Gazdaság

Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon

Félreértjük Magyarország helyzetét, ha a látványosan emelkedő munkahelyszámból arra következtetünk, hogy minden rendben van a kilátásokkal. A rekord foglalkoztatási számok ugyanis elfedik azt a borús jelenséget, hogy egyre csak csökken a munkaképes korúak száma. A magyarok munkakínálata ténylegesen sokat javult a válság kiheverése után, de a foglalkoztatási rátánk nem emelkedhet örökké, miközben a népességcsökkenés tartós lehet. Számításaink szerint középtávon már csak stagnálhat, azt követően pedig eshet a munkahelyek száma itthon, még úgy is, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár, illetve látunk további teret a munkakínálat bővülésére. Amennyiben a kormányzat nem lesz képes az olyan mélyen gyökerező problémákra választ találni, mint például az alacsony termékenységi ráta, akkor idővel újra terítékre fog kerülni a nyugdíjkorhatár emelése.

1 2

Nézzünk a rekord munkahelyszám mögé!.
Soha nem látott mélyponton a munkanélküliség, és több mint két évtizedes csúcsot döntött a foglalkoztatottság. Ha egyre többen dolgoznak, akkor mégis hogyan lehet, hogy a közbeszéd szerint nem lesz nyugdíjunk a jövőben? A furcsának tűnő helyzet az, hogy mind a két üzenetben van igazság: fellendülőben van a magyar munkaerőpiac, de a jövőben mégis kevesebben fognak dolgozni.

Mindez csak látszólag áll ellentmondásban egymással, hiszen nincs másról szó, minthogy a népességünk egyre csak fogy és öregszik, ami miatt a munkaképes lakosok száma és aránya tendenciájában csökken. Eközben viszont évekig akár emelkedést is mutathat a munkahelyszámláló, például mert pont egy válságból lábalunk ki, vagy azért, mert emeljük a nyugdíjkorhatárt. Jelenleg éppen ez a helyzet Magyarországon, ahol látszólag minden a legnagyobb rendben van, rekordon a munkahelyszám, az MNB szerint közel a teljes foglalkoztatottság, a cégek pedig egyenesen munkaerőhiányról panaszkodnak.

A tisztánlátás végett már most leszögeznénk, hogy a javuló munkapiaci mutatóink mellett van egy másik, kiemelten fontos aspektusa is a történetnek: a népességfogyás és az elöregedés. Ezt a régóta fennálló, makacs és tartós folyamatot márpedig csak ideiglenesen feledteti a munkaerőpiac fellendülése. Igen nagy bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy ennek a jelenségnek a hatására hamarosan megáll a foglalkoztatottság bővülése, sőt újra süllyedni kezd. Ebben a cikkben mindezt számokkal alátámasztva mutatjuk be, az állításaink technikai hátterét pedig külön oldalon részletezzük, rávilágítva az elemzés nehézségeire és a gondolatmenetünk főbb pontjaira.

Miért fogy a magyar? A magyarországi népességfogyás döntően az alacsony születésszámhoz köthető. A termékenységi rátánk - ami a szülőképes korú nőkre jutó születések átlaga - három évtizede elmarad a hosszútávú reprodukcióhoz szükséges 2,1-es értékről. A 2015-ös, évtizedes csúcsot hozó évben is pusztán 1,44 volt az értéke. Az ilyen alacsony ráta azt jelenti, hogy a gyermekek száma nem pótolja a szülők nemzedékét. Mivel a születések száma nem képes ellensúlyozni a halálozások miatti létszámcsökkenést, az elmúlt években átlagosan évi 38 ezer fővel csökkent a magyarok száma. A népességcsökkenés mellett a másik meghatározó demográfiai probléma a társadalom elöregedése, aminek köszönhetően egyre több idős ember jut a munkaképes korúakra. Hazánkban ehhez az alacsony születésszám mellett a várható élettartam emelkedése is hozzájárul. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének előrejelzése alapján a munkaképes korúak állománya, azaz a 15-64 évesek létszáma a 2015. évi 6,6 millió főről 4,3 millió főre mérséklődhet 2060-ig Magyarországon. A demográfiai változások a 2020-as és a 2040-es években okozhatják a legjelentősebb munkaerő-piaci hatást, ekkor ugyanis 11-11 százalékkal eshet vissza a munkaképes korúak állománya. A KSH NKI adatai szerint 2010-2019 között 6,6 millió, 2020 és 2029 között 5,9 millió lesz a munkaképes korúak várható létszáma.

Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon

Hányan fognak dolgozni?

A munkahelyszám kapcsán érdemes először elkülönülten nézni a demográfiai folyamatok hatását, vagyis azt, hogy minden más változatlansága mellett (nyugdíjkorhatár emelése nélkül, stb.) mi történne a foglalkoztatással, illetve az aktívak számával. Szimulációnk szerint öt év alatt nagyjából 300 ezer fővel csökkentené a munkahelyszámot pusztán az a tény, hogy egyre fogy és öregszik a magyar lakosság. Így 2022-re a munkaképes korúak létszámcsökkenése miatt már csak nagyjából 4 millióan dolgoznának (a 15-64 éves népességen belüli értékeket mutatjuk be), ha a foglalkoztatási ráta az aktuális szintjén maradna. Eközben az aktívak száma az év első negyedévében megfigyelt ráta változatlansága mellett 4,2 millióig esne öt év alatt.

Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon
A fentiekből logikusan következő második fő kérdésünk, hogy pontosan mit is okoz a nyugdíjkorhatár emelése ezen az ötéves időtávon. 2022 azért igazán ideális év ennek a kiszámításához, mert éppen ekkorra fut ki az öregségi nyugdíjkorhatár 65 évre való folyamatos emelése. Számításaink szerint igen jelentős támaszt nyújt az aktivitás és a foglalkoztatás számára a korhatár emelkedése, enélkül - tehát a 62 éves korhatár érvényben tartása mellett - nagyjából negyedmillióval dolgoznának kevesebben öt év múlva.

A számításaink arra is rávilágítanak, hogy a korhatár-változtatás egy rendkívül erős eszköz arra, hogy növeljük a munkaerő-állományt: további két évnyi emelés teljesen ellensúlyozhatná a negatív demográfiai folyamatokat középtávon. Ezen eszköz hatásfokát viszont jelentősen rontja, hogy a magyar rendszerben 2011-től a nők kedvezményes korhatárt kaptak (Nők 40 program), amit eddig nagyjából 200 ezren vettek igénybe. Amennyiben az elkövetkező években is ilyen kimagasló arányban veszik igénybe a nők a korai nyugdíjazás lehetőségét, akkor a fentebb említett ellensúlyozó hatás akár a felére is csökkenhet. A gyakorlati oka az, hogy a kedvezmény miatt a lakosság felére nézve alig érvényes a korhatáremelés, ugyanis nagy arányban tudják teljesíteni a program feltételeit.

Nyugdíjkorhatár itthon és Európában Magyarországon csak a 2008-as válságot követő intézkedéseknek köszönhetően indult emelkedésnek az effektív nyugdíjkorhatár, ami a 60 év felettiek aktivitási rátájának fokozatos növekedését eredményezte, hiszen egyre hosszabb ideig tartotta az embereket a munkaerőpiacon. Az MNB egy 2016-os tanulmányban mutatott rá, hogy a magyar férfiak a különböző életkorukban milyen valószínűséggel voltak járulékfizetők. A 2010-es évre vonatkozó adatok szerint 45 évesen még majdnem 90 százalékos volt a hozzájárulási ráta, 55 évesen már alig több mint 70, 60 évtől pedig meredek zuhanásba kezdett a mutató, így 62 éves korban szinte alig volt valaki a munkaerőpiacon. A magyar nyugdíjkorhatár 65 évre való fokozatos emelkedése pontosan ezt hivatott kezelni 2022-ig. Az átlagéletkor növekedése és a viszonylag alacsony nyugdíjkorhatár együttesen azt eredményezi, hogy egyre több lesz a nyugdíjas és kevesebb a dolgozó, járulékot fizető ember. Ezt a problémát rövidtávon kizárólag a nyugdíjkorhatár emelésével lehet megakadályozni, ahogy azt több uniós ország meg is teszi: egyre gyakoribb a törekvés Európában, hogy a várható élettartam növekedéséhez igazítsák a nyugdíjkorhatárt. Az EU több tagállamában már most is 65 év a nyugdíjkorhatár, Magyarország tehát jelenleg azok közé az uniós országok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb, és ez a jövőben sem fog változni, hiszen több országban (Belgium, Dánia, Németország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Spanyolország) emelik 67 évig a 2020-as vagy a 2030-as években.

Megáll a munkahelybővülés

A különféle hatások számszerűsítése után rátérhetünk a munkahelyek számának előrejelzésére, vagyis egy olyan valószínűnek gondolt kivetítésre, amiben a nyugdíjkorhatár fokozatosan 65 évre emelkedik (egyelőre a Nők 40 torzító hatása nélkül), a munkaerőpiac további fellendülése pedig ellentart egy darabig a demográfiai folyamatokból eredő hatásnak. Ebben az előrejelzési alapváltozatban a foglalkoztatottak száma egyre lassabban emelkedik, majd három éven belül visszafogott csökkenésbe kezd. A fordulat akkor következik be, amikor a munkapiaci kínálatbővülés és a nyugdíjkorhatár emelkedése már nem tudja kompenzálni a demográfiai hatásokat.

Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon
Az előrejelzésünk szerint így 2022-re 4,28 millióan dolgoznak majd, vagyis nagyjából 100 ezerrel kevesebben, mint most a 15-64 éves korosztályban. Az aktívak száma hasonló nagyságrendben, kb. 120 ezerrel esik öt év alatt, míg a munkanélküliek száma némi csökkenést követően 170 ezerig jut a szimulációnk végére (az egyensúlyi munkanélküliségi rátát már jövőre elérjük). A munkahelyek számának ez a csökkenése ugyanakkor kicsi az előrejelzésünk bizonytalanságához képest, így a fő megállapításunk inkább az, hogy a munkaerőpiac további fellendülése és a nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedése, középtávon még többnyire képes ellensúlyozni a negatív demográfiai folyamatokat. Amennyiben ugyanakkor a Nők 40 program kihasználtsága kimagasló lesz az elkövetkező években, akkor a munkahelyszám akár további 130 ezer fővel is alacsonyabb lehet 2022-re. Összességében tehát még a kifejezetten óvatos feltételezések mellett is azt mondhatjuk, hogy már nem lesz érdemi bővülés a munkahelyek számában, sőt akár középtávon esés jöhet.

Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon
A fenti számításokra alapozva magabiztosan kijelenthetjük, hogy a kormányzat által 2010-ben kitűzött egymillió új munkahely 2020-ra való elérése még a hivatalos számok szintjén sem valószínű, hogy teljesül. Ráadásul annak ellenére nem, hogy számszerűleg már nem is volna messze a cél (nagyjából további 300 ezer állás hiányzik), ha nem csak a magánszférát vesszük, továbbá nem szűrjük ki a közfoglalkoztatottakat és a külföldön dolgozókat. Amennyiben ez utóbbiakkal is korrigálunk, akkor pedig szinte kizártnak tűnik, hogy eléri a foglalkoztatás a 4,7 milliós számot.

Ennél még rosszabb is lehet

Az előrejelzésünket ráadásul inkább lefelé mutató kockázatok övezik a megítélésünk szerint. Ennek az az oka, hogy a munkaerőpiacunkat több olyan strukturális probléma is terheli, ami gátat szabhat a foglalkoztatottság további emelkedésének. Különösen a munkakínálat további bővülése akadhat el itthon a következő tényezők miatt:
  • Az alacsony képzettségűek és a képzetlenek még a visegrádi régiónál is magasabb arányt képviselnek a magyar népességben, márpedig az ő foglalkoztatásuk és munkapiaci részvételük világszerte jóval alacsonyabb, mint a magasan képzetteké.
  • A szülőképes korú nők aktivitása jelentős részben elmarad a hasonló életkorú férfiakétól, ami a gyerektámogatáshoz köthető transzferek magas szintjén, és a szociokulturális okokon túl a bölcsődei férőhelyek hiányával és a rugalmas foglalkoztatási formák alacsony elterjedtségével magyarázható.
  • Magyarországon nemzetközi összehasonlításban magas a "kallódó", vagyis a formális oktatásban és képzésben nem részesülő, ugyanakkor munkát sem vállaló fiatalok aránya.
  • A magyar munkavállalók alacsony országon belüli mobilitása miatt az üres álláshelyek és a szabad munkapiaci kapacitások földrajzilag erősen szegmentáltak, ami érdemben gátolja a foglalkoztatás további bővülését.

Mindezek együttes hatását nehéz számszerűsíteni egy előrejelzés készítésekor, de az elmondható, hogy megfelelő gazdaságpolitikai intézkedések híján ezek megakadályozhatják, hogy a foglalkoztatási rátánk felzárkózzon a többi visegrádi országéhoz. A magyar népesség az 1980-as évek óta folyamatosan csökken, ezzel együtt a várható élettartam (egyébként örvendetes) emelkedése pedig azt eredményezi, hogy egyre kevesebb foglalkoztatott lesz a jövőben.

Eredményeink jól rámutatnak, hogy a munkahelyszám elmúlt években látott felívelését nem szabad tartósnak tekintenünk. A munkahelyek száma már középtávon stagnálhat, de azt követően a kedvezőtlen demográfiai folyamatokkal párhuzamosan csökkenhet a magyar munkaerő-állomány.

Ez pedig ahhoz vezet, hogy a gazdaságunk potenciális növekedési képessége is alacsonyabb lesz, sőt a nyugdíjkorhatár további emelésére is kényszerülhet a kormányzat, amikor a felosztó-kirovó rendszer fenntarthatatlanná válik.
Ez a cikk folytatódik
1 2
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
feldolgozóipar ipari teljesítmény gyáripar