Oszkó Péter
Pénteken 11:30-tól Oszkó Péter a Deloitte elnök-vezérigazgatója lesz befektetői fórumunk vendége. A szakértőtől többek között megtudhatjuk, valóban olyan dermesztő-e a Reformszövetség javaslatcsomagja, illetve miért van szükség ennyire erős lépésekre. A Reformszövetség adó-, és járulék munkacsoportjának vezetőjétől olvasóink kérdezhetnek.
Kérdések
1 | 2 | 3
 maggy - 2009.02.27 16:21 1899
A nyugdijkorhatár most 62 év, a nyugdijasok átlagéletkora pedig 53 év.
Nem lát itt ellentmondást? Szerintem nem a nyugdijkorhatárt kellene emelni, hanem a nyugdijjogosultsághoz szükséges munkában eltöltött
időt. De igy se lehet mit kezdeni azokkal akik lefizették az orvosokat, vagy akit 10 évvel ezelőtt 50 évesen makk egészségesen a vállalata
eküldött nyugdijba, és azóta se fizet érte egészségügyi járulékot senki. Ilyen
esetben beszélhetünk szociális kiadásról de ott aki végig dolgozott és
ugy lett nyugdijas kimondottan sértő arról beszélni, hogy mások keresik
meg a nyugdiját. - Az ingatlanadó ötlet ebben a formában a Rákosi időket idézi, mikor másokat raktak az emberek lakásába, olyanokat akik
nem tettek érte semmit. Ha nem tudom fizetni mert már nem tudok dolgozni, akkor az " adót" ráterhelik a lakásomra, azaz egyszerüen elveszik. Igy gondolná? Szerintem fizessenek a vagyonukkal azok akik
az országot ide juttatták. Pl. a közgaszdászok akik csak lapitottak és nemtettek semmit, hogy figyelmeztessenek.Arra hogy fizessen a másik
nem kell sem nyugdijas pénzügyminiszternek, se akadékusnak lenni, ilyen ötlete bárkinek lehet, hogy kit is kéne még lenyulni.
 Akira - 2009.02.27 13:45 1898
Kedves Oszkó Úr!

Alább idézett válaszát köszönöm, bízom benne, hogy mind a társadalom, mind pedig a döntéshozók megfontolják az itt összefoglalt alapelveket, és ezek mentén indul meg az átalakítási folyamat!

"oszkopeter - 2009.02.27 11:53
Én azt gondolom, hogy a javaslat ilyen jellegű rendszerszerű átalakítást céloz hiszen az adónemek nagyobb részét megszünteté és a megmaradókat is teljesen átalakítaná. Ennek eredményeként tényleg olyan egyszerűsített, átlátható rendszer jönne létre, ahol a fogyasztás és a vagyon adóztatását egy-egy adónem biztosítja, s további egy-egy adó terhelné a vállalkozások jövedelmét és az élőmunkát. Ráadásul a foglalkoztatás adóztatása kapcsán letettük a voksunkat a szuperbruttósítás mellett, ami e téren is teljesen összevonná az összes munkáltatói és munkavállalói befizetést. Az egy másik kérdés, hogy minderre jelenleg csak több éves időtávban látunk lehetőséget, egyrészt mert korlátozott a költségvetés tűrőképessége, másrészt a jelenlegi gazdálkodási körülmények amúgy is jócskán próbára teszik a vállalkozások alkalmazkodási képességeit, nem szerencsés, ha ezt még a szabályozási rendszer követhetetlen sebességű változásával is tetézzük."

Arra viszont nem kaptam választ, hogy fent megfogalmazott egyszerűsítést mennyiben segíti elő, ha az élő munka jövedelmét - megkülönböztetve a vállalkozások jövedelmétől - más adónemekkel (pl. járulékokkal) és kulcsokkal terhelnénk, valamint arra sem, hogy milyen szakmai érvek indokolják a bérre rakódó terhek esetében a járulékok degresszivitását, miközben az szja progresszivitását fenntartanák? Mi indokolja, hogy a jövedelmek tipusában (vállakozás, munkabér, egyéb jövedelem, osztalék, tőzsdei osztalék, stb) különbséget tegyünk? A jövedelem az jövedelem, bárrki és bárbilyen módon is keresse azt meg, adózzon egységesen, egységes kulccsal! És fizessen járulékot (célzott adót) is minden jövedelem egységesen, ne csupán egyes adózói csoportokra (itt pl. leginkább a munkavállalókra) terheljük ezeket az adónemeket. Érezze minden jövedelemtulajdonos egyformán, hogy jövedelmet csak társadalomban tud szerezni, és a társadalomban való részvételnek vannak költségei is, nem csak a hasznot kell lefölözni. Mert pl. vannak szociálisan rászorulók és nyugdíjasok is. Érezze ezt a hazai vállalkozó, az alkalmazott, de érezze ezt a multi is, egyformán, ha jövedelmet akar hazavinni!

Ha már a valódi közteherviselés címén az adózók és járulékfizetők számát szeretnénk a legszélesebb körre kiterjeszteni...

Az adó és járulékcsökkentésnek - a kiadási oldal csökkentése mellett - a befizetők körének szélesítése, más szóval a jelenlegi kedvezményezettek/kedvezmények megszüntetése a legkevésbé fájdalmas megoldás. De legalább azok számára előnyös, akik adóbefizetéseikkel eddig is előre igyekeztek tolni az ország szekerét, nem pedig a szekéren henyéltek...

Az ingatlanadó pedig arra nagyon jó eszköz lehetne a politika számára, hogy az adóreform többi eleme mindenhol átcsusszanjon az ingatlanadó harsány vitájának közepette, mert nem kétséges, hogy - az Ön által is emlegetett hagyományok hiánya miatt - ez fogja a legnagyobb visszhangot kelteni.

A hagyományok hiányára hivatkozva pedig azt gondolom, hogy - legalábbis kezdetben - mindenképpen szükséges az ingatlanadóra kedvezményeket kitalálni a 30M-ós határ mellett, pl. olyat, hogy aki önként tudja igazolni, hogy megfizetett már adózóként annyi jövedelemadót, mint az ingatlana értéke, az mentesüljön a befizetés alól, stb. Kíváncsi lennék, hányan állnának sorba az Apehnél, azt igazolni, hogy az elmúlt 20 évben milyen sok jövedelemadót fizettek... :) Mindenesetre méltányos lenne az eddigi teherviselőkre nézve...



 Hamupipoke - 2009.02.27 13:19 1897
Nem tervezik a képviselők jövedelmének felső korlátját csökkenteni?
Úgy gondolom, hogy a bizottságokban való részvétel tisztelet díjjal jár.
Egy képviselő hány bizottságban vehet részt?
Hogy lehet, hogy egy képviselő havi 5 milliót keres, miközben a nyugdíjakat akarják csökkenteni?
 Vakmacska - 2009.02.27 12:49 1896
Köszönjük a valóban gondolatébresztő válaszokat!
 Kovács András - 2009.02.27 12:48 1895
Örömmel fogadtam a javaslataikat, sőt én is úgy gondolom, hogy a mostani helyzetben a költségvetési hiánynak nulla felé kellene konvergálnia.
Az ingatlanadóval azonban ebben a formájában nem értek egyet. Adót fizetni csak jövedelemből lehet, míg az ingatlanadó egy állapotot szankcionál, ennél fogva nem adó, hanem sarc.
Azok az emberek, akik életük munkáját egy építkezésbe fektették, hogy idős korukra, ez adjon örömet az életüknek, hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik ugyanennyi jövedelmet elszórakoznak, elutaznak, vagy más, mozdítható javakra költik. Ha meg nem tudják fizetni, akkor gyermekeiket terhelik meg vele.
Nem zárom ki az ingatlanhoz kapcsolódó adót, de nem ilyen drasztikus formában.
Ha mégis bevezetik, és ezt ezelőtt harminc évvel tudom, akkor inkább elszórakozom, elutazom a megkeresett pénzt, nem költöm el itthon, nem adok munkát az építőiparnak, esetleg gyakrabban járok a tengerpartra. Amíg itthon tartózkodom, addig meg valahogy elvagyok az ócska panelban is.
 Csillag Janos - 2009.02.27 12:45 1894
Tisztelt Oszkó Úr!
A Reformszövetség javaslatai között a "a feketegazdaságban" rejlő lehetőségek kihasználásáról nem látok kellő mennyiségű javaslatot.Az az érzésem,hogy könnyebb a nyugdíjakat kurtítani,mint komolyan elgondolkodni arról az évenkénti 2-3 ezer millárd fekete forint egy részének bahajtásáról.Szerintem itt nagy lehetőségei vannak az országnak csak úgy látszik ezt SENKI nem akarja teljesen komolyan venni!!!!!!!!!!!Pedig most itt van az ideje!!!!!!!!!!!!!!!!!
lÉn személy szerint nagyon szkeptikus vagyok a nyugdíjkorhatár ilyen sürgős/2011ig 65 év/ emeléséről.Ehelyett inkább érdekelté kellene tenni az állampolgárokat,hogy minél többen és többet fizessenek be .El kellene gondolkodni azon,hogy miként lehet olyan anomália a rendszerben pl.Valkaki 45 év szolgálati év után 60 évesen ne mehessen el előrehozott teljes öszsegű nyugdíjba,de a Pl.VPOP-nál dolgozott 42éves megfáradt ügyintéző vagy bárki teljes összegű /150-200Ft/ nyugdíjjal otthonn legyen ahol még feketén keres mellé még néhány tíz v százezer forintot.Ezeket az embereket miért nem miért nem hívják vissza dolgozni/az is jó ha köteleznék öket/
Hogy akarják rendbe tenni a nyugdíjrendszert,ha a léhűtöket és a simliseket segítik és aki ledolgozott 45évet még arról akarnak mégegy bőrt lehúzni????????????????????
Előre is köszönöm válaszát
Tisztelettel:Csillag János
 Assur-nasir-apli - 2009.02.27 12:43 1893
Oszkó Úr,

köszönöm a válaszát, és egyben érdekelné még a véleménye az árfolyamnyereség adózásról, kamatadóról a mai forráshiányos, gyászos megtakarítási hajlandóságú és képességű világunkban. Nem kellene ezeket eltörölni? 2008-as év után pl. a tőzsdei nyereségadóból nem igen lehet bevétel, sőt keringenek elképzelések, hogy a korábbi évek túlfizetéseit is visszaigényelnék a tavaly nagyot bukók. Tehát az államnak nem éri meg, az öngondoskodásnak viszont kifejezetten káros. A traderek mint én is, úgyis iszonyatos bevételetek generálunk a jutalékon (brókercégen) keresztül az államnak, aki meg ebből jól keres, azt elkapja az áfa és az esetleges vagyonadó. Nem fölösleges ez az adónem, vagy nem lenne célszerű besávozni?
 Győri Dávid - 2009.02.27 12:35 1891

Tisztelt Oszkó úr!
Köszönöm a választ. Egyetértünk.
 Steve - 2009.02.27 12:33 1890
Tisztelt Oszkó Úr!
Az ingatlanadó kapcsán gondolnak-e arra, hogy egy 30 milliós (Bp-en nagyjából 80 m2-es) ingatlan egy egyedülálló számára vélhetően luxus, míg egy háromgyerekes család számára a mindennapi normális megélhetés része.
  - 2009.02.27 12:29 1888
Az ingatlanadóval kapcsolatosan azért szerintem az értéket felbecsülő államnak is kellene, hogy legyen felelőssége. Pl. ha többre értékeli, mint amennyiért el lehet adni, akkor szerintem az lenne az igazságos, hogy ekkora értékért garantálja is a megvételét, és akkor igazságos az, hogy a nyugdíjas vegyen másik lakást. Gondolnak-e olyan megoldásra, hogy az Állam vállaljon felelősséget a megállapításaiért, vagy marad az önkényes döntés?
 Keszthelyi Balázs - 2009.02.27 12:27 1887
"eltérően érinthetné a bérből és a nem bér típusú összevont jövedelemből élőket"

Így már azt hiszem világos, meg lettem győzve, sok sikert kívánok a programjuk minél teljesebb megvalósulásához!
 Szabó Lóránt - 2009.02.27 12:24 1886
Tisztelt Oszkó Úr,

Köszönöm válaszát, és reménykedem, hogy lesz olyan erős politikai akarat ebben az országban, hogy félretéve támogatottságot, merje véghezvinni, merjen felemelni egy országot!
Korábban én is masszívan elítéltem az ingatlanadót, és most látok elősször egy olyan logikus javaslatot, mely igaszágosnak tűnik, és el tudom fogadni.
 robee - 2009.02.27 12:22 1884
Tisztelt Oszkó úr!
Hogyan lehet rákényszeríteni a politikai elitet (kormányt és ellenzéket) az adórendszer átalakítására? Nem tudja a vállalati szféra, mondjuk az MGYOSZ a nagy exportra termelő cégekkel karöltve kikényszeríteni, hogy tegyék meg a megfefelő lépéseket, különben vizslát, megyünk máshová?
 Keszthelyi Balázs - 2009.02.27 12:19 1882
"A 0 százalékos kulcs bevételi hatásában nem egyenlő az adójóváírással, hiszen az az alacsony jövedelemsávra akkor is biztosíja a mentességet, ha valaki annál nagyobb jövedelmet adózik le, míg az adójóváírás nem jár az alacsony sávra sem"

Igen, viszont hozzátettem, hogy kisebb mértékű sávhatáreltolással EGYÜTT lehet matematikailag ekvivalens. Most hasraütésszerűen a példa kedvéért, nem 5 milliós sávhatár, csak 3 milliós, viszont 0%-os kulcs.
 Tapsi - 2009.02.27 12:13 1880
Tisztelt Oszkó Úr!
A kérdésem, hogy a szocpol-t milyen módon érintené a javaslatcsomagjuk? Milyen "megszorításokat" terveznek ezen a területen?
  - 2009.02.27 12:08 1878
Az ingatlanadót nem tudják majd kifizetni 50-60 ezer forint nyugdíjból a kisnyugdíjasok. Ön szerint megteheti egy társadalom, hogy a harminc-negyven év alatt, adózott jövedelemből összekuporgatott lakásukból, házukból vénségükre kiebrudalják majd őket az ingatlanadó be nem fizetése miatt, és hajléktalanná váljanak? Akár ha nagy értékű ingatlan is, de leadózták, most adják el és költözzenek egy disznóólba?
 Keszthelyi Balázs - 2009.02.27 11:55 1875
Köszönöm szépen a válaszát, viszont ha még belefér az időbe, szeretném pontosítani a saját, legutóbbi kérdésemet, az ön válasza nyomán:

"mert ebben a jövedelemsávban az adójóváírásnak köszönhetően praktikusan most sincs adóterhelés"

Igen, ezzel tisztában vagyok, a kérdésem lényege éppen az lett volna, hogy lehetséges volna-e az adójóváírás intézményének eltörlésével és egy, praktikusan a "minimálbérnél" meghúzott 0%-os kulccsal, ezen felül pedig a "maradék pénzből" kisebb mértékű sáveltolással a 18%-os kulcsot illetően az önök javaslatával matematikailag ekvivalens, ámde az adórendszert egyszerűsítő lépést javasolni?
 Győri Dávid - 2009.02.27 11:53 1871

Jelenleg a kormányzat és a Reformszövetség vállvetve küzdenek olyan terhek lefaragásán, amelynek eleve a léte szükségtelen. Ha valaki takarékoskodni szeretne öregkorára, akkor tegye. Hogy ezzel kapcsolatban miért szed az állam bármi járulékot is? Nos ezt nem értem.
Továbbá: a KKV-knak nyújtott támogatások teljesen fölösleges igyekezet művei. Ezt kiadási oldalon jól meg lehetne takarítani. Ha az állam kedvezményeket ad a nagyoknak, támogatást a KKV-knak, és mindezt egy esetleges és kiszámíthatatlan, átláthatatlan módon teszi, nos akkor e kettő helyett egyszerűen lehetnek egy reális kedvező kulcsú adórendszer. Átlátható. Kiszámítható. Nem: beszedem, majd kaotikusan visszaosztom, vagy kaotikusan itt-ott elengedem. Mit gondol erről?
 Tábor Klára - 2009.02.27 11:45 1862
Tisztelt Oszkó úr,
Korábban olvastam olyan ötleteket az ingatlanadóval kapcsolatban, amely összekapcsolná ezt az adónemet az SZJA-val.
Ezek szerint egy-egy magánszemély esetében a befizetett ingatlanadó (egy részének, vagy egészének) mértékével csökkenteni lehetne az éves SZJA összegét. Fenntartva természetesen egy bizonyos érték felett (akár 30 millió Ft) kezdődő ingatlanadó lehetőségét ezzel 'elérhető' lenne az az adózói kör, amely minimálbéren bejelentve adott esetben több és sok milliós ingatlan tulajdont birtokolva jelenleg kibújik az adózás alól. (Személy szerint nekem is van néhány ilyen 'ismerősöm')
Köszönettel
 Győri Dávid - 2009.02.27 11:43 1858

Az egyes adónemekhez tartozó kulcsok egymáshoz képesti konzisztenciája nagyon fontos volna. Mit gondol erről?
 Akira - 2009.02.27 11:42 1857
Assur-nasir-apli,

Anélkül, hogy elvenném Oszkó úrtól a válaszadás lehetőségét, szerintem nem várható el a szakmai öntisztulás, mert ellenérdekeltek. Az adórendszer egyszerűsítése kizárólag olyan képességű és elszántságú politikusoktól várható, mint pl. a szlovákoknál a Dzurinda-kormány volt. Ehhez azonban nekünk mohács kell...
Jó úton haladunk... :(
 Győri Dávid - 2009.02.27 11:34 1847

Az ÁFÁ-s számla intézménye jelentős tranzakciós költséggel jár. Ki kellene iktatni. Nemzetközi gyakorlatban fel sem merül.
 sziszilla - 2009.02.27 11:32 1844
Tisztelt Oszkó Úr!

Nem gondolja(k),hogy az egyik legnagyobb probléma, hogy mindössze 1 millió ember tart el másik 9-et? Nem az lenne az adórendszer átalakításának legfontosabb motiváló tényezője, hogy minél inkább rá bírjon mindenkit a munkára és az adófizetésre? Vagyis segélyek megszűntetése (romák többsége nem akar dolgozni), munkát terhelő adók csökkentése és az szja jelentős csökkentése (sok minimálbérre bejelentett "kifehérítése" érdekében). Mi az Ön véleménye erről? A kormány nem veszi észre, hogy az adók átalakítása helyett drasztikus csökkentés kell (ezzel párhuzamosan a segélyrendszer visszaszorítása)? "Maszatolással" nem jutunk sehova.

Válaszát várva!
 veld - 2009.02.27 11:28 1839
Tisztelt Oszkó Úr!

Ön szerint mennyi a realis esélye az EVA és EKHO eltörlésének, tekintve, hogy bár kedvező adózási formákról beszélünk, mégis valamelyest "fehérített" a gazdaságon.

Illetve ha eltörlésre kerül akkor van e szó ezen adózási módoknak alternatívájának bevezetéséről?
 Assur-nasir-apli - 2009.02.27 10:59 1838
Akira,

hát ezt jótól kérdezed :),
Oszkó Úr abból él, hogy az adórendszer bonyolult, mint minden más adótanácsadó is, mint ahogy a jogász abból él, hogy a jogrendszer általában is bonyolult stb...
Az életnek ezek a területei annyira túlbonyolítottak, hogy szakirányú végzettség nélkül esélyed se legyen eligazodni bennük.

Oszkó Úrtól ennek fényében is várnék választ akira kérdésére, azaz egyáltalán elméletileg elképzelhető-e, hogy az említett szakmák önérdekei és ellenállása ellenére kitisztuljon az adó- és jogrendszer annyira, hogy egy átlagember számára - ezirányú szándéka esetén - lehetővé tegye a jogkövető magatartást. Mindennel APEH állásfoglalásért kell rohangálni, aminek meg jogi kötőereje persze nincs.

Munkájukhoz pedig sok erőt és kitartást kívánok, szükségük lesz rá, és szívből üdvözlöm a tenni akarásukat és hatalmas munkájukat, amikor lényegében a kormányzat helyett dolgoznak.
 családpárti - 2009.02.27 10:41 1837
Tisztelt Oszkó úr,
néemtországban a deutsche bank elnökének volt 1-2 éve egy javaslata (HVG), miszerint aki gyereket vállal az magasabb nyugdíjat kapjon, hiszen ő tett azért, hogy legyen aki majd eltartsa és nem singliként "szórakozta" végig az életet. Ebből ott sem lett semmi, de hosszú távú javaslataik közé nem lenne érdemes felmenő rendszerbe beépíteni?
 lala - 2009.02.27 10:35 1836
Tisztelt Oszló úr!
Kérdésem az lenne,mit szól ehez?
Cégbetekintés - kivona
A Cg.01-09-913314 cégjegyzékszámú TEVA Service Holding Korlátolt Felelősségű Társaság cég 2009. február 17. napján hatályos adatai a következők:

2. A cég elnevezése
2/1. TEVA Service Holding Korlátolt Felelősségű Társaság
Bejegyezés kelte: 2008/11/17
Hatályos: 2008/11/17 ...
902. A cég tevékenysége
9/1. 6420 '08 Vagyonkezelés (holding)
Főtevékenység.

