Előfizetői tartalom

Szigorúbb uniós szankciókat vezetnek be a Krím ellen

Portfolio
Helyi idő szerint reggel 10 órától tartotta Vlagyimir Putyin orosz elnök szokásos év végi sajtókonferenciáját, ahol több mint 1200 újságíró volt jelen. Az államfő különböző témájú kérdésekre válaszolt mintegy 3 órán keresztül. Úgy véli, még 2 évébe telhet Oroszországnak, hogy kikerüljön a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetből, ami az olajáresésnek és a nyugati szankcióknak köszönhető. Utóbbiakat illegálisnak nevezte, azonban még mindig visszautasította a válság a krízis szó használatát. Az elnök azt is megjegyezte: az orosz jegybank nem reagált elég gyorsan a devizapiaci válságra, de az intézkedéseik eddig megfelelőek voltak, továbbá kizárta a tőkekorlátozások bevezetését és a devizatartalékok felhasználását a rubel támogatására. Putyin úgy becsüli, az orosz problémákért 25-30 százalékban felelnek a nyugati szankciók. A 17 százalékos jegybanki alapkamatról úgy véli, ha az sokáig fennmarad, az segíthet az orosz adósoknak visszafizetni jelzáloghiteleiket. A NATO-t kritikus szavakkal illette: szerinte egy új berlini fal épül, és a Szövetség "az orosz medve fogait és karmait akarja eltávolítani, hogy kitömött állatot csinálhasson belőle". Az ukrajnai orosz katonák jelenlétével kapcsolatos kérdéseket többször kikerülte. Ugyanakkor elutasította, hogy egy új hidegháború kezdődött volna, és utalt rá, hogy nem Oroszország volt az agresszor, ők csak a saját érdekeiket védik. Nem sokkal Putyin elnök beszéde után az Európai Unió Tanácsa újabb szankciókat fogadott el a Krím és Szevasztopol ellen, amit az orosz külügy teljességgel elfogadhatatlannak nevezett. A ma este kezdődő brüsszeli EU-csúcstalálkozó egyik kiemelt témája lesz az ukrajnai helyzet.

2014. december 18. 17:08 Megosztás Elkezdődött a brüsszeli EU-csúcs Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, aki a csúcstalálkozó elején a hagyományoknak megfelelően találkozik a tagállami vezetőkkel, a megbeszélés egyik fő témájáról,...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés