Prémium

"Az ügyfelek láthatják, jó helyre kerül az adomány" (x)

Portfolio
Jótékonykodni ma már szinte elvárt tevékenység a cégek között, de a válsággal teli években a nyereség egy részét továbbra is felajánlani és az ügyfelekre bízni, hogy hova jusson az adomány, ez nem általános ma még. Erről kérdeztük Molnár Csabát, az első közösségi pénzintézet, a MagNet Bank KAP programjának vezetőjét:


A MagNet Bank ügyfeleinek évről évre lehetősége nyílik arra, hogy a Közösségi Adományozási Program keretében rendelkezzenek a bank teljes nyereségének 10%-áról, amellyel számukra is fontos társadalmi ügyeket támogathatnak. Ez a program a közösségi bankká alakulás évében, 2010-ben indult útjára sikeresen, így az idei már a harmadik év, amikor a közösségi bank ügyfelei egy személyre szabott levélben értesülhetnek arról, hogy a bank teljes profitjához ők hogyan, vagyis összegszerűen pontosan mennyivel járultak hozzá. Majd választanak egy számukra fontos társadalmi ügyet vagy szervezetet, így köztük például a súlyosan beteg gyerekek kívánságait valóra váltó Csodalámpa Alapítványt.
Az aktuális szavazás, vagyis a rendelkezésre álló teljes adományozási összeg felosztása jelenleg is zajlik, amelynek alakulását mind a civil partnereink, mind ügyfeleink vagy más érdeklődők is könnyen és átláthatóan nyomon tudnak követni a bank honlapján.

A szervezetek tájékoztatják-e Önöket, hogy az adományt mire fordították, például az említett kívánságteljesítő alapítvány mire költötte a felajánlott pénzt?

Igen, folyamatos az információátadás, így a Csodalámpa Alapítvány az elmúlt 2 évben mintegy 13 kívánságot tudott teljesíteni a MagNet Bank-ügyfelek szavazata alapján. A kisebbek játékokat kaptak, míg a nagyobbak olyan technikai eszközöket, melyek a tanulásukban segítik őket. De volt, aki Nizzába utazhatott delfint simogatni vagy éppen Harry Potter-túrán vehetett részt London mellett. Egy kisfiúnak például a támogatásból vásároltak kerti hintát csúszdával, mivel a kicsi a betegsége miatt nem mehet közösségbe.

Az ügyfelek kapnak-e visszajelzést, amelyből értesülhetnek, jó helyre adták-e a voksukat?



Minden társadalmi szervezet beszámol az adományok felhasználásáról, melyet mi a honlapunkon megjelentetünk. Az összefoglaló írásos anyag mellett például a csodalámpások az adományok ünnepélyes átadásáról fényképes beszámolót is készítettek a honlapjukra, megjelölve ott, hogy ezek a kívánságok a közösségi bank ügyfeleinek támogatásával teljesültek. Nagyon megindítóak ezek a beszámolók, érezhető belőlük, hogy milyen örömet szereztek a gyerekeknek és a családjuknak ezek az ajándékok. Mindezeket mi is közzétettük a saját honlapunkon az ügyfeleink körében, így ők is pontosan láthatták, jó helyre került az adomány. Ezzel természetesen inspirálni is szeretnénk őket arra, hogy a következő évben is rendelkezzenek a bank nyereségéről, sőt akár személyesen is ajánljanak fel segítséget - anyagi támogatást, tudást, szakértelmet vagy akár önkéntes munkát - a számukra fontos ügyek fejlesztéséhez.

(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01