Bejegyezés kelte: 2008/11/17

11. A cég jegyzett tőkéje
11/2. Megnevezés Összeg Pénznem
Összesen 939003000 USD
azaz kilencszázharminckilencmillió-háromezer USD.
A változás időpontja: 2008/11/25
Bejegyezés kelte: 2008/11/27
Hatályos: 2008/11/25 ...
Ez a tőke a válság előtt a magyarországi gyár tőkéje volt.
2003 ban érkeztett aportként,mely 30 MRD HUF tényleges vagyont képviselt ,190 MRD FT volt lufi.
A tőke haszna távozásáig!!!!:110 MRD Ft goudwil lerás és 80 MRD FT ÉCS elszámolás ,ez a 190 MRD FT veszteség marad a jővőre nézve ,2003 tól a válságig kamat és árfolyamnyereség cimszó alatt 130 MRD Ft nyereség keletkezett,kvázi adómentesen a multi adókedvezménye miatt.Ez a dollár mennyiség viszont várja a rablás ujabb lehetőségét talán 350 USD-HUF környékén.
Ja és ezt támogattuk 2 MRD HUF vissza nem térítendő tám cimszó alatt egy éve.
 Vakmacska - 2009.02.27 10:19 1835
Miért a kismamák az első számú célpont a szociális támogatások átalakításakor? Az 1995-ös Bokros-paradoxon úgy állapított meg "rászorultságot", hogy a szülés ELŐTTI jövedelmet vette figyelembe- mivel a gyed/gyes/tgyás állapot FIZETÉS NÉLKÜLI SZABADSÁGOT jelent (vagy állástalanságot), ez a figyelembe vett jövedelem épp a kisgyermekes lét hónapjaiban egyszerűen nincsen, a családi kiszolgáltatottság pedig miért lenne cél a modern Európában (lásd "tartsaelaférje" szólamok). Miért nem lehet a gyed, gyes jogosultságot pl. 5 éves alapra vetíteni (ennyi idő alatt legyen követelmény pl. öszesen legalább 2-3 évnyi járulékfizetés felmutatása magasabb ellátáshoz). A 8%-on túli munkanélküliség időszakában jelentene-e bármit, ha gyermekintézmények nélkül (évi 99 ezer születés, versus 24 ezer bölcsődei férőhely) kergetnék vissza ezeket az anyákat a munkaerőpiacra vagy a "segélypiacra"? Akiknek ugyanis valóban jó munkájuk van, eladhatóak a munkaerőpiacon, azok eddig sem voltak 3 évig otthon, hacsak közben meg nem született a kistestvér- ez utóbbit végképp nem értem, miért akarják a tervezők büntetni, miért jobb, ha mondjuk 5-6 év telik el két gyerek közt, most amikor a szülési átlagéletkor elérte a 29 évet? Honnét gondolnak forrásokat a gyermekintézményi férőhelyek bővítésére? tudomásom szerint csak a működési költség évi 700 ezer-1 millió /gyerek, miközben az önkormányzati forráshiány tragikus.
 Juhász Istvánné - 2009.02.27 10:11 1834
Tisztelt Oszkó Úr!
1. Nagyon érdekelne a véleménye a magánnyugdíjpénztári rendszer jövőjéről? Az elmúlt napokban több cikket is lehetett olvasni azzal kapcsolatosan, ha megszüntetnék a magánnyugdíjpénztári rendszert és a 8 % járulékot a TB rendszerbe fizetnék akkor éves szinten 500 milliárd Ft-al csökkenne a költségvetési hiány. Ugyanakkor a magánnyugdíjpénztárak vagyonát visszaállamosítanák és ezzel segítenének a felosztó-kirovó rendszer működésében is.
2. Mi a véleménye arról, hogy az önkéntes pénztárakhoz kapcsolódó munkáltatói hozzájárulást teljes egészében adó alá vonnák? Milyen hatása lenne ennek az önkéntes pénztári rendszerre, az öngondoskodásra?
 lala - 2009.02.27 09:42 1833
Tisztelt Oszkó úr!
A lakosság vesztesége az értékpapir ügyletein tavaly460 MRD Ft,ha ezt realizálták volna és az adóbevallásukban veszteségként elhatárolja akkor erre az évre -92 MRD Ft negativ adóalaplesz Ft,szemben a 2007 évi 3MRD Ft befizetett árfolyam nyereség adóval.
Ahol viszont nagy jövedelem képződik az a DEVIZAHITELEK KAMATKŰLÖMBÖZETE .
Mintegy 5000,MRD HUF vagy tegnapi hiradás szerint 6300 MRD FT deviza hitel katkülömbözet éves adója mintegy 100-110 MRD Ft lenne,ehez kéne egy alapba rendelni a forinthitelek kamattámogatás 220-250 MRD Ft költségét és a devizás hitelek bedőlése esetén a hitel mértékéig államosítani kéne a jelzálogot,az euró bevezetéséig.ennek forrása eur alapú állampapir melyet a hitelező bankok kapnának LIBOR+x pip en.
Ezel a módszerrel feleződne a dev hitel kitettség és az ország is visszanyerhetné a FT konvertibilitását,jelenleg a svéjci bankendszer nem fogad Ft ra swap-ot.
Az EURÓ bevezetés után reprivatizálnii kellene a lakásokat, 5-10 év mulva, Az 5 év alatt a tulajdonát elvesztett lakók lakbért fizetnének az államnak a hitel ősszege +évi 2 % kamat mértékben.
Ez még mindig jobb lenne mint 350 Ft -EUR esetén bedőlő tőmeges hitel lakásokat féláron eladni
1 | 2 | 3