Prémium

25 éves az ESTON International (x)

Portfolio
25 éve indult útjára az ESTON International, mely mára már a magyar kereskedelmi ingatlanpiac egyik legjelentősebb szereplőjévé vált, és azóta is töretlen sikerrel halad előre. A kereskedelmi ingatlanok piacán teljes körű szolgáltatást nyújtó tanácsadó cég fontosabb ügyfelei között említhető a Sykes, Epson, MOL, Erste Alapkezelő, Concorde, Fusion, ACG és a Nokia Networks. Az ESTON több mint 300 ezer négyzetméternyi irodaterületet üzemeltet, több mint 40 ezer négyzetméternyi iroda kiépítését felügyelte projekt menedzserként, és az egyik legnagyobb iroda-bérbeadási tanácsadói csapattal rendelkezik. Az elmúlt két évben az ESTON által értékesített fejlesztési telkek összterülete meghaladta a 200 ezer négyzetmétert, az ingatlanok teljes fejlesztési potenciálja pedig mintegy 700 ezer négyzetméter.


25 éves az ESTON International
AZ ESTON 1993-ban kezdte meg működését az ingatlanpiacon, és nagyon korán elkezdte szolgáltatásainak körét bővíteni. A professzionális hozzáállás mellett elköteleződve a cég 2004 óta csak a kereskedelmi ingatlanokra fókuszál. Az ESTON csapata nagyon erős piaci pozíciót ért el és tart fenn ebben a szektorban, ahol a versenytársak a legnagyobb globális ingatlan szolgáltató cégek helyi irodái. 2010 óta az ESTON egyénre szabott megoldásokat kínál az ingatlan management üzletágban is, mely terület rövid időn belül az ESTON egyik legdinamikusabban fejlődő divíziójává vált. 2017 szeptemberében az ESTON és a Savills szakmai együttműködést hozott létre azzal a céllal, hogy a cég szolgáltatásait olyan intézményekre és ingatlan cégekre is kiterjesztik, akik Magyarországon szeretnének befektetni, valamint ezáltal a magyar ügyfeleknek is lehetőségük van szélesebb körben hozzáférni az európai piachoz a Savills kiterjedt irodahálózatán keresztül.

Salamon Adorján, az ESTON vezérigazgatója így nyilatkozott: "Nagyon büszke vagyok arra, hogy mára elértük a cég történetében a legnagyobb létszámú csapatot, a legnagyobb piaci részesedést valamint éves árbevételt. Biztos vagyok benne, hogy a jelen piaci körülmények között még tudjuk folytatni a növekedést. Szeretnék köszönetet mondani Partnereinknek és Kollégáimnak, mert nélkülük ez a sikerstory nem valósulhatott volna meg!"




(x)
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01