A vállalkozások életében egyre fontosabb szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyekkel az állam és az önkormányzatok kiemelt gazdaságpolitikai célok mentén ösztönöznek bizonyos tevékenységeket, beruházásokat. Állami támogatáshoz a legkülönbözőbb formában lehet jutni: a vállalkozások részesülhetnek vissza nem térítendő támogatásban vagy adókedvezményben, kaphatnak tőkeinjekciót vagy állami garanciát, illetve gyakran az is előfordul, hogy a piacinál kedvezőbb feltételekkel jutnak ingatlanhoz, infrastruktúrához vagy hitel-garanciához. A cégek természetesen - különösen a világgazdasági válság kirobbanása óta - a lehető legnagyobb támogatás megszerzésében érdekeltek, és az állam és az érintett önkormányzatok is gyakran hajlandóak jelentős támogatást nyújtani egy projekt, beruházás megszerzése érdekében.
Az állami szervekkel vagy az érintett önkormányzatokkal folytatott tárgyalások során a felek azonban sokszor nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy a támogatás összhangban van-e az Európai Unió állami támogatásokra vonatkozó szabályaival. Ennek oka többnyire az, hogy a kedvezményezettek vélelmezik a támogatás jogszerűségét, és gyakran fel sem merül, hogy a megállapodás alaposabb vizsgálatára lenne szükség. Márpedig a cégek számára létfontosságú, hogy tisztában legyenek azzal, hogy milyen mértékű állami támogatást kapnak, hogy a támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal, illetve, hogy a támogatáshoz szükséges-e az Európai Bizottság jóváhagyása. Ha ugyanis egy vállalkozás az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen támogatásban részesül, vagy a Bizottság jóváhagyása nélkül kap jogellenes támogatást, az Európai Bizottság akár panaszra, akár saját információi alapján vizsgálatot indíthat, és elrendelheti a támogatás büntetőkamattal történő visszafizetését. Ráadásul, ha a cég egy versenytársának szúr szemet a jogellenes támogatás, akkor a versenytárs nem csak panasszal élhet a Bizottságnál, hanem akár bíróság előtt is követelheti a jogellenes támogatás visszafizetésének elrendelését.
Ha egy vállalkozás jogellenes, az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen támogatásban részesül, az valóságos időzített bomba, hiszen előbb-utóbb jó eséllyel fény derül az esetre. Az államot pedig jogellenes támogatás nyújtása esetén sem fenyegeti semmilyen szankció, sőt, még köteles is visszaszerezni a jogellenes támogatást, ami csak nem várt plusz bevételt jelent a költségvetésnek. A cégek számára a támogatás kamatostul történő visszafizetése viszont komoly gazdasági következményekkel járhat, így mindenképp érdemes már a támogatás igénylése során a lehető legnagyobb körültekintéssel eljárni, hiszen utólag a cég meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet.
dr. Vörös Péter dr. Horányi Márton Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda
budapest@bakernet.com