Ingatlan

Megjött a legfrissebb lista a budapesti bérleti díjakról

Portfolio
Szeptembertől sok ezer friss egyetemista és főiskolás kezdi meg új életét gólyaként és albérlőként egyaránt. Budapest mintegy 150 ezer egyetemista tanul, akik közül 100 ezren nappali tagozatos hallgatók, így főállásként az egyetemükre járnak. A KSH adatai szerint pedig mintegy 40 ezer diák az, akinek szállást kell találnia a tanulmányai elkezdéséhez. Az FHB legfrissebb elemzése és Otthontérképe ezúttal a kiadó lakások bérleti díjának összegzésével próbál segíteni a keresgélőknek.
A mintegy 100 ezer nappali tagozatos hallgatóból legfeljebb 60 ezren lakhatnak családjukkal, mert a felsőoktatásban nappali tagozaton tanulók közül 40 ezer budapestit, és 20 ezer Pest megyeit tart nyilván a Központi Statisztikai Hivatal. Így a többi 40 ezer hallgatónak a családi otthontól távolabb, Budapesten kell lakhelyet találnia, ami lehet a szerencsés keveseknek egy kollégium szoba, a még szerencsésebbeknek egy saját lakás megvásárlása, vagy egy albérlet a kiadó pesti lakások valamelyikében.

Széles a skála az árakban

Az FHB a bérleti díjak bemutatásához a legfontosabb portálok hirdetési adatait használta fel, és az elérhető alsó kategóriától a luxusig figyelembe vették az adatokat. Mintegy 10 ezer, még kiadó lakóingatlan adata alapján határozták meg a városrészekre jellemző értékeket. A belső kerületekben (V.-VI.-VII.) és a XIII. kerületben találták a legtöbb kiadó lakást. Az egyes kerületekre számított átlagos bérleti díjak között akár háromszoros különbség is lehet. A Vár presztízsének köszönhetően az I. kerület átlagosan 170 ezer forintos bérleti szintje a legmagasabb, míg Csepelen a legolcsóbb lakást bérelni, mivel a XXI. kerületben 57 ezer forint az átlagos havi díj. Természetesen a kerületeken belül a lakás elhelyezkedése és a lakás minősége meghatározóan befolyásolja a díjat.

Hirdetési adatok alapján számított bérleti díjak (ezer forint/hó)

Megjött a legfrissebb lista a budapesti bérleti díjakról
Forrás:Otthontérkép.hu

Érdekesség, hogy a budai zöldövezet esetében akkor is jellemzőek a magas bérleti díjak, ha a városrész nehezebben közelíthető meg, mint például a II/A kerület. Ezek a városrészek olyan bérlők körében kedveltek, akik közül akár csak az egyik családtag jár be minden nap a belvárosba. Másrészt az is igaz, hogy a kínálat magasabb szintje is érzékelhető, mert a nagy értékű ingatlanokat a piacon bekövetkezett értékcsökkenés miatt nem szeretnék most eladni a tulajdonosok, és a későbbi áremelkedésben bízva átmenetileg bérbeadással próbálkoznak. A Duna mentén is látható sötétebb mintázat jelzi a magasabb árakat, mert ezek a területek hagyományosan népszerűek a lakást bérlők körében. Újlipótváros lakásai és a XIII. kerület külsőbb részeiben újonnan épült lakások szintén kedveltek. Itt a praktikus elrendezés és az alacsonyabb közös költség vonzza a bérlőket.

Megjött a legfrissebb lista a budapesti bérleti díjakról
Hogy mik a lakásbérlés legfontosabb szempontjai, azt megtudhatja a Pénzcentrum.hu legfrissebb cikkéből .

De mit is jelent ez négyzetméterre vetítve?

A lakásárakhoz hasonlóan a bérleti díjak esetében is gyakran vizsgált mutató az egy négyzetméterre jutó (fajlagos) bérleti díj. Ennek alapján elmondható, hogy a maga 1200 Ft/nm alatti bérleti díjával a IV. kerület a legolcsóbb, ahol általában 65 nm körüli lakásokat kínálnak bérletre. Ezt az magyarázza, hogy a metrótól távolabb eső részektől akár egy óránál hosszabb ideig is tarthat beérni a központba. Nem sokkal magasabbak a fajlagos bérleti díjak a XV., XVII., XXI., és XXIII. kerületekben sem.

Az árak alakulását és területi megoszlását elemezve az sem meglepő eredmény, hogy a hirdetésekből vett jelzővel "jó közlekedésű", ugyanakkor zöldövezeti, pasaréti, rózsadombi, naphegyi és gellérthegyi lakóingatlanok bérleti díja fajlagosan az alsó harmadba tartozó kerületeknek jellemzően duplája, azaz 2400 Ft/nm körül alakul. Természetesen az egyetemisták döntő többsége nem ebből a szegmensből válogat, és még a mérsékeltebb árú kerületekben is inkább az alacsonyabb bérleti díjért hozzáférhető lakásokat keresik.

Hirdetési adatok alapján számított 1 négyzetméterre jutó bérleti díjak (forint/nm)

Megjött a legfrissebb lista a budapesti bérleti díjakról
Forrás:Otthontérkép.hu

Bérlés helyett érdemesebb vásárolni?

Az FHB kalkulációi alapján a budapesti lakások bérleti hozamai inkább egyszámjegyűek: 7-9% között mozognak a különböző kerületekben. A tulajdonosoknak természetesen ezen felül a lakás értékének emelkedéséből is származhat nyeresége. A befektetésen gondolkodókat a válság egyrészt figyelmeztethette a korábbi kincstári optimizmus törékenységére, mert kiderült, a lakásárak nem emelkednek folyamatosan. Másrészt az FHB Lakásárindex alakulása alapján elmondhatjuk, hogy az árcsökkenés lelassult, megállt, így egy aktuális vásárlással optimális beszállási pontot találhat a vevő. A kiadók döntését pedig az is befolyásolja, hogy még mindig jobb lehet egy gondosan kiadott lakás, mint egy üresen álló. Az utóbbi esetben a bérbeadónak az ingatlan fenntartási költségeit (finanszírozás, közös költség és a minimális rezsi) kell szembeállítania a gyorsabb amortizációval.

Megjött a legfrissebb lista a budapesti bérleti díjakról
Ugyanakkor az sem szabad elfelejteni, hogy egy esetleges két szobás lakás megvásárlása esetén az egyik szobát akár ki is lehet adni albérletbe, így az esetleges hitel törlesztése, vagy az új lakás fenntartásának költsége máris jelentős mértékben csökkenthető. Ez pedig nyomós érv lehet egy pesti lakás megvásárlásához megfelelő mennyiségű önerővel rendelkező család számára.
Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton