Prémium

A jövő munkavállalói bepillanthatnak a kulisszák mögé (x)

Portfolio
32 db munkahely, 2000-nél is több gyakornoki lehetőség, 35.000 érdeklődő hallgató, 11.000 szavazat: ez a Colibri Internship Awards eddigi mérlege. A cégek gyakornoki programjait megversenyztető startup vállalkozás projektjének első szakaszán még július 2-ig tart a közöségszavazás, aztán szakmai zsűri veszi magához a döntés jogát, hogy szeptemberben, a verseny újabb felvonásának induása előtt győztest hirdessenek. A megmérettetés során a munkáltatók őszintén kitárulkoztak jövendőbeli kollégáik előtt.
Új, interaktív felület segíti a gyakornokok és a vállalatok egymásra találását, ami az első pár hónap után bizonyítottan sikeres. A awards.joincolibri.com oldalon futó verseny során többek között a tech, a pénzügyi és a kreatív szektorból eddig 32 cég tárta szélesre virtuálisan a kapuit és mutatkozott be, nyújtott hiteles információt a gyakornoki helyet keresőknek arról, hogyan lehet bekerülni az egyes pozíciókba és milyen eséllyel lehet karriert építeni náluk. A hr szakma neves képviselőiből és egyetemi diákszervezetek vezetőiből álló, tizenkét tagú zsűri döntése nyomán szeptemberben nyertest hirdető csapat újabb területekre terjeszti ki a programot. Így az őszi, második forulóban három újabb, népszerű iparág, a mérnök- és autóipar, az SSC és az egészségügy szereplőit, valamint a náluk elérhető lehetőségeket találják meg az oldalon az érdeklődők a korábbi bemutatkozók mellett.

A jövő munkavállalói bepillanthatnak a kulisszák mögé
A Colibri gyakornoki programjával mindkét fél nyer, hiszen a gyakornoki helyet keresők betekintést kapnak azon cégek működésébe, ahol majd élesben próbálhatják ki az egyetemi évek alatt összegyűjtött tudásukat, míg a munkáltatók gyakran hosszú távon is minőségi, lojális munkaerőre találnak. A sikeres együttműködés első lépéseként a leendő gyakornokoknak tiszta és őszinte képet kell kapniuk arról, hogy mit várhatnak egy adott pozíciótól - ezen folyamat elősegítésére jött létre a Colibri Internship Awards program. A startup segítségével már eddig is több gyakornok találta meg a számára legmegfelelőbb pozíciót. Egyikük, Benke Bálint így nyilatkozott: "A lehetőségek széles palettáját találtam meg a Colibri oldalán, a feltöltött videókat nézve pedig úgy éreztem, mintha a jövendőbeli kollégáimmal beszélgettem volna - a programnak köszönhetően ezt már valóban meg is tehetem, a lehető legjobb munkahelyet találtam meg."

A jövő munkavállalói bepillanthatnak a kulisszák mögé
A joincolibri.com oldalon a magyarországi lehetőségek, cégek bemutatatkozása mellett pályakezdők és a munkakeresők híreket, érdekességeket olvashatnak a karrierépítéssel kapcsolatban, emellett tényleges nyitott pozíciók közül is csemegézhetnek. Ősztől indul az "Egy hetem a cégnél" rovat, valamint több pozíciót is részletesen meg lehet majd ismerni videók segítségével.

(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01