Ingatlan

Gazdát cserélt két budapesti bevásárlóközpont

Portfolio
Mintegy 170 millió euró értékű ingatlan tranzakció valósult meg a hazai piacon azzal, hogy a CPI több jelentős kereskedelmi és iroda komplexummal bővíti hazai portfólióját. A teljes tranzakció során csaknem 265 ezer négyzetméter bérbe adható terület cserél gazdát, amelynek több, mint 40 százalékát - 113 ezer négyzetmétert - magyarországi ingatlanok adják.
Magyarországi, csehországi, lengyelországi és romániai bevásárlóközpontokból - összesen 11 kereskedelmi ingatlanból - álló portfólió megvásárlását valósította meg a CPI Property Group a CBRE Global Investors által kezelt alapokkal, amelyek magyarországi részei a budapesti Pólus és Campona bevásárlóközpont, egy Andrássy úti ingatlan, valamint egy zalaegerszegi és egy nyíregyházi Interspar áruház.

A tranzakció következtében a CPI Magyarországon 202 ezer négyzetméterről 315 ezer négyzetméterre bővíti portfólióját, ami több mint 60 százalékos növekedést jelent, összértéke pedig eléri a közel 500 millió eurót.

"A mostani akvizíció segít megteremteni az egyensúlyt a cég portfólióján belül, az eddigi irodatúlsúlyt ellensúlyozza a kiskereskedelmi egységek arányának bővülése. A két szektor ingatlanjainak cégen belüli részaránya így nagyjából kiegyenlítődik, ami egészségesebb portfóliót eredményez." - mondta el megkeresésünkre Gereben Mátyás, a CPI Hungary Country Managere. A szakértő szerint a következő 24-36 hónapban a hozamok enyhe emelkedésére vagy legrosszabb esetben stagnálására számíthatunk a kereskedelmi ingatlanok piacán.

Az új épületeket a cég meglévő portfóliójába integrálják, aminek érdekében - hosszú távú ingatlan-befektetőként - több millió eurós beruházásokat terveznek a portfólió modernizálására. A tervezett beruházás 2018 év végéig megközelíti a 10 millió eurót.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025