Ingatlan

Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!

Sokan vannak, akik a mostani lakásárak duplázódását is el tudják képzelni abban az esetben, ha a kedvezményes lakásáfát nem hosszabbítják meg 2019 után. Hogy ez valós veszélyt jelent-e a mostani lakáspiacon, mi várható a következő időszakban az árak, a kereslet vagy a lakáshitelezés terén arról a piac leghitelesebb szereplőit kérdeztük meg, akik több esetben is meglepő válaszokat adtak.
Egyre inkább csökken a lakásárak emelkedési üteme Magyarországon, tényleges árcsökkenésre azonban még a következő időszakban sem kell számítanunk. A Portfolio Ingatlannál második alkalommal elkészített Lakáspiaci Hangulatfelmérésben (az első ide kattintva olvasható) a megkérdezett szakértők a lakásáfa, a lakáshitelek, és az árak kérdésével kapcsolatban is elmondták véleményüket, hogy merre tart 2017 közepén a hazai lakáspiac.

Nem a lakásáfa az igazi veszély

A megkérdezettek 86 százaléka szerint a jelenlegi kedvezményes lakásáfát 2019 után is meghosszabbítják, így emiatt nem kell váratlan áremelkedésre számítanunk. A lakásfejlesztésekkel kapcsolatban azonban más problémákra hívták fel a figyelmet. A 14 szakértő mindegyike úgy gondolja, hogy a most készülő házaknál előfordulnak majd csúszások, a válaszadók közel 80 százaléka szerint ez több projektnél is előfordulhat, aminek hátterében a munkaerő és az építőanyagok folyamatos drágulása áll.

Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!

Tovább lassul a drágulás

Az áremelkedés üteme tovább csökkenhet 2017 második felében, stagnálásra azonban országos átlagban még nem kell számítani. A különböző típusú és elhelyezkedésű lakások közül a szakértők szerint továbbra is a budapesti társasházi lakásoknál várható a legnagyobb áremelkedés, de ennek mértéke várhatóan kisebb lesz, mint az elmúlt két év során. A megyeszékhelyeken főként az új lakások esetében kell áremelkedésre számítani, ami összhangban a munkaerő és az építési anyagok drágulásával a budapesti folyamatokat követi. A kisebb városokban és községekben ugyanakkor továbbra is stagnálás vagy csak enyhe növekedés valószínű, aminek oka a megyeszékhelyektől távolabb eső területek elnéptelenedésével is magyarázható. A főváros dinamizmusa és a hátrányosabb helyzetű községek közti ellentétes folyamatok hatására a vidék-főváros közti árkülönbség az ingatlanpiacon is egyre nagyobbra nő.

Lakás vagy családi ház?

Továbbra is igaz az, hogy a társasházi lakások esetében a csökkenés ellenére még mindig nagyobb ütemben nőhetnek az árak, mint a családi házak esetén, sőt a legkisebb településeken a családi házaknál a megkérdezettek közül senki nem számít áremelkedésre.

Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!

Drágulnak az új lakások

Ami az új lakásokat illeti mind Budapesten, mind a megyeszékhelyeken az árak emelkedésére számíthatunk, bár ebben a kérdésben van, aki szerint már túlárazott a piac és akár az új építésű lakások esetében is bekövetkezhet egy enyhe korrekció. Ezt azonban egyelőre a piaci folyamatok nem támasztják alá.

Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!

Megpihennek a bérleti díjak

A bérleti díjak tekintetében úgy tűnik, hogy elértük a lakosság fizetőképességének határát, a megkérdezettek háromnegyede sem Budapesten, sem a megyeszékhelyeken nem vár további áremelkedést.

Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!

Nem félünk a hitelektől

A befektetési célú vásárlások aránya várhatóan hasonló mértékű lesz, mint az év első felében, a külföldi vásárlók száma azonban a megkérdezettek fele szerint az év hátralévő részében tovább emelkedhet. A leginkább azonban a lakosság hitelfelvételi hajlandósága fog emelkedni, a megkérdezettek 85 százaléka szerint még több hitelt fognak felvenni a lakásvásárlók az év második felében.

Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!
Összességében tehát az év második felére az előrejelzések óvatosabbak, mint eddig, az első negyedévben például még senki nem tudta elképzelni, hogy akár Budapesten is hamarosan megállhatnak vagy csökkenhetnek az árak, míg most - ha kisebbségben is - de ilyen vélemények is előfordultak. A valódi problémát azonban úgy tűnik nem a lakásáfa kérdése jelenti, sokkal inkább a munkaerőhiányból adódó kivitelezési költségek emelkedése, valamint az ország lakáspiaci kettéosztottsága, amikkel kapcsolatban továbbra sem számíthatunk azonnali, gyors megoldásra. Azzal azonban a többség egyetért, hogy 2017 második felében tovább mérséklődhet az áremelkedés, elősegítve ezzel egy kiszámíthatóbb piac kialakulását.

A felmérésben az alábbi szakemberek vettek részt: Balla Ákos - Balla Ingatlan, Balogh László - Ingatlan.com, Csider László - PRO-Rata, Horváth Áron - ELTINGA, Jablonszki István - FHB, Kricsfalussy Tamás - Metrodom, Mester Nándor - Otthontérkép, Nagy Gyula - FHB, Pálfi Péter - MRICS, Rutai Gábor - Duna House, Soóki-Tóth Gábor - Otthon Centrum, Valkó Dávid - OTP Ingatlanpont és a Portfolio Ingatlan elemzői

Több ezer új lakás egy helyen a Portfolio Új Lakópark adatbázisában! Válogass Buda, Pest és vidék legjobb új építésű lakóprojektjei között! Nézegess képeket, tudj meg minél többet a projektekről és kérj személyre szabott ajánlatot közvetlenül a fejlesztőktől! Kattints és nézd meg a több mint 50 projektet!



Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!
FÁY 85, További információkért kattints a képre!


Lakásárak: Nem a lakásáfa az igazi veszély!
Eco Residence, További információkért kattints a képre!
Kiszámoló

DINK: gyerek nélkül, szabadon

Új mozgalom hódít az Egyesült Államokban, a DINK (Dual Income, No Kids). Az ide tartozó párok tudatosan nem vállalnak gyereket, az így felszabadult pénzt és időt inkább magukra fordítják. (B

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
usa new york empire state