Ingatlan

Igénytelenül áruljuk legértékesebb vagyonunkat

Portfolio
A hazai lakáshirdetési piac szemmel látható, és hosszú évek óta érzékelhető problémái, miszerint számtalan esetben riasztó képekkel és leírásokkal hirdetik a tulajdonosok, avagy a megbízott ügynökök az eladásra kínált lakásokat nem új keletűek. A törekvés a javításra sokakban megvan, ám nehéz küzdelem ez. Mindeközben pedig kezd átalakulni a lakáshirdetési piac is, és a listák mellett egyre nagyobb szerep jut a térképeknek.
Korábban már a Portfolio.hu is több, lakáspiaccal foglalkozó elemzésében tértünk ki a javulni alig akaró jelenségre, valamint laptársunk a Pénzcentrum.hu is igyekezett több ízben rámutatni a problémára, miszerint egyesek elképesztő képekkel képesek hirdetni a lakásukat. Erőfeszítéseinkkel igyekeztünk kísérletet tenni arra, hogy egyfelől szembesítsük az érintetteket a véleményünk szerint kritikán aluli helyzettel, valamint néhány jó tanáccsal is próbáltuk ellátni a lakásukat áruba bocsájtó magánszemélyeket, illetve a hatékonyabb jutalékszerzést megcélzó ügynököket.

Tippek a fotózáshozAzonban az elképesztő, hihetetlen, nevetséges, szánalmas, hátborzongató, és megannyi jelzővel illethető lakáshirdetések, az internet nyilvánossága elé tárása szintén nem az elmúlt hónapok terméke. Az Urbanista blog jóvoltából már 2008 vége óta ámulhatunk, szörnyülködhetünk, de leginkább nevethetünk az ingatlansaláta "rovatnak" köszönhetően a hazai ingatlanpiac éppen aktuális legkülönlegesebb darabjain. A legutóbbi nagy nyilvánosságot kapó, és megannyi hasfájósan vidám percet okozó, "geccodejoakecod" mikroblog pedig újabb nagy lökést adott az évek óta tartó, a hazai ingatlankínálat (jellemzően lakás) hirdetéseinek megreformálásáért, hol kisebb, hol nagyobb lelkesedéssel vívott sziszifuszi harcban.


Igénytelenül áruljuk legértékesebb vagyonunkat
Forrás: geccodejoakecod.tumblr.com

Nagyon fontos megjegyezni, hogy bár szinte képtelenség egy 10 perces lakáskeresgélés alatt nem belefutni bántóan igénytelenül fotózott, avagy a leírását tekintve értelmezhetetlen, vagy megtévesztő hirdetésbe, számtalan, a saját vagy az ügyfele tulajdonát megbecsülő és a lehetőségekhez képest az ingatlant a lehető legjobb színben feltüntető hirdető is van. Ők jellemzően veszik a fáradságot arra, hogy amikor képet készítenek egy sok milliós vagyontárgyról (a legtöbb magyar ember számára a lakás a legnagyobb értékű tulajdon), akkor ne legyen a képen mosatlan edény, ott felejtett alsónemű a kanapén, ne adj' isten! napsütéses időben, természetes fénynél (már ha van a lakásban) készüljenek a felvételek. Továbbá külön kasztot képviselnek a luxusingatlanok és az új építésű ingatlanok, amiket jellemzően minőségi képekkel, látványtervekkel hirdetnek, nyilvánvalóan nagyobb összegű jutalékért cserébe, mint amennyit egy 40 nm-es használt József körúti ingatlan után lehet kapni, így itt az igényesség kérdése legfeljebb az ingatlan tervezése, avagy a sokmilliós enteriőr kapcsán merülhet fel.

Mennyi pénz is ez?

Jelenleg mintegy 4,3 millió lakás van Magyarországon, az utolsó KSH statisztikák szerint pedig egy átlagos használt lakás ára mintegy 10 millió forint az országban. Ebből könnyen kiszámolható (persze némi túlzással), hogy a magyar lakásállomány értéke 443 billió forint, ami több mint a 220-szorosa a második helyen álló gépjárműállomány értékének, ami hasonlóan durva becslés szerint 2 billiós értéket képvisel. Az állomány értékének elemzése ugyan érdekes, de nem mond túl sokat. Azonban az éves forgalom mennyisége és értéke már hasznosabb kiindulópont lehet. A válság éveiben átlagosan 90 ezer lakástranzakcióval számolnak a statisztikák, ami újfent felszorozva az átlagosnak mondható, egy lakásra jutó 10 milliós értékkel, egy 900 milliárd forintos piacot vetít a szemünk elé, ami nem kevés, még így válság közepén, bezuhant árakkal és alacsony tranzakciószámmal sem. Ezen a piacon képtelenek egyesek a saját bevételük vagy nyereségük növelése, avagy a lakás értékesítési idejének csökkentése érdekében 1-2 óra plusz munkára.

Így kereshetsz ma lakást

Lakást ma a legtöbben háromfajta módon keresnek. Vannak azok, akik interneten böngésznek, vannak, akik ügynököt, tanácsadót, közvetítőt bíznak meg a keresgéléssel, és vannak olyanok is, akik mindezek nélkül, vagyis újságok apróhirdetéseiben, falragaszokon, hallomásból, vagy bármilyen hasonló módon igyekeznek megtalálni új otthonukat. És ugyanez vonatkozik az eladásra is. Mivel a legtöbben (legalábbis első körben biztosan) az internetet hívják segítségül a tájékozódásra, az árak, és a kínálat felmérésére, és ez a legszerteágazóbb formája a lakáspiaci "keres-kínál"-nak ezért a vizsgálatunkat is ide koncentráljuk.

Bár találatok százait hozza a legnagyobb keresőmotor az "eladó ingatlanok" címszavakra, a köznyelv, a blogok és az online médiumok jelenleg a legtöbbet az ingatlan.com-ra hivatkoznak konkrét lakáshirdetés témában, vagyis tekinthetjük őket a legnagyobb ingatlankereső portálnak. A honlap üzemeltetőjének saját állítása szerint félmilliónál is több ingatlanhirdetés található az oldalukon, ami azonban közel sem jelenti azt, hogy ez ennyi különböző ingatlant is takar, hiszen egyes lakások akár 2-3-szor, nem egy esetben 5-10-szer is felkerülhetnek a rendszerbe, ami komoly szándékú lakáskeresőként okozhat némi bosszúságot. Jelentős állománnyal bírnak az online apróhirdetési magazinok, mint az "apród", a "jófogás", vagy az "expressz", stb., illetve nem szabad alábecsülni az ingatlanközvetítők saját honlapjait sem, ahol viszont tisztított formában keresgélhetünk, vagyis nagy valószínűséggel nem futunk bele ugyanabba a lakásba többször is. Persze az ezeken az oldalakon található ajánlatok jellemzően több másik oldalon is fellelhetőek, hiszen a hazai lakásértékesítési piac egyik legkomolyabb gondja (a hivatásos ingatlanközvetítők szempontjából), hogy nem kizárólagosak a megbízások, így ugyanazt a lakást akár 5-10 ingatlaniroda és ezzel együtt ingatlanügynök is árulhatja a tulajdonos mellett.

Térképes forradalom

Az ingatlan azonban, ahogy az a nevéből is jól kivehető, nem igazán mozgatható, vagyis minden egyes lakás vagy ház helyhez kötött (és itt nem számolunk a mobil otthonok lehetőségével). Ebből következik, hogy megfelelő adatok és infrastruktúra meglétével kiválóan lehet térképen ábrázolni őket, vagyis az összes fajta eladó és kiadó ingatlant, a pincerésztől az irodaházakig. Bár az elmúlt évek a listákhoz kondicionálták az átlagos hazai online lakáskeresőket, a térkép alapú lakáskeresés vágya mindig is ott motoszkált a legtöbbünk agyában, hogy "bárcsak egyszer lenne nekünk is értelmes térképes lakáskeresőnk".

Az évek teltek, lakások százezreit adták vették, a technológia pedig szépen csendben fejlődött a háttérben. Robbant a Google Maps, majd a Street View (amivel már szinte az utcán sétalva érezhetjük magunkat, és éppen csak nem tudunk bekopogni a házakba), és sokan elkezdtünk két nyitott böngészőablakkal lakásokat keresgélni. Az egyik ablakon futottak a hirdetések (listák) utcanevekkel, esetleg házszámmal, a másikon meg zoomoltuk ki-be a térképet, hogy minél pontosabban belőjük, hogy hol is található a képek alapján megvásárlásra alkalmasnak tűnő otthon.

A legtöbben talán még ma is a Google térképét hívják segítségül, ha a vásárlóknak segíteni szeretnének abban, hogy térképen elhelyezzék a kínált ingatlanokat, ám vannak már ennél kreatívabb és figyelemreméltóbb megoldások is, amik nem a keresőóriás szolgáltatásaitól függnek, és nem csak külföldön, hanem bizony kishazánkban is elérhetőek.

Hazai élmezőny

Értékelhető térképes lakáskeresővel először az ingatlan.com állt elő itthon, akik az utcakereső alkalmazás turbósításával már az ingatlanok viszonylag pontos elhelyezkedése mellett, a környék tömegközlekedéséről, az elérhető szolgáltatásokról is érdemi képet tudnak adni. A térképen található ingatlanszámláló, a címlapon beharangozott több mint 560 ezer ingatlanhirdetés ellenére, "mindössze" 350 ezer eladó és kiadó ingatlant mutat, ám ma még multiplikációkkal (egy ingatlan többszöri megjelenése) együtt is ez a legnagyobb országos adatbázis.

Kattintson a képre az Utcakereső elindításához.


Igénytelenül áruljuk legértékesebb vagyonunkat

A térképes lakáskeresők versenyébe igyekszik hatalmas lendülettel beszállni az Otthontérkép.hu elnevezésű ingatlankereső portál is, ami jelenleg még csak béta verzióban fut, vagyis már működik, de a fejlesztése folyamatos. A még fél éve sem létező térkép alapú lakáskereső némileg borított a lakáshirdetési piac eddigi koncepcióján, és egyelőre kizárólag térkép alapon gondolkodik. Az alkalmazás hátrányai közé tartozik, hogy jelenleg még csak Budapesten elérhető, mindössze 16 ezer ingatlan található rajta, és magánszemélyek még nem tölthetnek fel rá közvetlenül, ám az Otthontérkép közlése szerint a több hónapos fejlesztés alatt számtalan új funkcióval bővülnek az elérhető szolgáltatások, és nemsokára országos bővül a térkép is. Az Otthontérkép jelenleg tapasztalható hátrányai mellett azonban több előnye is van a lakáskeresők számára, amellett, hogy nem a Google térképét használja a rendszer. A folyamatosan bővülő térképszelvényeknek köszönhetően számtalan hasznos információhoz juthatunk a kiszemelt környék átlagos árai, zöldterületi mutatói, avagy egyéb információk tekintetében.

Kattintson a képre az Otthontérkép elindításához.


Igénytelenül áruljuk legértékesebb vagyonunkat

Hol tart a nyugat?

Ahogy annyi minden másban, a térképes lakáskeresésben is érdemes nyugat felé kacsintgatni. Bár a lakáskeresés módja sajnos nem változtat az általános lakáshirdetések minőségén, az azonban látszik, hogy a legfelkészültebb piacnak számító USA-ban sem járnak sokkal előttünk ezen a téren. Az egyik legnagyobb, Trulia nevű lakáskereső portálon például a listák mellett egyre nagyobb szerepet játszik a térképen való elhelyezés, illetve az egyes környékekre jellemző egyéb információk bemutatása. Megnézhetjük például, hogy a választott városrészünkben milyen a bűnözés aránya, hol vannak a legjobb iskolák, milyenek a lakáspiaci folyamatok (nőnek vagy csökkenek az árak), avagy mekkora esélye van egy természeti katasztrófának (földrengés, tornádó, erdőtűz,stb.). Az igazsághoz pedig még hozzá tartozik, hogy a Trulia is a Google térképével operál, ellentétben a hazai példákkal.


Igénytelenül áruljuk legértékesebb vagyonunkat

Az eddigi tapasztalatok alapján a téma és a lakáshirdetések még hosszú évekig adnak majd muníciót az erre érzékenyeknek, ám egyszer talán eljutunk oda, hogy nem csak a "minél kevesebb befektetett energiával keressünk lehetőleg minél több pénzt" logika fog érvényesülni sokaknál, hanem teszünk is valamit azért, ha mást nem is legalább rendet, hogy örömmel nézze meg lakásunkat a leendő lakója.

A térképes lakáskereső alkalmazásokról szólva pedig, ha még! nem is tartunk ott ahol az irigyelt nyugatiak, az első és vélhetően legnagyobb lépést már megtettük, elkezdtünk térképen/ben gondolkodni, és a meglévő információnk közül néhányat már meg is jeleníteni. A feladat tehát annyi, hogy minél több, minél hasznosabb és relevánsabb adattal tömjük tele Magyarország térképét, hogy a jövő lakáskeresői számára egyszerre élmény és hasznos is legyen a lakáskeresés folyamata.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
velencei tó velence