Előfizetői tartalom

Nem szavazott Matolcsy a kamatcsökkentésre (2.)

Portfolio
Sem Matolcsy György elnök, sem Balog Ádám alelnök nem vett részt a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának április 23-i ülésén, így nélkülük, öt fő egybehangzó támogató szavazatával csökkentette a 25 bázisponttal 4,75%-ra az irányadó rátát a jegybank - derült ki a ma közzétett rövidített jegyzőkönyvből. A dokumentum további kamatpályával kapcsolatos mondata megerősíti az eddigi üzenetet és az óvatos jegybanki hozzáállást, azaz hogy "A további kamatlépések tekintetében a tanácstagok egyetértettek abban, hogy az irányadó kamat további csökkentésére akkor kerülhet sor, ha a középtávú inflációs kilátások összhangban maradnak a 3 százalékos céllal, és fennmaradnak a kedvező pénzügyi piaci folyamatok." Az ülésen Bártfai-Mager Andrea, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc, Kocziszky György és Pleschinger Gyula vett részt, míg Matolcsy és Balog feltehetően egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni.

Az akkori döntésről szóló cikkünk a kamatdöntési közleménnyel együtt:Kapcsolódó cikkünk2013.04.23Már 5% alatt az alapkamat!A jegyzőkönyv szerint "A Monetáris Tanács megítélése szerint a tavalyi recessziót követően a gazdaság növekedése idén indulhat meg újra, ugyanakkor mind a külső, mind a belső kereslet továbbra is korlátozott mértékű bővülést vetít előre....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés