Előfizetői tartalom

"Ronda inflációs sokk" jöhet Magyarországon az egyik londoni elemző szerint

Portfolio
A Monetáris Tanács "szélsőségesen enyhe" közleményt adott ma ki, amelynek hangvétele éles kontrasztban áll a régió többi jegybankjának alapállásával, és fennáll annak a kockázata, hogy az MNB "túlságosan elnézővé" válik az inflációs kilátásokkal szemben - többek között ezeket az üzeneteket fogalmazta meg három londoni feltörekvő piaci elemző a mai kamatdöntési közlemény kapcsán. Bár a közlemény szerint az MNB se idén, se jövőre nem akar kamatot emelni, de ezzel együtt is alakulhatnak úgy a folyamatok, hogy jövő év vége felé ezt mégis megteszi. William Jackson, a Capital Economics elemzője ennél markánsabban fogalmazott: szerinte ha a Monetáris Tanács kitart az enyhítési alapállás mellett, az "ronda inflációs sokkot" okozhat, és végül még ennél is agresszívabb monetáris szigorításhoz vezethet.

Kapcsolódó cikkünk2017.06.20Döntöttek a kamatokról Matolcsyék2017.06.20Óvatos a jegybank a magyar gazdasági növekedésselWilliam Jackson, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető elemzője a keddi kamatdöntő ülés utáni helyzetértékelésében úgy vélekedett: a monetáris tanács "szélsőségesen enyhe" közleménye arra vall, hogy a testületet egyelőre nem...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés