Prémium

Hogyan kezeljük megfelelően a munkahelyi stresszt? (x)

Portfolio
Minden munkahelyen vannak stresszes napok, amikor rengeteg helyzetet és feladatot kell megoldani. Azonban azt feltétlen tudnunk kell, hogyha az embert túl nagy stressz hatás éri, akkor a teljesítő képessége is romlani fog. Minden emberre máshogyan hat az idegeskedés, azonban sok tanulmány kimutatta, hogy egy kis stressz akár pozitív hatással is lehet a produktivitásunkra.
A legfontosabb ennek ellenére, hogy tudjuk kezelni a körülöttünk lévő stresszt helyzeteket, hiszen ellenkező esetben az egészségünkre is tud menni a sok idegeskedés.

A legtöbb ember, aki túl stresszesen éli mindennapjait probálja levezetni a benne felgyülemlett feszültséget gyors és egészségtelen ételek fogyasztásásával, dohányzással vagy esetleg nagy mértékű alkohol fogyasztással. Ezzel ellentétben ilyenkor nagyon fontos a minőségi, egészséges étkezés.

A másik lényeges dolog a megfelelő táplálkozás mellett a rendszeres sportolás, hiszen a fizikai mozgás endorfint táplál az agyunkba, ezáltal boldogabbak és kiegyensúlyozatabbak leszünk.

Hogyan kezeljük megfelelően a munkahelyi stresszt?
A futást és a jógát mondják a két legkedveltebb stressz levezető sportnak, azonban bármilyen más mozgás is jótékony hatással van a kikapcsolódásra.
Esténként ha lehetőséged van rá, ne használj a számítógépet és ne nézz TV-t, hiszen ezek mind serkentőleg hatnak az agyunkra és nagy mértékben befolyásolják az elalvást.

Munkahelyeden próbálj meg olyan környezetet kialakítani, ahol kellemesen érzed magad és megfelelően tudsz koncentrálni a feladataidra.

Egy érdekes dolog, ami egy követendő példa lehet akár Magyarországon is. Dániában nagyon sok munkahelyen az irodák kertjeibe padokat és asztalokat helyeznek el, így az ott dolgozók a szabadban tudják elfogyasztani az ebédjüket. Ennek köszönhetően ebéd után sokkal frissebben, jobban koncentrálva tudják folytatni a munkát.

Hogyan kezeljük megfelelően a munkahelyi stresszt?
Egy dán webshop magyarországi munkatársát kérdeztük, hogy valójában mit is tesznek a dánok a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb munkahelyért. Szerinte a titok abban van, hogy nagy mértékben figyelnek az étkezésre, a munkahelyi környezet kialakítására és az egymás támogatására bármilyen feladatról legyen is szó.

Az utolsó,de lényeges dolog, hogy készíts minden nap egy teendő listát, amire felírod az aznapi feladataidat. Ezzel a módszerrel semmit sem fogsz elfelejteni és elégedetten fogod magad érezni a nap végén, ha mindent megcsináltál. Ahelyett, hogy állandóan kiméletlen vagy önmagaddal próbáld meg biztatni magad. Ez lehet egy várva várt nyaralás, egy rég óta tervezett program vagy esetleg egy közös családi vacsora is.
Az egésznek a lényege, hogy boldoggá tegyen.

(x)
Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01