostantól a második körös tőkealap-kezelők is aktívak lesznek, sőt üdvözölni lehet megjelenésüket, mert a hazai innovatív kisvállalati szektor további fejlődését segítik elő - mondta el Oszkó Péter, a PortfoLion elnök-vezérigazgatója, aki a Portfolio.hu-HVCA iparági konferenciájának lesz az egyik előadója.
Hasonló témákról is szó esik a június 12-i Portfolio.hu-HVCA éves iparági konferencián, ahol előadást tart Soros György. Regisztráljon Ön is!


Portfolio.hu: A Jeremie I. pályázati körben a PortfoLion is nyert mandátumot. A kihelyezéssel hogyan állnak? Az év végéig sikerül az összes kihelyezhető tőkéről döntést hozni?

Oszkó Péter: A PortfoLion az alap indulásától számítva 2013. első negyedév végéig összesen 5,1 milliárd forint értékben köteleződött el forrásai kihelyezésére. Az eredeti üzleti tervünk szerint 5,5 milliárd forint az összes kihelyezhető tőkénk és terveink szerint az év végéig a további rendelkezésre álló összegekről is sikerül majd döntést hoznunk. A portfolióban jelenleg 10 cég található, ezt meghaladóan folyamatban van a sikeres Cryo exit során megtartott üzletág új vállalatban való kiszervezése és az üzleti tevékenység folytatása.

P.: Mennyire befolyásolja tevékenységüket, hogy a Jeremie II. alapkezelők is megjelentek a piacon?



Oszkó: rohamosan fejlődik a hazai innovatív kisvállalati szektor
O.P.: A Jeremie II. alapkezelők megjelenése a PortfoLion tevékenységét nem igazán befolyásolja, mivel a Jeremie I. és II. program tőkekihelyezési időszakai között eleve csak a 2013-as év az átfedés, ráadásul a PortfoLion előrehaladott állapotban van a tőkekihelyezéssel, így 2013-ban már előre rögzített befektetési tervet tud végrehajtani. A Jeremie II. alapkezelők helyzete a mi meglátásunk szerint csak rövidtávon lesz nehéz, mivel 2013-ban nagy tőkekínálat van a piacon az első és a második kör említett átfedése miatt. Középtávon, azaz 2013 után azonban úgy gondoljuk, hogy a második körös alapok nagyon is jó helyzetben lesznek, mivel a Jeremie I-es program indulásával a hazai startup-ökoszisztéma gyors fejlődésnek indult. Annak ellenére, hogy a pályázati elbírálás körülményei számos aggályt és megválaszolatlan kérdést vetettek fel, elvi jelleggel kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, hogy elindult a Jeremie II. program, mert ez biztosíthatja a hazai innovatív kisvállalati szektor további fejlődését.

P.: Hogy látja a felállított portfoliót? Mennyire optimista a célvállalatok jövőjét illetően?

O.P.: Az elmúlt évek összességében a várakozásainknak megfelelően alakultak, alapvetően elégedettek vagyunk a felállított portfolióval. Portfoliócégeink tekintetében optimisták vagyunk, jelen pillanatban mindegyik esetében látunk esélyt arra, hogy a nemzetközi piacok komoly szereplőivé váljanak. Az természetesen csak utólag fog kiderülni, hogy mely befektetéseinkből lesz igazi sikertörténet, azonban egy megtörtént exitünket követően jelenleg is több társaságunknál folytatunk potenciális exitről szóló tárgyalásokat.

P.: A Jeremie kockázati tőke program első sikeres exitjét a PortfoLion könyvelhette el. Mondana néhány szót a kiszállás körülményeiről?

O.P.: A Cryo Managementet egy szakmai befektetőnek, a svéd Vitrolife-nak értékesítettük 2012-ben. Az eredeti terveinkhez viszonyítva egy nagyon sikeres korai kiszállás volt, mivel a befektetéseinkre általában 5 éves kifutási idővel tervezünk. A Cryo esetében nem mi kerestünk vevőt, azonban a Cryo terméke nagyon hamar eljutott arra az érettségi szintre, amivel felkeltette egy szakmai befektető érdeklődését. Így a Vitrolife keresett meg minket és tett ajánlatot, amely jelentős, a várakozások feletti hozamot biztosított mind a PortfoLion által kezelt alap és annak befektetői, mind a társaság eredeti alapítói és társtulajdonosai számára.

P.: A befektetési időszak lezárása után több év is eltelhet, míg a cégeket értékesítik. Milyen exit lehetőségeket lát a jövőben?

O.P.: A jövőbeni exitek tekintetében szakmai és pénzügyi befektetőkre egyaránt számítunk. Hogy az egyes portfoliócégek esetében inkább szakmai vagy inkább pénzügyi befektetővel tudunk megegyezni, az nagyban függ az adott cég iparágától, fejlettségétől, hogy mely piacokon van jelen (pl. Európa vagy Amerika) és hogy milyen igényei vannak, milyen stratégiai irányt akar követni a jövőben.

P.: A PortfoLion a Jeremie alapon felül 2012 második felében egy új alappal is elindult, ami forráshiányos középvállalatokba fektet be. Ezen a téren milyenek a tapasztalatok?

O.P.: Az alap megalakulása óta nagyon sok olyan társasággal találkoztunk, ami igazolja a koncepció létjogosultságát. Az elmúlt öt év nehéz gazdasági környezetében olyan cégek is nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhettek, ahol amúgy a termékek, a piac és a menedzsment is megfelelő. Másfelől ezek a tranzakciók sokkal összetettebbek és lassabban lebonyolíthatóak, mint a OTP Kockázati Tőke Alap esetében. A befektető, a tulajdonosok, a menedzsment és a hitelezők érdekeit össze kell hangolni, illetve gyakran nehéz, örökölt jogi problémákkal is meg kell küzdeni. Ha ebből valamelyik nem sikerül, akkor nem tudunk befektetni. Az alap első befektetése a D-ÉG Thermoset Kft. eddig beváltotta üzleti várakozásainkat.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
unicredit