Előfizetői tartalom

Mikor lesz IMF-megállapodás? - Megkérdeztük a profikat

Nem változtattak az EU/IMF-megállapodás esélyein a minap a kormányfő által elmondott nyilatkozatok - ezt a választ jelölte meg a Portfolio.hu által ma végzett gyors piaci felmérésben a szakértők kétharmada. Ez leginkább azzal függ össze, hogy a megkérdezettek döntő többsége szerint a sajtóban kiszivárgott állítólagos IMF "elváráslista" és a valóság között igen jelentős különbség van, azaz a nyilatkozatok inkább csak politikai kommunikációs célokat, a lakosság felé szánt üzenetek eljuttatását szolgálták. Az EU/IMF-megállapodás lehetséges időpontjával kapcsolatos áprilisi és júliusi felmérésünkben a legtöbb szakértő idén őszi időpontot jelölt meg, most viszont - az elmúlt időszaki tapasztalatok alapján - sok megkérdezett már nem mert/tudott konkrét időpontot megjelölni. Döntő többségük most már úgy gondolja: csak akkor lesz EU/IMF-megállapodás, ha azt a piac kikényszeríti. Van, aki ezt már a téli hónapokban reálisnak tartja és van, aki a tavaszi jegybankelnök váltást követően tartja ezt nagyobb esélyűnek. A piaci nyomást nemcsak a külső körülmények, hanem önmagában az is felerősítheti, hogy a következő negyedévekben nagy devizatörlesztési kötelezettségekkel néz szembe az állam.

Az elmúlt napok ellentmondásosnak tűnő kormányfői nyilatkozatai alapján anonim villám felmérésünk első kérdésében arra voltunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak a magyar és külföldi piaci szakértők (elemzők, alapkezelők) az EU/IMF-megállapodás esélyéről. A választ adó 15 szakértő kétharmada úgy gondolja, hogy a megállapodás esélyét érdemben nem változtatták meg...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés