Gazdaság

Az etatizmus 50 árnyalata

Muraközy László
Amikor az elmúlt négy év állami szerepvállalásának alakulásának néhány jellemzőjét próbáljuk végiggondolni, igen széles elméleti és gyakorlati ismeretekre támaszkodhatunk a történelem és a világgazdaság tapasztalataiból. Ugyanakkor ez a kérdéskör Magyarországon is hosszú évtizedek óta a szakemberek figyelmének a középpontjában állt, így itt is van mire támaszkodnunk. Ez is jól érzékelteti, hogy a túlterjeszkedő, mindenbe beavatkozó állam, az etatizmus nemcsak az elmúlt négy év problémája Magyarországon, hanem sokkal, de sokkal hosszabb történet következménye, része és eleme. Kétrészes irásomban az állami túlterjeszkedés hazai folyamatait tekintem át.

1 2

Növekedés nélkül.
2010-ben a nyertes politikai erők korántsem légüres térben kezdték meg négyéves ciklusukat. A rendszerváltás utáni évtizedek, ezen belül a közvetlenebb előzményt jelentő kétezres évek történéseit is szem előtt kell tartanunk, amikor elemezzük a mostani kormányzati ciklus menetét. Ilyen típusú írás nem alkalmas nagyon mély elemzésre, és nincs is kellő távolságunk az elfogulatlan értékelésre. Már csak ezért sem, mivel hosszú évek óta a politikai erők, és a hozzájuk csapódó elemzők nem sokat törődnek a valós tényekkel. Kevés a tárgyilagos elemzés. A tények és tendenciák reális számbavétele helyett sokkal inkább saját nézőpontjuk határozza meg mondanivalójukat.

Mostani írásomban éppen ezért döntően statisztikai adatokra támaszkodok, a politikai elfogultsággal nehezen vádolható nemzetközi online AMECO adatbázist használva. Viszonyítási alapként bevonom a 2010 előtti évek hosszabb, rövidebb időszakát, valamint közvetlen versenytársainkat a régióból, Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Szlovéniát. Azt gondolom, hogy így mindenki maga is végiggondolhatja az ábrák alapján, hogy mi jellemző napjaink Magyarországára, és ha kedve van akár saját maga is bővebb vizsgálatokat is végezhet a mindenki számára könnyen elérhető AMECO adatbázis alapján.

A 2010-ben hatalomra került politikai erők nagyarányú politikai felhatalmazással, de egy gazdaságilag nem könnyű helyzetben lévő országban kezdhettek hozzá a kormányzáshoz. A rendszerváltás utáni éllovasból az új évezred első évtizedében a saját térségében is egyre jobban lemaradó Magyarország gazdaságpolitikai hibák sorozatán keresztül egyre rosszabb helyzetbe kerül. A felelőtlenül túlköltekező kormányzatot 2006-ban az Európai Unió tudta csak valamennyire visszafogni, és így született meg a 2006-os konvergencia program, jelentős megszorításokkal. Ez azonban hatásaival visszafogta a korábban is mérsékelt gazdasági növekedést már a 2008-as recessziós hullám előtt. A válság viharában az államcsődtől csak az igen jelentős és gyors nemzetközi hitelcsomag mentette meg Magyarországot, majd a Bajnai-kormány rövid időszakában sikerült stabilizálni az ország helyzetét. Így 2010-ben már a legrosszabb éveken túl volt Magyarország, de számos gonddal küzdött, amelyek megoldása az új kormányra várt.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon kezdenek gyűlni.

Egy kormányzat helyzetét, mozgásterét, lehetőségeit alapvetően befolyásolja az adott ország gazdasági helyzete, nemzetközi versenyképessége, növekedési potenciálja és tényleges üteme. Az 1. ábráról, amely az egy főre jutó GDP alakulását mutatja be, jól érzékelhetjük, hogy Magyarországon, - a szükségszerű, bár nem legjobb összetételű konszolidációs intézkedéssorozatok következtében, - a régióban egyedi módon, már a válság előtt stagnálás körüli állapot alakult ki, amikor is a többi országban még jelentős növekedés volt megfigyelhető. A válság mindenkit visszavetett, de nem mindegy, hogy milyen szintről. Hazánk teljesítménye egyértelműen a legrosszabb a térségben, 2009 óta mindvégig a 2006-os szint alatt található az egy főre jutó GDP szintje, még 2013-ban is. Jelenleg is csak alig 2 százalékkal haladja meg a magyar egy főre jutó GDP szintje a 2010-es értéket. Ezzel szemben Szlovákia és Lengyelország fejlettsége 2013-ban, a válság ellenére, már egyötödével, 20 százalékkal meghaladta a 2006-os szintet.

Az etatizmus 50 árnyalata
Mindez azt is jelenti, hogy valójában stagnáló gazdasági háttere volt 2010 után az új kormányzatnak, ami jelentősen beszűkítette a mozgásterét. Ennek kibővítésére az első reakció, a patinás magyar hagyományoknak megfelelően a deficit megemelése lett volna, de ez a terv Brüsszel kérlelhetetlen álláspontja miatt néhány hét alatt füstbe ment. Egyrészt a 2004-es csatlakozás utáni magyar fiskális "teljesítmény" feltehetően már önmagában is elég lett volna ehhez az elutasításhoz, de éppen az euró válság közepén voltunk, amikor is végképp kizárt volt az immár tűrhető állapotban lévő Magyarországgal való engedékenység.

Brüsszel ragaszkodott a korábbi kormány által megígért stabilizációs pálya sarokszámaihoz, az államháztartási deficit 3 százalék alá csökkentéséhez. Ez azt jelentette, hogy a kormánynak más módszerekkel kellett forrásokhoz jutnia, mint a korábbi évtizedekben szokásos hiányon keresztüli finanszírozás. Ugyanis a 2010-ben hatalomra került politikai erők is kulcsszerepet szántak a kiterjedt állami eszközrendszernek elképzeléseik megvalósításában. Ehhez azonban más módon kellett forrásokat összeszednie. Az elmúlt évek gazdaságpolitikai lépéseinek a megértésében kulcsfontosságú annak felismerése, hogy a mélyben az egyik legfontosabb mozgatóerő, hogy milyen formában lehet a kormányzat mozgásterét bővíteni, hogyan és honnan lehet forrásokat szerezni. Abban azonban tartalmi folytonosság van, hogy az állam kiemelt jelentőségű terep a magyar politikusok számára, akármilyen színű is a nyertes párt.
Ez a cikk folytatódik
1 2
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Hatalmas gyógyszergyártó van születőben