Sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók

2017. július 17. 08:22    
nyomtatás
 
Mintegy 6000 önkormányzati dolgozó nem veszi fel a munkát ma reggel 8 és 10 óra között az ország több mint száz településén. A tiltakozáshoz nemcsak kistelepülések csatlakoztak, hanem Csongrád és Nógrád megyeszékhelye, továbbá három fővárosi kerület is. Budapest XIII., XVI. és XIX. kerületében is munkabeszüntetéssel küzdenek a dolgozók a béremelésért - írja a Népszava.


A lap információi szerint egy év alatt ez már a harmadik sztrájk, amit a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a polgármesteri hivatalokban szervez. Az ok, hogy 938 településen 17282 alkalmazott 9 éve nem kapott egyetlen fillér béremelést sem.

A kormány korábban tárgyalni sem volt hajlandó a szakszervezeti képviselőkkel, ám most Felkai László helyettes államtitkárt bízták meg az egyeztetés megkezdésével. A péntek délutánra összehívott tárgyalás azonban nem vezetett eredményre, bár a szakszervezet mellett több önkormányzati szövetség vezetője is kiállt a 3 év alatt elvárt 50 százalékos béremelés követelése mellett.

Az MKKSZ elnöke a Népszavának elmondta, az írásban is átadott elvárások közé bekerült, hogy "az állami, kormányzati és önkormányzati tisztviselők közszolgálati jogviszonyait egységesen kell kezelni".
Boros Péterné a lapnak azt is elárulta, hogy Felkai László két hét múlva akarja folytatni a tárgyalásokat, mivel a kormány legközelebb csak augusztusban tart ülést, érdemben addig semmi nem történik. A szakszervezeti vezető szerint az érződött a pénteki találkozón, hogy nincs összhang a belügyi tárca és a Miniszterelnökség között ebben a kérdésben. A kormány részéről sem konkrét ajánlat, de még halvány elképzelés sem hangzott el arról, miként akarja kezelni a kérdést. Mivel megegyezés nem született, így reggel megtartják a munkabeszüntetést.

Az MKKSZ és az önkormányzati szövetségek írásban adták át a belügyi tárcának elvárásaikat:
  • 25 százalékos azonnali bérkiegészítés
  • ennek alapbérbe épülése után 2018 januárjától újabb 12 százalékos emelés
  • a harmadik évben 7 százalékos béremelés
  • abba is belemennének, ha a 9 éve változatlanul 38650 forintos illetményalapot emelné meg a kormány 60 ezer forintra
  • július elseje legyen a Közigazgatás Napja



Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium