Előfizetői tartalom

Mikor kellett lakást vásárolni az elmúlt 20 évben?

Portfolio
Lakástulajdonosként azt szeretjük, ha az ingatlanunk ára folyamatosan növekszik, nem könnyű elfogadni, ha az otthonunkat kevesebbért tudjuk eladni, mint amennyiért vásároltuk. Pedig az elmúlt közel 20 évben bőven volt példa arra, hogy az adásvételi szerződésen kisebb összeg szerepelt, mint az 5 évvel korábbi vételkor. Akik 2005 és 2009 között vettek lakást egyaránt a fenti helyzettel szembesültek 5 évvel később. Jobb helyzetben voltak azok, akik 10 évig megtartották az otthonukat és csak utána váltak meg tőle, mindössze a 2003-2004-ben vásárolók szembesültek azzal, hogy eladáskor kevesebb pénzt kaptak a lakásukért, mint amennyiért vették. A legszerencsésebbnek azok érezhették magukat a lakásuk 5 vagy 10 év utáni értékesítésekor, akik 1998-ban vásároltak, mivel az árnövekedés 210-282 százalékos volt.

Az emberek általában azt szeretik látni, ha a lakásuk értéke emelkedik, és nehezen emésztik meg, ha azt tapasztalják, hogy az veszít az értékéből. A lakásvásárlás ugyanis egy befektetési döntés egyben - még ha Magyarországon sokan a befektetési szempontokat nem igazán veszik figyelembe a lakásvásárláskor - és az árak mérséklődése egyben azt is jelenti, hogy a vagyonunk...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés