Brüsszel aggódik a CEU és az egész magyar helyzet miatt

2017. április 12. 14:05    
nyomtatás
 
Jean-Claude Juncker elnök kezdeményezésére az Európai Bizottság szerda délelőtt tartotta első vitáját az aktuális "magyar helyzetről", ahol a felsőoktatási törvény, a külföldi támogatásban részesülő civil szervezeteket korlátozó törvényjavaslat, az "Állítsuk meg Brüsszelt" nemzeti konzultáció és menekültügyi kérdések is szóba kerültek. Úgy döntöttek, villámgyorsan átfogó vizsgálat alá vetik a lex CEU-t, mivel az több ponton uniós kompetenciákat érinthet, és április végén döntenek a további jogi lépésekről. Emellett a civil törvényt a radarukon tartják, míg az Állítsuk meg Brüsszelt nemzeti konzultációra saját válasszal készülnek.


A legutóbbi magyar ügyek esetében felmerül az aggodalom, hogy azok nem felelnek meg az uniós jognak és azoknak a közös értékeknek, amelyeken az EU alapul. A bizottság ma úgy döntött, hogy a hónap végén a releváns és jogilag már készen álló egyéni jogsértési ügyekben továbblép a jogi eljárás lefolytatásában - áll a bizottság közleményében.

Frans Timmermans, Juncker első alelnöke, a jogállamiságért felelős biztos volt a magyar téma előadója, aki az ülés után azt írta a Twitteren: számos jogi kérdés megvitattak Magyarországgal kapcsolatban, mindezt objektív, tényalapú és jogi megközelítésben.

Timmermans kijelentette: a biztosok a lehető leggyorsabban egy átfogó jogi vizsgálat alá vetik a felsőoktatási törvényt, amivel kapcsolatban a következő jogi lépések megtételéről április végén döntenek.


Sajtótájékoztatóján felhozta, hogy az EU-n belül és az EU-n kívül is számos érintett nyíltan aggodalmát fejezte ki a jelenlegi magyar ügyek kapcsán, utalva a felsőoktatási törvény módosítására. Mint elmondta, a felsőoktatási törvény az európai akadémiai közösség és az európai politikusok mellett is számos ember nyugtalanít. Sokan úgy értelmezik a kormány lépését, hogy az a Közép-európai Egyetem (CEU) bezáratását célozza - mondta.

Az egyetemeknek olyan helyeknek kell lenniük, ahol a szabad gondolkozást és a vélemények diverzitását dédelgetik és táplálják.


Timmermans egyetért Navracsics Tibor oktatási ügyekért felelős biztos korábbi kijelentésével, hogy a CEU nem csak Magyarországon az egyik legfontosabb egyetem, hanem az egész Európai Felsőoktatási Térségben is, és hogy fontos, hogy a CEU zavartalanul tovább tudjon működni Budapesten.

A Bizottság ma egyetértett, hogy az új felsőoktatási törvény uniós kompetenciákat érinthet, és az Európai Felsőoktatási Térség egyetemeire is érvényes lehet. Gyorsan egy átfogó vizsgálatot folytatnak le a törvénnyel kapcsolatban, hogy az mennyiben felel meg a szolgáltatások szabad mozgásról és a letelepedés szabadságáról szóló alapelveknek, illetve azoknak az uniós szabályoknak, amelyek a harmadik országból érkező kutatók befogadásáról szólnak.


A külföldi támogatásban részesülő civil szervezeteket korlátozó törvényről Timmermans úgy nyilatkozott: az "nagyon is a radarukon van." Szorosan nyomon követik ezt az ügyet is.

Mint elmondta: a finanszírozás átláthatóságának biztosítása lehet közös érdek, azonban bármilyen intézkedést is hoznak, annak arányosnak kell lenni és nem szabad indokolatlan megkülönböztetést teremtenie az EU-n belül.

Emellett beszéltek a menedékjogról, az emberi jogok tiszteletben tartásáról, a szabadságról és az egyenlőségről, és a megkülönböztetés-mentességről is, az ezekhez kötődő ügyeket mélyebben április végén vitatják meg.

Ami pedig az Állítsuk meg Brüsszelt nemzeti konzultációt illeti, a bizottság úgy döntött, hogy előkészíti és közzéteszi saját válaszát a kérdőívre.

Összességében nézve, a jelenlegi magyarországi helyzet aggodalomra ad okot az Európai Bizottság számára. A biztosok ezért megegyeztek, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel védeni fogják azokat az értékeket, amelyeken az EU alapszik.
A bizottság egyben megegyezett arról is, hogy politikai párbeszédet kívánnak kezdeményezni a magyar kormánnyal, a többi tagállammal és a Európai Parlamenttel.


A nagy képet nézve - figyelembe véve az EU-szerződés 2. cikkének szellemét és az önálló törvényeket - most indokolttá vált egy szélesebb körű politikai párbeszéd lefolytatása


- mondta Timmermans.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium