Gazdaság

Hatalmas összeget bukik Magyarország az áfacsalás miatt

Portfolio
Magyarországon az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mérete eléri az egymilliárd eurót - írja a Reuters hírügynökség a Bunge ameikai cég számításaira hivatkozva.
Az egymilliárd eurót (jelenlegi árfolyamon számolva 296 milliárd forint) is elérheti az egyes termékek (különböző olajok, cukor, kávé és hús) értékesítéséhez köthető adócsalás - írja a Reuters hírügynökség az amerikai Bunge nyersanyagcég becslésére hivatkozva.

Jelenleg Magyarország a legfőbb olyan hely, ahol előfordul az ilyen típusú áfacsalás - jelentette ki a hírügynökségnek Buff Greebe, a társaság Duna-régiójáért felelős igazgató.

Az ösztönzés jelentős az adócsalók számára, ezért az élelmiszeriparnak a kormánnyal közösen kellene harcolnia ez ellen - tette hozzá a szakértő.

A cikk emlékeztet arra, hogy az idei évtől a 27%-ra emelt legfelső magyar áfakulcs a legmagasabb az egész Európai Unióban, ami az illegális kereskedelmet Magyarországon rendkívül nyereségessé teszi.

A csalás középpontjában a hamis papírmunka áll, amely lehetővé teszi a föld alatti hálózatban működő kis cégek - amelyeket legtöbbször bűnözői csoportok irányítanak - virágzását.

A Bunge társaság szerint kevés közvetlen bizonyíték van arra, hogy ténylegesen kik állnak az áfacsalás mögött, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a legálisan működő cégek kivonulnak.

Az ellenőrök elmondása szerint általános az a módszer, hogy egy adott vállalkozás másik uniós tagállamból importál az importáfa megfizetése nélkül, majd ezt különböző közvetítő cégeken keresztül értékesíti a kereskedőknek, már áfával együtt, és így a különbözetet zsebre vágja.

Az Europol becslései szerint az egész Európai Unióban éves szinten 100 milliárd euróra tehető az áfacsalásból fakadó veszteség. Ez a számítás Magyarország esetében 5 milliárd euróra becsüli a kárt.

Aszalós Andrea, a NAV bűnügyi sajtóiroda sajtófelelőse a hírügynökségnek kifejtette, hogy vizsgálatok egyre hatékonyabban derítik ki, hogy kik állnak a cég mögött. "Ahogyan a rendszerünk sorra leplezi le a kockázatos vállalatokat, az adóhatóság pénzügyi nyomozói úgy válnak egyre hatásosabbá" - mondta.

Hétszázmilliós áfacsalást lepleztek le Hétszázmillió forintra tehető annak az áfa-csalásnak az értéke, amelynek elkövetőit csütörtökön fogták el a vámnyomozók - írta pénteki számában a Kisalföld az MTI szerint. Egy szlovákiai nő magyarországi cége gabonát vásárolt a szomszédos államból, és visszaigényelte az általános forgalmi adóját, majd ismét értékesítette a terményt egy olyan vállalkozónak, aki továbbadta az asszony szlovákiai cégének. A cikk szerint a magyarországi vállalkozás mintegy 600, a szlovákiai 100 millió forintnyi adó be nem fizetéséért tehető felelőssé. A lap úgy tudja: csütörtök hajnalban három embert állítottak elő az üggyel kapcsolatban, kettejüket már előzetes letartóztatásba is helyezte a bíróság, a kárból mintegy 220 millió forintnyi már megtérült készpénzben, illetve ingatlanban.

A hírügynökség cikke arról is beszámol, hogy az amerikai Bunge összeállt Magyarország legnagyobb agrárcégével, a Bonafarmmal annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az áfacsalás méretére és arra, hogy a kormány hatásos ellenszert találjon a problémára.

"Ez nem egy új jelenség, az áfa kivetése óta jelen van" - nyilatkozta a hírügynökségnek Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, aki egyúttal az OTP Bank vezére is. Hozzátette, hogy minél nagyobb az eltérés a magyar áfakulcs és a környező országok áfakulcsa között, annál nagyobb a késztetés a csalók számára.

A magyar adóhatóság a Reutersnek elmondta, hogy számos nyomozást indítottak és az előző évben 375 millió eurónyi adócsalást derítettek fel, melynek legnagyobb része az áfát érinti.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Hatalmas gyógyszergyártó van születőben