Gazdaság

Matolcsy milliárdjai

Felcsuti Péter
A Portfolio Madár István tollából a portáltól megszokott szakértelemmel bemutatja, hogy miként érinti a jegybank által a napokban meghirdetett 200 milliárdos oktatási program a jegybank mérlegét, illetve széles értelemben az államháztartás pozícióit. A bravúros technikai levezetés és nyomában a szerző által elhelyezett sok kérdőjel csupán arra alkalmas, hogy a szerző elhárítsa magától az érdemi kérdés megválaszolását - megengedhető-e, hogy a jegybank igazgatósága (amely az elnökből és az alelnökökből, azaz belső tagokból áll) ilyen horderejű döntést hozzon.
Nem szimpla jogászkodásra gondolok, bár az én olvasatomban a jegybankról szóló törvény kizárólag a beszedett felügyeleti díjak (büntetések) esetében teszi lehetővé a pénzügyi kultúra emelése, mint felhasználási cél megjelenését. Itt és most azzal sem foglalkozom, hogy két versengő felhasználási cél - az államadósság csökkentése és párhuzamos oktatási kapacitások kiépítése - közül melyik a fontosabb (Madár Istvántól eltérően szerintem egyértelmű, hogy az első fontosabb, mint a második.)

A lényeg azonban, ismétlem, nem ez, hanem az, amit a liberális demokráciákban democratic governance-nek neveznek. Ez a fogalom több mint a jól, vagy rosszul megszövegezett jogszabályok összessége és az ezek alapján létrehozott intézményrendszer. A törvények nem szabályozhatnak minden kérdést, az intézmények pedig értelmezhetik a feladataikat bürokratikusan, mechanikusan.

A democratic governance szerves része az is, amit politikai kultúrának nevezünk. Adott esetben ez annyit jelent, hogy ilyen nagy léptékű, minden kétséget kizáróan újszerű és ellentmondásos döntés tekintetében az illető intézménynek függetlenül a státuszától illik kikérnie és figyelembe vennie más illetékes hatóságok - a Parlament illetékes bizottsága, a költségvetéséért felelős kormányzati szerv (NGM) és a jegybank működését vizsgáló ellenőrző hatóságok (felügyelő bizottság, Állami Számvevőszék) - véleményét. A demokrácia hazai viszonyait jól tükrözi, hogy a fentiekben felsorolt egyik szervezet (a felügyelő bizottság már csak azért sem, mert hónapok óta nem létezik), sem tartotta szükségesnek, hogy éljen ezzel a demokratikus jogával, vagy legalábbis nem tudunk arról, hogy kísérletet tett volna erre.

És természetesen a democratic governance része a transzparencia, a közvélemény érdemi tájékoztatása is. A jegybank elnök nyilatkozatával, miszerint a lépés nem érinti az adófizetők zsebét, nem egyszerűen nem mond igazat, de azt is bizonyítja, hogy mélyen lenézi, semmibe veszi a közvéleményt. A sajtó - különösen a szakmai sajtó - feladata, hogy erre felhívja a figyelmet.

A portfolio.hu-n megjelent írás jó esetben csak részben tesz eleget ennek a követelménynek.
  

Valójában Felcsuti Péter véleménye sokkal kevésbé különbözik a Portfolio álláspontjától annál, mint amit a fenti írás sugall. A 200 milliárd forintos alapítványi vagyonjuttatásról ugyanis a Portfolio nem a Felcsuti Péter által idézett cikkben nyilvánított először véleményt (ez itt olvasható), hanem rögtön a hír megjelenésének a napján, itt. (Egyébként ezt is Madár István írta.) Ebben pedig az alábbiakat jeleztük:

- "...pénzügyi elszámolás ellenére a jegybank mégis csak elkölt 200 milliárd forintot (a GDP 0,7%-át!), amit ha nem tenne meg, ennyivel nagyobb lenne a nyeresége. Ebből a szempontból mindegy, hogy aztán a működési eredmény elfedi-e ezt a kiadást vagy sem, ezt a pénzt a megjelölt (nyugodtan kvázi-fiskálisnak tekinthető) célra a jegybank elkölti."

- "...vagyis a jegybank ad 200 milliárd forintot néhány alapítványnak, akik ezt állampapírba fektetik - tehát az államot finanszírozzák. Lehet, hogy ez papíron nem ütközik a monetáris finanszírozás tilalmába, de..."

- "Innentől viszont beindulhat a fantázia: mi történne mondjuk, ha ad absurdum a teljes egészségügyet (vagy bármely más klasszikus állami tevékenységet) kivennénk a "központi kormányzat, regionális vagy helyi közigazgatási szervek, közjogi testületek, egyéb közintézmények vagy közvállalkozások" körből, és a jegybank alá vonnánk? Elvégre az, hogy a pénzügyi oktatás jegybaki funkció vagy éppen kormányzati feladat-e, finoman szólva is kérdéses."

Vagyis a Portfolio az aggodalmait a tekintetben, hogy ez egy "helyes" felhasználása-e a jegybanki nyereségnek, meglehetősen korán jelezte.

A hír megjelenése kapcsán azonban erősebb vélemények is napvilágot láttak a médiában. Nevezetesen, hogy a jegybank tudatos, öncélú (klasszikus) pénznyomtatásba kezdett, amit ráadásul törvénytelen célokra használ fel. A második írásunk a témáról már ezzel a kérdéssel foglalkozik, és azt mutatta meg: a jegybank a saját nyereségét költi (vagyis egészen más módon teremtődik pénz, mint azt az első kommentárok feltételezték), illetve hogy erről a jegybank igazgatóságának van joga dönteni. Vagyis a téma adta, hogy írásunk nem lett kritikusabb hangvételű, hiszen másodszorra az egész ügy egy érdekes részkérdését próbáltuk elmagyarázni, ami részben valóban a vadabb értelmezések cáfolatát jelentette.

Azok az "elvárások", amelyeket Felcsuti Péter az írásunkkal kapcsolatban támaszt, azért nem teljesültek, mert az írás témája miatt nem teljesülhettek. Ettől függetlenül, mint a fentiekből látszik, a Portfolio a 200 milliárd forint elköltésének módjáról is véleményt formált. Sőt, nem csak a korábbi írásában, hanem a most kritika alá vett elemzésünk utolsó része is erről szól, amely így kezdődik: "Akkor minden rendben van? Ahogy tegnap már írtuk, szerintünk egyáltalán nincs minden rendben..."

A Portfolio továbbra is arra törekszik, hogy gyorsan, szakszerűen és független módon tájékoztasson és értékelje a gazdasági élet eseményeit.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Hatalmas gyógyszergyártó van születőben