Előfizetői tartalom

Nyakunkon az új világrend: soha nem látott recessziókat hozhat

Portfolio
John Williams, a San Franciscó-i Fed elnöke hétfőn megjelent értekezésében arra figyelmeztet, hogy a világ gazdasági vezetőinek alkalmazkodnia kell a megváltozott világrendhez, vagyis a tartósan alacsony kamatok korához. A szerző szerint elérkezett az idő, hogy a kormányok, illetve a jegybankárok átértékeljék a korábban felállított gazdaságpolitikai keretrendszert, és közösen, az eddiginél nagyobb együttműködésben lépjenek fel az új kihívások leküzdése érdekében. Enélkül a korábban megszokottnál súlyosabb gazdasági válságokra kell felkészülni, ráadásul a kilábalás is fájdalmasabb lesz. Megítélésünk szerint a tanulmány nagyon fontos üzeneteket hordoz, ami még izgalmasabbá teheti a jövő hétvégi, Jackson Hole-ban sorra kerülő jegybankár-konferenciát.

Az elmúlt években a közgazdászok egyik központi témájává vált a világgazdaságot jellemző alacsony kamatkörnyezet. John Williams, a San Franciscó-i Fed (regionális jegybank) elnöke egy külön írásban foglalkozik a megváltozott világrend gazdaságpolitikai következményeivel. Williams szerint a monetáris politika a 2008-2009-es világgazdasági válságot követően teljesen új...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés