Prémium

A válság és a pénzügyi beszámolók: rejtett aknák (x)

Portfolio
A 2011-es esztendő sok kihívást jelentett a társaságok számára, elég csak a banki hitelforrások elapadására, a kedvezőtlen árfolyammozgásokra, vagy a kiszámíthatatlan adózási változásokra gondolni. Ezeken, a közismert makro, illetve mikro-gazdasági problémákon kívül, további 'rejtett aknákkal' is meg kell birkóznia a gazdasági vezetőknek. A magyar tőzsdei cégek, illetve számos más, nemzetközi háttérrel rendelkező vállalkozás Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Szabványok (IFRS) szerint készíti beszámolóit, illetve IFRS alapú belső vezetői elszámolási rendszert működtet. A magyar számviteli törvénytől sok ponton eltérő nemzetközi szabályozás nagy hangsúlyt fektet a befektetők tájékoztatására, illetve a vagyoni helyzet "hű és valós" bemutatására. De mégis, mik lehetnek akkor a 'rejtett aknák'?


A válság és a pénzügyi beszámolók: rejtett aknák
Vegyük először is az értékvesztés kérdését. A nemzetközi standardok részletes előírásokat fogalmaznak meg a nem pénzügyi eszközök (goodwill, egyéb immateriális javak és a tárgyi eszközök) értékvesztésére vonatkozóan. Míg a goodwill (és egyéb nem amortizálódó immateriális javak) értékvesztés tesztjét évente szükséges elvégezni, egyéb eszközök esetében általában csak akkor, ha értékvesztésre utaló jelek vannak. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban majdnem minden esetben el kell végezni a vizsgálatot, hiszen értékvesztésre utaló jelnek minősül például a gazdasági, szabályozási környezet negatív változása, vagy a piaci kamatlábak emelkedése is. Maga az értékvesztési teszt is tartogat meglepetéseket. Az értékvesztés teszt során gyakran alkalmazott módszer az un. diszkontált cash flow (DCF) elemzés. A magyar államkötvények hozama és a CDS felár 2011 év végén rekord magasságokba emelkedett. Ez rossz hír a társaságok számára, hiszen a DCF alapú értékvesztés számítás egyik legfontosabb alapköve az év végi hozam. Az értékvesztés számításához használt diszkont kamatláb meghatározásában van némi rugalmasság, de bizonyos, hogy a 2011-es számításnál jelentősen magasabb elvárt hozammal kell számolni, mint 2010 év végén. Ha ehhez még hozzá vesszük a csökkenő bevételi terveket, illetve az emelkedő költségeket (gondoljunk csak a bérkompenzációra, vagy az ágazati különadókra) a társaságokat könnyen érheti meglepetés egy jelentős összegű értékvesztéssel. Mely társaságok érintettek elsősorban? Mindenképpen a nagy eszközállománnyal működő, vagy esetleg jelentős goodwill-al rendelkező cégekre kell odafigyelni a közeljövőben.

A jelentős deviza kitettséggel rendelkező társaságok is számíthatnak (nem éppen kellemes) meglepetésekre, mivel a forint hektikus árfolyam ingadozása mély nyomot hagy a társaságok beszámolóiban is. A nemzetközi szabályok alapján az árfolyamfedezésre használt származékos ügyletek eredménye közvetlenül megjelenik az eredményben, az IFRS valós értékelésre vonatkozó előírásai alapján. A gyenge forint segíti az exportálással foglalkozó cégeket, akik sokszor banki származékos ügyleteket alkalmaznak, hogy a kedvező árfolyamokat befixálják, és a forintban kifejezett bevételeiket jobban tervezhetővé tegyék. Sajnos a legtöbb esetben a számviteli elszámolás nem tükrözi a valós közgazdasági kitettséget, és a származékos ügyletek (általában jelentős) vesztesége megjelenik az év végi beszámolóban, míg a jövőbeni értékesítésen realizálandó árfolyamnyereség csak később, a tényleges értékesítés időpontjában jelenik meg az eredményben. Ezek a nehezen magyarázható, csak 'papíron létező' veszteségek jelentős problémákat okozhatnak a gazdasági vezetőknek és az elemzőknek egyaránt. A probléma kiküszöbölhető a magyar, illetve az IFRS szabványokban is létező 'fedezeti elszámolás' alkalmazásával, de a módszer bonyolultsága miatt eddig kevés magyar vállalkozás élt ezzel a lehetőséggel.

A válság és a pénzügyi beszámolók: rejtett aknák
Természetesen számos más terület is tartogathat rejtett aknákat a pénzügyi beszámolás területén. Az egyik (nem magyarországi) vállalattal esett meg például a következő eset: A társaság egyik hosszú lejáratú banki hiteléhez kapcsolódó egyik megfelelési mutató (kovenáns) a társaság vesztesége miatt nem teljesült december 31.-én. A vezetőség előre felismerve a várható problémát tárgyalásba kezdett a hitelező bankkal még decemberben. A karácsonyi szabadságok miatt a tárgyalás csak januárban zárult le, azonban a társaság visszamenőlegesen felmentést kapott a hitelmutató teljesítése alól. A nemzetközi szabályok nem elnézőek ezen a területen. Mivel a társaság a fordulónapon (december 31.) még nem rendelkezett a banki felmentéssel, az IFRS beszámolóban a hitelt rövid lejáratúnak kellett bemutatni. A problémát tetézte, hogy a társaság többi banki hitele egymásra utalt a hitelmutatók meghatározásában, tehát amennyiben a társaság az egyik hitelnél megsértette a hitelmutatókat, a többi is automatikusan 'bedőlt'. A vezetőségnek csak nagy nehézségek árán sikerült úrrá lenni a hirtelen támadt likviditási problémán.

A sort még számtalan példával lehetne folytatni. Összefoglalásként elmondható, hogy a 2011-es pénzügyi beszámolási szezon jelentős, nem várt meglepetéseket tartogathat. Fontos, hogy a pénzügyi vezetők tisztában legyenek az előírásokkal, illetve azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel az előforduló számviteli 'aknák' nagy részét még időben hatástalanítani lehet.

PwC's Academy segítségével Ön is otthon lehet a pénzügyi beszámolók világában.

Balázs Gábor, igazgató
PwC

(x)
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek