Előfizetői tartalom

Így vert át mindenkit Matolcsy

Az utóbbi napokban már mi is csak kapkodjuk a fejünket annak láttán, hogy boldog-boldogtalan milliókat kapott a Pallas Athéné alapítványok által kezelt vagyonból. Nem arról volt szó, hogy a jegybank alapítványai csak állampapírba fektethetik a rájuk bízott pénzt és az elért hozamból gazdálkodhatnak? Eredetileg igen, de - Matolcsy György szavaival szöges ellentétben - mire az alapítványok befektetési szabályzatai elkészültek, az alapítványi vagyonok harmada-ötöde tulajdonképpen bármire elkölthető lett. Vagyis a nagy célok és alapelvek csak addig valósultak meg, amíg meg kellett nyugtatni a közvéleményt afelől, hogy nem fogják ész nélkül elkölteni a jegybank 270 milliárd forintját. Még nem is lett minden elverve, tehát a pénzköltés folytatódhat.

Idézzük fel, mit mondott Matolcsy György 2014 augusztusában az alapítványok céljairól a vs.hu-nak adott interjúban:Az MNB az alapítványi tőkét úgy bocsátotta a Pallas Athéné alapítványok rendelkezésére, hogy tett néhány kikötést. Az első és legfontosabb, hogy az alapítványi tőkét nem, csak annak hozamát lehet az alapítványi célokra felhasználni. Ez biztosítja, hogy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés