Prémium

Exkluzív ingatlan kínálat Telkiben (x) (x)

Portfolio
Új színfoltot jelent a budapesti agglomeráció ingatlanpiacán a Telki Önkormányzat 24 hektáros lakóterület-fejlesztése. A körzetben szokásos 800 m2-es lakótelkek helyett kifejezetten nagyméretű ingatlanokat alakítottak ki, melyek közművesítésének előkészítése hamarosan befejeződik.


Telki a budai régió legdinamikusabban fejlődő települése. A főváros határától alig tíz kilométerre fekvő festői település kedvelt célpontja a főként budai kerületekből kiköltözni vágyóknak. Ma már nem csak a gyönyörű természeti környezet, a kristálytiszta levegő, hanem a városi szintűvé váló komfort is vonzóvá teszi Telkit. A lakosság megváltozott összetételét jól szemlélteti az egyik gazdaságkutató intézet év elején közzétett felmérése, amely Telkit találta a legnagyobb vásárlóerejű településnek. Ennek megfelelően a szolgáltatások jelenleg sem elhanyagolható színvonala dinamikusan növekszik. Már épül a település második étterme, és készülnek egy több ezer négyzetméteres üzletház tervei is. A korábban csak lakóházak építésében jeleskedő, koreai tőkéből működő, BECCO Hungary Kft. is beszáll a kereskedelem és szolgáltatások fejlesztésébe.



Az önkormányzat fő feladata a közműkapacitások bővítése, valamint az intézményhálózat fejlesztése. Tavaly került sor az öt éve épült óvoda bővítésére, a szintén új általános iskola tornatermének tervei pedig most készülnek. Valójában egy olyan tornacsarnok kerül megépítésre, amely az iskolások mellett a település lakóinak is rendelkezésére áll, de alkalmas lesz akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is.


Az új egészségház tervei szintén készen állnak a megvalósításra, de a tervekben szerepel a meglévő teniszcsarnok közelében egy szabadtéri sportpálya és egy uszoda építése is. A nagyarányú fejlesztések miatt a szennyvíztisztító bővítését is el kell végezni.





Mindezekhez a beruházásokhoz természetesen nagyon sok pénzre lesz szükség, amelyet az önkormányzat a saját tulajdonú 24 hektáros területén megvalósuló ingatlanfejlesztés eredményéből kíván előteremteni.



A településen évek óta bevett gyakorlat, hogy a házépítők két-három, esetenként több összevont lakótelken nagyméretű lakóházakat építenek.
Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy a frissen megszerzett területén, tágas lakótelkeket alakít ki. Az "Öreghegyi" projekt legkisebb egysége 1000 m2, a legnagyobb közel 4000 m2, többségük 1500-1600 m2-esek.
A telkek értékesítése megkezdődött. A 14 000 Ft/m2 ár tartalmazza az igényesen kivitelezésre kerülő közművek, a földben vezetett elektromos kábel, a kandeláberes közvilágítás költségeit is. A közművek kiépítésére az önkormányzat garanciát vállal.
Ez az igen kedvező ár a munkálatok megkezdésekor, illetve befejezésekor minden bizonnyal lényegesen emelkedni fog. A tulajdonos önkormányzat éppen ezért az idei évben csak korlátozott számú értékesítést tervez.

Valamennyi közmű terve elkészült, jelenleg az engedélyezési eljárás zajlik.
Kora tavasszal, a csatorna-hálózat építésével kezdődik a beruházás, és november végén útépítéssel zárul. A beruházók nem mulasztják el a lakóterület csinosítását sem. Amint lehetséges elvégeztetik az új lakóterület fásítását is.

További információ a www.telki.hu internetes oldalon.

Tefon:
06-26-372-011
06-26-372-037
06-26-372-081


Mobil: 06-30-9486-294

E-mail:hivatal@telki.hu
(X)
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek