Prémium

Jövőre megtelik élettel a BudaPart (x)

Portfolio
8-10 év alatt, 6 tervezett ütemben 30 épületet adnak át a Kopaszi-gát mellett található, különleges adottságú, 54 hektáros fejlesztési területen - az elsőket már 2019-ben. Jelenleg 207 ezer négyzetméter felépítményen, az első ütem öt épületén dolgoznak a szakemberek a főváros új városnegyedében, a Property Market fejlesztésében megvalósuló BudaPart projekten. A kivitelező a több mint húsz év tapasztalattal rendelkező Market Építő Zrt., amely garancia a minőségre. Az egyedülálló helyszínen megvalósuló városrész víziójaként a fejlesztő a leendő közösség kialakításán is dolgozik.
"Egy új, akár 30 ezer főt is befogadni képes budapesti városnegyed megalkotása felelősség, ezért a tervezésbe nemzetközileg elismert városfejlesztési szakembereket, táj- és szabadépítészeket, továbbá várospszichológusokat egyaránt bevontunk. A segítségükkel állt össze egy urbánus, nyüzsgő világváros és a vízparti, természetközeli nyugalom egyvelege. Változatos építménymagasságok, a panoráma optimalizálása, gondosan végiggondolt ütemezés többek között a fejlesztés hívószavai" - hangsúlyozza Árendás Gergely, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelenleg a BudaPart OTTHONOK első négy, 635 lakást magába foglaló épületegyüttese, az impozáns, már az átadása előtti évben 40%-os bérbeadottságot elért, akár egyetlen órára is bérelhető irodákat is kínáló BudaPart GATE irodaház, és az olajipari vállalat saját beruházásában készülő MOL Campus kivitelezése zajlik. A jövőre átadásra kerülő épületekkel párhuzamosan fejlesztik a környék infrastuktúráját - jelenleg például az engedélyeztetési fázis végén tart a budai fonódó villamoshálózat meghosszabbítása -, és készítik elő már a második ütem első épületeit, a BudaPart CITY irodaházat szintén a Dombóvári úton, valamint a leendő bevásárlóutca és a központi hatalmas park közé tervezett 'E' jelű lakóház kivitelezését.

Jövőre megtelik élettel a BudaPart
A BudaParton a forgalmas utak mentén épülnek az irodaépületek, s ezek ölelik körbe a lakóházakat. A két funkció között csökkentett forgalmú, egyirányú "körút" kerül kialakításra, ahol szabályozva lesz, hogy csak a meghatározott céllal érkező járművek használhassák azt. Jövőre már megtelik élettel a fejlesztés öbölmenti része: körülbelül 1000-1500 ember él és/vagy dolgozik majd itt. Az ő mindennapjaikhoz szükséges szolgáltatásokat szem előtt tartva kerül kialakításra az épületek földszintjén kialakításra kerülő üzlethelyiségek bérlői mixe. 2021-re készül el a MOL Campus is, amely további 2500 munkavállalónak biztosít majd színvonalas munkakörnyezetet.



Jövőre megtelik élettel a BudaPart
A Duna-part közvetlen közelsége, a Lágymányosi-öböl nyugalma, a magas zöldfelületi arány, a könnyedén megközelíthető, mindössze 3,5 kilométerre lévő belváros, továbbá a Market Építő Zrt. által garantált építészeti minőség teszik ezt a helyszínt még vonzóbbá.
Ebbe a páratlan adottságú környezetbe tehát nem csupán lakások és irodák épülnek; egy olyan élettér születik, ahol mindent megtalálhatnak, a természettel harmóniában élhetnek és dolgozhatnak a "budapartiak". Az új városnegyed a már ismert, 7 hektáros Kopaszi-gát zöldövezeti hangulatát tűzte ki célul, ezért már az első ütemben 110 fa, körülbelül 1000 m²-nyi cserje és virágzó évelő telepítésére kerül sor. Az új dél-budai közparkokba ökotrendi megoldásokat, például kisebb elektronikai eszközök töltésére alkalmas padokat, továbbá minden igény kielégítő sport- és szabadidős tevékenységeket alapoznak meg. Rekortán pályát, street fitness- és street workout pályákat, bérelhető kiskerti parcellákat valamint MOL BUBI közbringa-hálózatot terveznek.

Jövőre megtelik élettel a BudaPart
(x)
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek