Előfizetői tartalom

Mindenhol építkezésbe ütközöl? - Nem csoda, lázas munkában van az ország

Portfolio
Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar. Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon, így az első félévben megkezdett munkák értéke összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki. A magasépítések motorjának továbbra is a lakásépítések számítanak, az első félévben megkezdett társasházi (4-nél több lakást tartalmazó) lakáskivitelezési munkák összértéke meghaladta a 180 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 63 százalékos növekedést jelentett. A projektek befejezésére azonban még továbbra is várni kell, a következő félévévekben azonban jelentős bővülésre lehet számítani, már a következő 6 hónapban közel 150 milliárd forint értékben várhatóak társasházi átadások- derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon. Ez az eredmény ugyan valamivel elmarad a tavalyi év azonos időszakától, de összességében az első félévben megkezdett munkák értéke a tavalyi egész éves összeg közel 70 százalékán állt június végén, miután összesen több mint 953 milliárd forintot...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés