Előfizetői tartalom

Ezektől a számoktól sírva fakadnak a Balatont választók

Portfolio
A kiemelt turisztikai körzetek közül a legtöbb jelentősen drágult az elmúlt években, a vezető helyen a Sopron-Kőszeghegyaljai térség áll, ahol a 2012-es fordulatot követően több, mint 66 százalékkal emelkedtek a lakásárak, de a Budapest Kiemelt Üdülőkörzet is jól teljesített a mélyponthoz képesti több, mint 56 százalékos drágulásával. A hazai tavainkhoz kapcsolódó üdülőkörzetek közül továbbra is magasan a legdrágábbnak a Balaton számít, több mint 4-szer annyit kell fizetni itt a lakóingatlanokért, mint a Tisza-tónál, az üdülők esetében pedig még ennél is jóval nagyobb a különbség. A hazánk legnagyobb tava környékén található városokban, mint Hévíz, Balatonfüred vagy Siófok a lakásokért már 250-300 ezer forintos árakat kellett fizetni 2016-ban, az üdülők ára pedig a két vízparti városban a 400 ezer forintot is meghaladta, ami vetekszik Budapest egyes népszerűbb területeinek átlagáraival is - derül ki az FHB Index üdülőpiacokkal foglalkozó elemzéséből.

Magyarországon 8 kiemelt üdülőkörzet található, a Budapesti, a Balatoni (BKÜ), a Mátrai, a Sopron-Kőszeghegyaljai, a Mecseki, a Tisza-tavi, a Dunakanyari és a Velencei-tó - Vértesi. Ennek fele, azaz a BKÜ, a Tisza-tó Kiemelt Üdülőkörzet, a Sopron-Kőszeghegyalja Kiemelt Üdülőkörzet és a Velencei-tó - Vértes Kiemelt Üdülőkörzet kapcsolódik egy-egy jelentősebb hazai tóhoz.Szárnyalnak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés