Előfizetői tartalom

Eurózóna: lehetetlen küldetés

Dr. Magas István
Az eurózóna csak egy transzfer-unióra emlékeztet, semmint egy érett gazdasági és pénzügyi unióra. Az átalakítás valódi (valuta) unióvá nagyon nehéz faladat, de nemcsak a számos elvi és technikai probléma áll ennek útjában. Sokkal inkább a nemzetállamok ragaszkodása a féltve őrzött szuverenitásukhoz, vagyis a már kialakult állami szerepekhez és fennhatóságokhoz. Egy integráltabb és legalább egy kvázi-föderális pénzügyi építmény kialakítását sejtető új átviteli mechanizmus kellene, amely már önállóan, vagyis tagállami befizetésektől függetlenül lenne "fiskális". Ez a fejlemény azt jelenthetné, hogy a majdani föderális-EU központi költségvetése abszolút méreteit és relatív arányait tekintve is kellően nagy lenne, egyben erős központot feltételezne, ahol az adósságkibocsátás hihető teljesítmény ígérettel párosulna. Ez lehetne a valódi pénzügyi unió egy tartós szerveződési kerete. Ettől az áhított végponttól azonban még nagyon messze vagyunk, ahogy az az EU-t érintő intézményi kritikákban is gyakran elhangzik.

A pénz teljesítmények (szorgalmak), áruk, vagyontárgyak és ígéretek között közvetít, amióta csak létezik. A régi és modern piacgazdaságokban a pénzek nevei, formái sokat változtak. Ám az évszázadok során az általános egyenértékes, értékmérő és értékközvetítő, röviden: az érték-átviteli funkcióik, mégis, minden jó pénznél azonosíthatóak voltak. Ha egy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés