Meglepetést okoztak a japánok

MTI, Portfolio
2017. november 15. 08:00    
nyomtatás
 
A japán gazdaság a vártnál nagyobb ütemben nőtt az idei harmadik negyedévben éves összevetésben.


A japán kormány szerdán közzétett adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal nőtt. A gazdaságot különösen az export hajtotta, jelentősen nőtt a japán kivitel például Kínába és az Egyesült Államokba.

Szakértők némileg szerényebb, 1,3 százalékos gazdasági bővüléssel számoltak a negyedévvel korábbi 2,6 százalékos növekedés után. A japán gazdaság ezzel már a nyolcadik egymást követő negyedévben erősödött.

A szeptember végével záródott negyedévben a GDP 0,3 százalékkal nőtt az előző három hónappal összevetve.


A japán GDP mintegy 60 százalékáért felelős lakossági fogyasztás 0,5 százalékkal csökkent a második negyedévhez képest, hét negyedév óta először jegyeztek fel visszaesést ezen a téren.

Úgy tűnik, hogy nem csak Európában, hanem a világon mindenhol erősebb a GDP-növekedés az idei évben annál, mint amit az év elején vártak. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az idei kifejezetten jó éve lehet a világgazdaságnak.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium