Ingatlan

A teljes magyar albérletpiac beleremegne - Itthon is befagyasztják a bérleti díjakat?

Több százezer magyar és sok tízezer külföldi lakásbérlő mindennapjait és persze a bérbeadók tízezreit érintheti, ha berlini mintára Magyarországon is maximalizálni akarnák a lakásbérleti díjakat.
Információnk szerint hazai ingatlanszakmai körökben felmerült, hogy tisztázni szükséges, van-e ilyen befagyasztási szándék az önkormányzatoknál. Nem kizárt, hogy a parlament Törvényalkotási bizottságától is információt kérnek ez ügyben, továbbá elképzelhető, hogy az MNB által felállított Lakás-és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület soron következő ülésén is téma lesz.
A berlini önkormányzat ötéves moratórium bevezetését tervezi 2020 januárjától az ottani, immár elviselhetetlenül magas díjak miatt, s Magyarországon, azon belül főleg Budapesten ugyancsak ez eget ostromolják ezek a költségek, sok családot kiszorítva a külvárosokba vagy az agglomerációba.

A teljes magyar albérletpiac beleremegne - Itthon is befagyasztják a bérleti díjakat?
Jelenleg Budapesten az átlagos havi lakásbérleti díj 160-165 ezer forint, a Belvárosban 200-240 ezer forint, a több ezer, főleg kiadásra épített lakással megtűzdelt XIII. kerületben 158 ezer forint. Az ingatlan.com szerint a mostani átlagdíjak 7-8 százalékkal magasabbak a tavaly nyárinál. A jellemző díjak az átlagdíjat akár 20-40 százalékkal is meghaladják, főleg a Belvárosban. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ráadásul itt az egyetemi felvételik utáni lakásvadászat szezonja, amikor további keresletnövekedésre lehet számítani, ami nem a csökkenés irányába hat.

A teljes magyar albérletpiac beleremegne - Itthon is befagyasztják a bérleti díjakat?
A KSH fenti grafikonjából egyértelműen látszik, hogy ma már nem csupán a fővárosban, hanem a nagyobb megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban is érzékelhető arányt képviselnek a bérlakások. Utóbbiaknál is közelíti a 8-10 százalékot.

A berlinihez hasonló befagyasztás több okból sem valószínű - derült ki ingatlanközvetítőkkel és jogászokkal készített interjúinkból. Először is Magyarországon nagyságrendekkel kevesebb nyilvános adat áll rendelkezésre, a bérbeadók zöme "kerüli a fényt, megmarad a szürke zónában". Ez megnehezíti az adóhatóság dolgát és magát a becslést is, mindez nem teszi reálissá például azt, hogy ingatlantípusonként, lakásméret, állapot vagy terület szerint megkülönböztessék a bérleti szerződéseket. Csak becslések léteznek arról, hogy mennyi a kiadott lakás az országban. Budapesten 10-13, országos 6-9 százalék lehet. Nyugat-Európában ennek többszöröse a gyakorlat, Berlinben például 80 százalékot meghaladja az arány.

A teljes magyar albérletpiac beleremegne - Itthon is befagyasztják a bérleti díjakat?
A hirdetési portálokon kínálati árak szerepelnek, ezeket nagyjából tartják is a tulajdonosok/bérbeadók, a jó helyen lévő lakások szinte pillanatok alatt elkelnek. Az előre, egy összegben fizetendő kaució általában kéthavi díj, de van ahol három.



Portfolio Ingatlan Adatbázis


BudaPart

BudaPart

1117 Budapest, Kopaszi-gát 5
817 db lakás
29 - 124 m2 alapterület
Átadás:
2019 Q3-tól
0 - 0 M Ft
Ajánlatot kérek

A lakásbérleti díjak további emelkedésének főleg a piac tud gátat szabni. A Belvárosban a drágulás lassulása figyelhető meg, itt a díjak már több közvetítő szerint is elérték a plafont. Néhány, kevésbé jó közlekedési kapcsolattal és az átlagosnál rosszabb ellátottsággal bíró külső kerületben az átlag alatt van a díjemelkedés, míg a keresett VIII. IX. és XI., XIII. kerületben 3-5 százalékos volt a drágulás 2018-hoz képest. Ezekben a kerületekben közel 12 ezer új lakás készül el idén, ennek kb. 35-40 százaléka megjelenhet a bérleti piacon, s ez lassíthatja az emelkedést, középtávon stagnálás is elképzelhető. Csökkenés viszont csak akkor, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a kínálat bővülése.



Portfolio Ingatlan Adatbázis


BB Házak

BB Házak

1094 Budapest, Balázs Béla utca 20.
58 db lakás
30 - 94 m2 alapterület
Átadás:
2020 Q4
25 - 75 M Ft
Ajánlatot kérek

A megyeszékhelyek közül ott jelentősebb a drágulás, ahol vagy jelentős ipari termelés folyik, és/vagy nagyobb számú a diákság. Mindkettő fenntartja, vagy akár növelheti is a keresletet, ami árfelhajtó. A Budapesten és a nagyvárosokban munkahelyet kereső, eddig más megyékben élő magyarok, illetve külföldiek is szaporítják a bérlői oldalt, ami ugyancsak a díjcsökkenés ellen hat.

A teljes magyar albérletpiac beleremegne - Itthon is befagyasztják a bérleti díjakat?
Németországgal ellentétben nálunk sokkal kisebb a bérbeadók érdekérvényesítő képessége. Ott viszonylag erős szervezetet is létre hoztak, a tagvállalatoknak akár több ezer kiadó lakásuk is van. Magyarországon sem ritka már, hogy egy cégnek 20-30 kiadó lakása van, ám biztosra vehető, hogy ha például korlátoznák a birtokolható ingatlanok számát, akkor gyorsan több darabra osztanák cégeiket a cégtulajdonosok, így az esetleges plafon alá kerülnének.



Portfolio Ingatlan Adatbázis


Pannónia Ház

Pannónia Ház

1133 Budapest, Pannónia utca 77-79
231 db lakás
40 - 100 m2 alapterület
Átadás:
2018. nov
30.3 - 119.6 M Ft
Ajánlatot kérek

Az egyszerre több ingatlant kiadó magánszemélyek ugyanakkor még jobb helyzetbe kerülhetnek, ha a kormány elfogadja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének javaslatát. Eszerint a felújítások esetében az áfa fele, de legfeljebb három millió forint visszaigényelhető lenne. Tehát ezen is nyernének, továbbá a felújításra hivatkozva jogszerűen emelhetnék is a bérleti díjat.



Portfolio Ingatlan Adatbázis


CSENGERY PALACE

CSENGERY PALACE

1077 Budapest, Csengery utca
77 db lakás
39 - 122 m2 alapterület
Átadás:
2020 Év vége
52.25 - 210 M Ft
Ajánlatot kérek

A díjak befagyasztása azonban - egyelőre - nem merült fel hivatalosan. A Fővárosi Önkormányzatot és személy szerint Tarlós István főpolgármestert írásban megkérdeztük, hogy a közeljövőben bevezethetőnek tartanak-e egy hasonló plafont, s ha igen, akkor lesz-e megkülönböztetés területi alapon, vagy a lakás mérete, állapota vagy értéke alapján. Cikkünk megjelenéséig még nem kaptunk választ.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1