Prémium

A nemes gyümölcsök palackozott lelke (x)

Portfolio
Élvezhetjük frissen, mondjuk saját kezűleg a fáról szedve, vagy csak a lényegre koncentrálva. Beleharaphatunk ropogós húsába vagy megragadhatjuk illatát és aromáját egyetlen kortyba sűrítve. Ekkor - talán csak egy pillanatra ugyan - de megérthetjük magát az érlelő napot, a lágy esőt, a gondos kezek évszázados tapasztalatát megtestesítő gyümölcsöt. Melynek mindegyik fajtája illatos, zamatos, és csábítóan egyedi.

Az emberiség már évezredek óta számos módon kísérletezik azzal, hogy a gyümölcsöket koncentrált formában is élvezhesse.

Az egyik legsikeresebb módszernek a lepárlás bizonyult. Így őrizhetők meg igazán a gyümölcs, ízei, sűrített illata, zamata.


A párlatkultúra, a szóda és a trónörökös




A gyümölcspárlatok készítésének kultúrája európai sajátosság: Franciaországtól Németországon, Svájcon, Ausztrián, és persze Magyarországon keresztül egészen a Balkánig ismerik és alkalmazzák a módszert - természetesen mindenütt a helyi viszonyoknak megfelelően.

A jól bevált pálinkafőzési hagyományokra építő Zwack már a XIX. század végétől a legjelentősebb magyarországi gyártó, kiemelkedően széles ízválasztékkal. A két világháború között Kecskemétre látogató Edward walesi herceg, miután megízlelte a híres barackpálinkát, így szólt: "Szódával jobb, mint a whisky, teában jobb, mint a rum." Szinte szállóigévé vált mondása minden másnál jobb reklámnak bizonyult...

Párlat vagy pálinka?

A pálinka, a párlat szavak, annak ellenére, egymást helyettesítve ismertek, ma még szakmai szempontból a pálinka sokszor alacsonyabb minőséget képvisel, mint a szakmai körökben és Európában már jól ismert párlatok.
Törvényileg a 100% gyümölcsből, min. 37,5 alkoholfokos, mindenféle adalékanyagtól, aromától mentes párlatot, amely Magyarországon készül lehet pálinkának nevezni.
Azaz a pálinka is párlat.
Hogy mégis mi a különbség?
"Nem minden pálinka párlat, de bármely párlat lehet pálinka!" - fogalmazza meg a szakmai lényeget Somogyi József párlatmester, a Zwack Unicum Rt. Kecskeméti Gyárának igazgatója.

A párlat titka: az érett, hazai gyümölcs



A Zwack párlatok alapanyagául szolgáló gyümölcsöket Kecskemét környékén termesztik. Csak a legérettebb, legzamatosabb és sértetlen gyümölcsök használhatóak fel. Mindez jól jelzi, hogy e párlat mennyire más, mint a pl. "kerítésszaggató" vagy "papramorgó" néven ismert házipálinkák, vagyis azok az erős szeszes italok, melyekhez azokat a gyümölcsöket használják fel, amelyek nem alkalmasak már friss fogyasztásra.

A legbüszkébbek talán mégis tradicionális barackpárlatunkra lehetünk: hiszen a lepárlás előtt külön válogatják a legnemesebb magyar kajszit (a franciaországi Metz-ben rendezett párlatversenyen aranyérmet nyert a Zwack Magyar Kajszi Párlat) és a különlegesen illatos rózsabarackot, mely a Zwack Rózsabarack Párlat alapanyaga.

De gondos szelektálás előzi meg a nem kevésbé jellegzetes Zwack Birs Párlat, a Zwack Szőlő Párlat, a Zwack Jonatán alma, a Zwack Besztercei Szilva és a Zwack Vilmoskörte Párlat lepárlási folyamatát is.

Kecskemét: ahol a párlatok születnek



A nyolc tagból álló fenti Zwack párlatsor csúcsminőséget képviselő - évjáratos és sorszámozott palackban forgalomba kerülő - tagjai fajtaazonos gyümölcsökből, nagy gonddal készülnek a 2001-ben létesített európai szintű kecskeméti kisüzemi lepárlóban.
A technológia és a tapasztalt főzőmesterek biztosítják, hogy a párlat megőrzi a gyümölcsfajtára jellemző egyéni karaktert, ízt és illatot. Ezt segíti az is, hogy a kézzel szedett és magtalanított - összezúzás helyett csak finoman aprított - gyümölcsök erjesztése egyenletes hőmérsékleten történik. A nemes matéria értékei így készen állnak arra, hogy párlatként éljenek tovább...

A párlatmester: a képzelőerő és a tudás vegyítője



A párlatkészítés folyamata valódi alkotómunka, ahol az ember, az egyéniség kerül középpontba. Az aprított gyümölcs tartályba kerül, speciális fajélesztőket kap, majd beindul az erjedés, az úgynevezett alkoholos erjesztés. Maga a lepárlás három szakaszból áll, az alakuló párlat gondozása a Zwack párlatmesterének érzékszerveire van bízva: bármely pillanatban beavatkozhat a lepárlás folyamatába a legmagasabb minőség és ízharmónia érdekében. Olyan ez, akár a parfümkészítés...

Fedezze fel a párlatok ízvilágát!



Az illat- és ízanyagokban gazdag, tiszta, elegáns, harmonikus ital, a párlat titkainak megfejtése valódi szertartás. A legjobb, ha a palackot szobahőmérsékleten, 19-22°C-on tároljuk, majd tartalmát kissé előmelegített, speciális, tulipán alakú pohárba töltjük. Mielőtt megkóstolnánk, hagyjunk időt arra, hogy illata is megérintsen! Ezután ízleljük csak meg a palackban rejtőző csodát - azaz a gyümölcs lelkét.



Gulyás Csaba
A Zwack Unicum Rt. italszakértője


Még több érdekességet, koktélreceptet és információt találhat oldalunkon: www.zwackunicum.hu

(X)
RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01