Prémium

Amit mindenki tudni akar a követeléskezelésről (x)

Portfolio
Minden harmadik európai kis- és középvállalkozás fennmaradását késedelmes fizetések fenyegetik - derül ki a kintlévőség-kezeléssel foglalkozó Intrum Justitia éves Európai Fizetési Jelentéséből. Nem jelentenek kivételt ez alól a hazai kis- és középvállakozások sem - egy különbség azonban mégis akad: az érintett hazai cégek jelentős része még e pillanatig is maga kezeli kintlévőségeit, maga "megy" az előrelépéséhez, fejlődéséhez, építkezéséhez, de legalábbis a cég fenntartásához, és a bérek kifizetéséhez szükséges pénzek után. Szó szerint és átvitt értelemben is "fut a pénze" után, újabb és újabb "tiszteletköröket" leróva, miközben értékes időt és energiát pazarol el. Pedig van megoldás.
Ezeket, a mindennapi munkát, vállalatvezetést, ügykezelést is érintő terheket veszi, veheti le az érintett cégek válláról sok éves szaktudásával és tapasztalataival az Intrum Justitia. A nagy múltú, 1923-ban alapított nemzetközi vállalat igazi stabil pont a piacon, 20 országban 2850 alkalmazottja van, 2015-ben elért konszolidált árbevétele 602 millió euró volt. Magyarországi cége, mely 1993 óta működik, hazánk vezető követeléskezelő cége.

Hogy jobban megismerje, mi is az a követeléskezelés, miben segíthet önnek és cégének és milyen napi problémákra jelenthet megoldást, ajánljuk az Intrum Justitia minden kérdésre megfelelő válasszal szolgáló e-learning összeállítását, ami kulcsfontosságú tudást nyújt ahhoz, hogy cége ne kerüljön bajba. Sok vállalkozást rántanak csődbe nemfizető partnereik, ám e-learning-csomagunk segítségével az ilyen veszteségek megelőzhetőek. Megtudhatja, hogyan szűrje ki a problémás megrendelőket és mit tegyen, ha késve fizetnek. Elsajátíthatja, mikor kezdje meg kintlévőségei kezelését, mire figyeljen már a szerződéskötéskor és mivel növelheti a nyereségességet. Ismerje meg a módszereket ingyenes tananyagunkból, amit az alább internetes címen érhet el: kkvnemfizetes.hu/elearning

De nem csak a legfontosabb alapfogalmak és folyamatok megismerésében segítünk ügyfeleinknek. Számunkra legalább ennyire fontos, hogy az ön kis- és középvállalkozása preventív módon, már az üzleti partnerválasztás során megfelelő módon tudja felmérni és szűrni a kockázatokat, és el tudja kerülni rossz döntéseket. Ebben segít Kalkulátorunk, melynek segítségével csökkentheti a veszteségeket, megelőzheti a leépítéseket, elkerülheti a csődöt, és piaci előnyhöz juthat versenytársaival szemben! Jobb, ha tisztán lát! Kattintson az alábbi címre: kkvnemfizetes.hu/kalkulator

(x)
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01