Előfizetői tartalom

Bekeményítettek a pénzügyminiszterek: még többet várnak el a görögöktől

Portfolio
Kilenc órányi egyeztetés után szombat éjfélkor véget ért az Eurócsoport rendkívüli ülése, vagy legalábbis pár órás szünetet tartanak, ugyanis egyelőre nem sikerült megalkotni a közös álláspontot. Bár a nemzetközi hitelezők délelőtt közölték, a görög javaslatcsomag megfelelő tárgyalási alap lehet, a pénzügyminiszterekről úgy tudni, további megszorításokat fognak követelni Athéntól. Kiszivárgott az is, hogy az EU és az IMF számításai szerint az athéni kormány 53,5 milliárdos hiteligénye helyett 74 milliárd eurós hitelcsomagra és 8 milliárd eurónyi áthidaló hitelre lenne szüksége Görögországnak. Az Eurócsoport elnöke szerint a pénzügyek mellett leginkább a bizalom és a hitelesség kérdése volt napirenden, ezek jelentik most a legnagyobb gondot. Emiatt valószínű is, hogy már a jövő héten be kell indítani a görög törvénygyárt, ugyanis az Eurócsoport addig nem kezdi meg a hivatalos tárgyalásokat, míg a görög parlament nem szavazta meg a fontosabb intézkedéseket. Egy német lap megszellőztette a német pénzügyminiszter megoldási javaslatait, amelyek szerint Görögország eurózóna-tagságát öt évre szüneteltetnék, az adósságát pedig restrukturálnák, a német kancellárhelyettes ugyanakkor azt mondja, ez a megoldás csak akkor valósulhatna meg, ha a görögöknek nem lenne jobb alternatívájuk. A legújabb nagy ellenállók azonban a finnek lettek: az euroszkeptikus finn kormánypárt vezetője azzal fenyeget, lemond, ha több pénzt adnak a görögöknek. Az Eurócsoport vasárnap délelőtt 11 órakor folytatta a tanácskozást, utána délután 4 órától Euro-csúcstalálkozót tartanak.

2015. július 12. 18:10 Megosztás Kemény szavakkal indul az Euro-csúcs Az eurócsoport hétvégi maratoni üléseinek egyelőre nincs kézzel fogható eredménye a görög válsággal kapcsolatban. Nincs egyetértés a résztvevők között, felfokozott a hangulat...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés