Előfizetői tartalom

Második hidegháború fenyegeti a világot - Durván egymásnak feszültek a nagyhatalmak

Portfolio
Már évek óta feszült a viszony Oroszország és a nyugati országok között, a múlt héten bejelentett amerikai szankciókkal viszont szintet léphetett a konfliktus, azok ugyanis Vlagyimir Putyin közvetlen környezetében lévő oligarchákat is célba vették. Erik Nielsen, az UniCredit Bank vezető közgazdásza szerint több évig tartó "puhatolózás" után a nyugati országok most bekeményíthetnek, és mivel az orosz államfő sem fog várhatóan meghátrálni, így könnyedén egy új hidegháború kezdetén találhatjuk magunkat. Ennek szükségszerű eleme egy újabb fegyverkezési verseny, itt azonban nem olyan fegyverkezésre kell gondolni, ami a 20. század második felét jellemezte, az igazi harcot a kibertérben vívhatják meg egymással a felek.

A Krím-félsziget 2014. februári-márciusi bekebelezésével Oroszország kapcsolata a nyugati országokkal a hidegháború óta nem látott mélypontra került. Bár az azóta eltelt időszakban voltak átmeneti enyhülési ciklusok, az utóbbi hónapokban ismét kiéleződött a viszály. Donald Trump amerikai elnök megválasztása előtt, illetve az azt követő hónapokban ugyan hangsúlyozta...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés