Ingatlan

Nagy dobás jöhet - Tőzsdére megy a Duna House?

Külföldön terjeszkedne a Magyarországon 120 irodával rendelkező ingatlan franchise hálózat, a Duna House. A terjeszkedéshez pedig tőkét vonna be a cég. A tervezett tőkebevonás részleteiről, a cég terjeszkedési terveiről beszélgettünk a cég tulajdonosaival. Interjú Guy Dymschiz-cel és Doron Dymschiz-cel.
A hazai ingatlanpiacon drámai volt a visszaesés a válság alatt. Ti hogyan éltétek meg azokat az éveket?

2009-ben az ingatlanpiaci tranzakciók száma 40 százalékkal esett vissza, az új kihelyezett hitelek volumene 85 százalékkal csökkent 2012-re. Természetesen mi is megéreztük a válságot, de ahelyett, hogy behúztuk volna a kéziféket, inkább az értékesítés ösztönzésére és az oktatásra helyeztük a hangsúlyt, így nálunk az irodák száma nem csökkent, 2009-ben a tranzakciók száma csak 1 százalékkal esett vissza, 2010-ben pedig már több ingatlant adtunk el, mint a válság előtt, és 2014-ig folyamatosan, évről évre növekedést tudtunk elérni. Tavaly már kétszer annyi ingatlant adtunk el, mint 2008-ban, ami azért is unikális, mert az elmúlt években voltak olyan hálózatok, amelyek teljesen eltűntek vagy nagymértékben zsugorodtak. Természetesen nálunk is voltak költségcsökkentési, költségallokációs lépések, újragondoltuk a fejlesztéseket, és ha kellett, leállítottuk ezeket, de a hangsúly nem elsősorban a költségcsökkentésen, hanem a bevételek növelésén és az eredményesség megőrzésén volt.

A jutalékbevételek szempontjából fontos ingatlanárak viszont több városban és budapesti kerületben is nagyot estek.

Ez így van, 2010-ben már túlléptünk a válság előtti tranzakciós számon, de a csökkenő ingatlanárak miatt visszaeső jutalékbevételeken keresztül mi is megéreztük a válságot. Nem volt jó a hangulat az ingatlanpiacon, a Duna House is valamelyest visszafogta a működését, részletesen megvizsgáltuk, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a céget, és ez sok esetben új pozíciók megnyitásával és az alkalmazotti létszám bővítésével járt együtt.

Nagy dobás jöhet - Tőzsdére megy a Duna House?
Guy Dymschiz
Az elmúlt hónapokban már szinte mindenhol a hazai ingatlanvásárlási őrületről lehet hallani. Ti mikor láttatok először fordulatra utaló jeleket az ingatlanpiacon?

Érdemes különválasztani, hogy mi történt az ingatlan- és hitelpiacon, és mi történt a DH-nál. Míg nálunk a tranzakciószámok 2009 óta folyamatosan emelkedtek, a hitelpiacon 2012-ben volt a mélypont és 2013-tól éreztünk egyfajta erősödést, az ingatlanpiacon pedig 2014 közepén kezdtünk érezni egyfajta felpezsdülést. Volt egy szép, de sajnos rövid időszak a végtörlesztést követően, ami azért arra jó volt, hogy megmutassa, milyen erő lenne a piacon.

Hogyan fejlődött a Duna House? Hagyományos ingatlaniroda megnyitásával kezdte a Duna House 1998-ban, és ez a mai napig alapja a tevékenységüknek. Jelenleg a 120 franchise irodából 16 van saját tulajdonban. A Dymschiz testvérek szerint két nagy lépés volt a cég életében, az egyik a franchise hálózat elindítása, a másik a one step shop stratégia elfogadása. Utóbbi nemcsak ingatlanközvetítő szolgáltatást jelent, hanem mindent kínálnak, ami kapcsolódik ehhez a tevékenységhez, az ingatlanvásárláshoz. Ebbe beletartozik a home management szolgáltatás, a hitelcentrum, az értékbecslési tevékenység és az energiahatékonysági tanúsítvány is.

A hazai mellett melyik ország ingatlanközvetítői piacában láttok fantáziát?

A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat.

Amihez forrásra van szükség?

Így van, tőkebevonás segítségével szeretnénk egyrészt továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, szinergikusan bővíteni a tevékenységi palettát másrészt felvásárlásokat is tervezünk.

Mi piaci pletykákból úgy értesültünk, hogy korábban tárgyaltatok az ország másik vezető ingatlanhálózatának felvásárlásáról is.

Ezt nem tudjuk megerősíteni. Viszont napirenden van, hogy egy másik országban (Csehországot is beleértve) vegyünk egy már működő hálózatot. Nem zöldmezős beruházásokat tervezünk, mint amit Magyarországon és Csehországban is megvalósítottunk, meglévő cégvásárlásban gondolkodunk. Hosszabb távú tervünk az, hogy többországban jelen legyünk, nemzetközi piaci szereplők akarunk lenni az ingatlanközvetítésben és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokban.

Mindent megvizsgálunk, a részvénykibocsátást is.

Az ingatlanfejlesztés mennyire fér bele a repertoárba?

Már az indulás óta voltak ingatlanbefektetéseink az új és a használtlakás piacon is. 2005-ben vágtunk bele egy 55 lakásos építkezésbe, amit két év alatt teljes mértékben sikerült megvalósítani és értékesíteni, de jelenleg is van ingatlan-portfóliója a cégcsoportnak. Jelenleg, a kedvező piaci környezetben megvizsgáljuk az ingatlanfejlesztési lehetőségeket, de fontos azonban, hogy mi továbbra is elsősorban díjbevételű tevékenységet kívánunk végezni, a magasabb kockázatú ingatlanfejlesztést csak meghatározott mértékben és megfelelő időzítés mellett kívánjuk beemelni.

Nagy dobás jöhet - Tőzsdére megy a Duna House?
Doron Dymschiz
A Duna House név megmaradna az esetleges nemzetközi terjeszkedésnél?

2013-ban elfogadtunk egy multibrand stratégiát, láttuk, hogy nem csak a DH-n belül kell továbbfejlődnünk, nem kizárt, hogy más márkák is legyenek a cégcsoportban. Ennek az első lépése az volt, hogy piaci szereplőkkel tárgyaltunk az esetleges felvásárlásról Magyarországon, de végül arra a következtetésre jutottunk, hogy mivel nagyon jól ismerjük a helyi piacot, már a teljes infrastruktúra ki van építve, sokkal kockázatmentesebb és racionálisabb lenne, ha mi indítanánk nulláról egy új brandet, ez a Smart Ingatlan, ami tavaly ősszel indult.

Nem feltétlenül ragaszkodunk a Duna House névhez a nemzetközi színtéren, egy bejáratott márkanevű cégre felesleges lenne rákényszeríteni a Duna House nevet, ami itt jelent valamit, de lehet, hogy ott nem működik.

Az alapítókról Az 1969-ben született Guy és a nála három évvel fiatalabb Doron a 90-es évek végén két eltérő háttérből érkeztek meg a magyarországi ingatlanpiac akkor még erősen formálódó közegébe. Az idősebbik testvér ügyvédként pénz és tőkepiacokkal foglalkozott, míg a közgazdász végzettségű Doron az IT-szektorban dolgozott felsővezetőként. A német-izraeli állampolgárságú üzletemberek mindketten családjukkal Magyarországon élnek, magyarul folyékonyan beszélnek.

Van olyan cég, amelyiket a terjeszkedés vagy a tőkebevonás szempontjából mintának tekintetek?

Az USA-beli Realogy talán ilyen. Az a vállalat szintén multibrand stratégiát követ, széleskörű szolgáltatáspalettával rendelkezik, saját irodákat is működtetnek, akvizíciókkal bővültek, és két éve tőzsdére léptek.

A tőkebevonás milyen típusait vizsgáljátok? Bankhitel, NHP, kötvény- vagy részvénykibocsátás?

Mindent megvizsgálunk, a részvénykibocsátást is, elképzelhető, hogy több irányba indulunk el.

Mennyi tőkét szeretnétek bevonni?

Erről még túl korai beszélni. Amikor véglegesen eldől, hogy milyen irányba indulunk el, akkor tudjuk megmondani, de nem arról van szó, hogy csupán néhány százmilliós hitelt vennénk fel egy banktól.

Mikor kerülhet sor a tőkebevonásra?

Ez egyrészt rajtunk múlik, másrészt a tőkepiacokon. Nem biztos, hogy az időzítés teljes mértékben előre látható. Mi a következő hónapokban tervezzük véglegesíteni, hogy pontosan milyen formában szeretnénk a tőkebevonást, de hogy pontosan mikor történik a lépés, azt egyelőre nem tudjuk.

Tehát, ha minden jól megy, akkor pár hónapon belül?

A döntés már idén megszülethet. Persze, ha mondjuk szeptemberben Görögország kilép az Eurózónából, akkor valószínűleg ez a mi döntésünkre is hatással lehet.
Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton