Ingatlan

Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira

Portfolio
Hétfőn derült ki, hogy a CIB Csoport megválna a Rózsadombon lévő, városképet romboló ingatlanától, az egykori SZOT-üdülőtől. A Portfolio.hu már megtudta az ingatlan értékesítésével megbízott Cushman & Wakefieldtől, hogy az ország egyik legexkluzívabb telkén lévő ingatlan kínálati ára 16 millió euró, azaz közel 5 milliárd forint, ma pedig lehetőségünk volt bejárni az épületet. A betonváz állapota mellett megtekinthettük Budapest legkülönlegesebb panorámáját, amihez foghatót - úgy gondoljuk - semelyik budai kilátó nem tud nyújtani. (Már csak azért is különleges, mert ez az egyetlen pont a környéken, ahonnan nem látni a SZOT-üdülőt.) Elképesztő felvételek következnek!

A SZOT-üdülő A Belvárosból látható, városképet rontó épületek közül talán a leginkább szemet szúró a SZOT szállóként ismert betonváz, mely évtizedek óta csúfítja el a budai hegyek panorámáját. Az épületet 1971 óta láthatjuk a Rózsadomb Pest felé néző oldalán, a nyolcvanas évek végéig működött benne a SZOT-üdülő, majd fel akarták újítani, de csak a szerkezet visszabontásáig jutottak el. A rendszerváltás után a kultikus épület többször gazdát váltott, a legutolsó tulajdonosváltás 2009-ben történt, akkor került a CIB Csoport birtokába. 2014.06.03 16:29 Kiderült, mennyibe kerül a rózsadombi luxustorzó 2014.05.29 06:23 Melyik lepusztult budapesti épületre mutasson rá Orbán?



Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
Az épületet, melyhez ezen az eklektikus kapun keresztül lehet bejutni, folyamatosan őrzik a belógni vágyó fiatalok miatt.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
Közelről cseppet sem olyan ijesztő a betonmonstrum, mint mondjuk a Margit hídról nézve.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A szigorúan őrzött kapun belépve elsőként a tervezett élményfürdő részleget nézhettük meg közelebbről.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A medencék alatt komoly méretű mélygarázs, illetve üzemeltető helyiségek helyezkednek el, amiket jelenleg csak az esővíz látogat.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A természet is betört a régóta elhanyagolt épületbe.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
Ezt a téglarészt építették hozzá a legutóbb tervezett luxuslakópark-fejlesztés részeként.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
Már a "wellness-részleg" feletti első emeletről ilyen kilátás nyílik. Ahogy haladunk feljebb, csak még lenyűgözőbb lesz.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A panoráma különlegességét az adja, hogy az épület közel van a Dunához, ráadásul egy olyan helyen, ahonnan jól be lehet látni Óbudától a Gellért-hegyig, illetve a Marina-parttól a Bálnáig mindent.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
Erre ébredhetnek minden reggel Budapest leggazdagabbjai - ha luxuslakások épülnek a SZOT-üdülő helyén. Budán biztosan nem találni még egy olyan helyet, ahonnan egyszerre nyílik kilátás a budai Várra, a Citadellaára és a Parlamentre.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A betonszerkezet nincs teljesen használhatatlan állapotban, de több helyen hiányos, illetve megerősítésre került, így átépítése komoly munka lenne. Ráadásul mivel többsége még a 70-es évekből való, ha a későbbi vevő esetleg szálloda vagy luxuslakások kialakítása mellett dönt, a magasabb minőség (és négyzetméterárak) elérése érdekében kénytelen lenne jelentősen modernizálni azt. Persze az is lehet, hogy költséghatékonyabb az egész épület lebontása - akárhogy is, komoly dilemma elé néz a potenciális fejlesztő.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A végső felhasználásról és a betonszerkezet sorsáról való döntés bármennyire is nehéz lesz a leendő vevő számára, ez a kilátás határozottan azt sugallja, hogy megéri mérlegelni.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A tetőn több borosüveget is találtunk, nem meglepő, hogy gyakran próbálnak belógni a betonszarkofághoz.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A második kerület és Óbuda felé is remek kilátás nyílik.


Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira
A félbehagyott autós lejáróval zárjuk képriportunkat, amely remekül szimbolizálja a SZOT-üdülő történetét.
Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton