Prémium

Magyar üzleti alkalmazás törhet be az európai piacra (x)

Portfolio
Üzleti appoknak hirdetett versenyt a Magyar Telekom. A kisvállalkozások profitszerző tevékenységét, ügyfélkapcsolatait szervező MiniCRM alkalmazás nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi mezőnyben is győzni tudott. Nem csoda: a MiniCRM-et már használó kkv-k közül volt, amelyik megduplázta bevételét a könnyen kezelhető és okos alkalmazás segítségével. Az appot egy magyar kisvállalkozás tökéletesíti immár 6 éve. A cég vezetőjével, Leskó Norberttel beszélgettünk.



"Egyik piaci előnyünk, hogy MiniCRM alkalmazással áruljuk a MiniCRM-et" - mondja Leskó Norbert, a Magyar Telekom versenyén győztes appot készítő cég vezérigazgatója. A MiniCRM Zrt. jogelődjét 2009-ben alapították, jelenleg 15 főt foglalkoztat, egyetlen terméke az ügyfélkapcsolatok támogatását automatizáló üzleti alkalmazás, ennek tökéletesítésével foglalkoznak a kezdetek óta. Leskó Norbert szerint nem érdemes szétforgácsolni a cég erőforrásait, hanem egyetlen termék lehetőségeit kell a messzemenőkig kiaknázni - ebben a szellemben vitték sikerre a MiniCRM-et.

Jelenleg 1800 előfizetőjük van 350 magyar és 20-30 külföldi vállalkozásnál, köztük svájci, marokkói, román, bolgár és belga ügyfelekkel. A MiniCRM megrendelőire jellemző, hogy olyan szolgáltatást, illetve terméket kínálnak, amelynek megvásárlásán a kliens hosszasan gondolkodik. Van köztük építőipari cég, autószalon, médiavállalat és webfejlesztő, utazást, felnőttképzést, sőt ajtót-ablakot értékesítő vállalkozás is, amelyek jellemzően közép- vagy prémiumkategóriás termékkel vannak jelen a piacon.

De miért jó ezeknek a cégeknek, ha hatékonyságukat elektronikus segítséggel növelik? Túl azon, hogy vállalkozásfejlesztési szakemberek szerint jóval precízebb munkát tudnak végezni azok a cégek, amelyek részben automatizálják ügyfélkapcsolataikat, az eladás optimalizálásával a kis cégek bevételeiket is jócskán növelhetik. Az MiniCRM Zrt. előfizetői közül volt, aki 2-3 év alatt megduplázta bevételét, amiben az alkalmazás is szerepet kapott. Egy másik vevőjük úgy tudott versenytársait megelőzve növekedni, hogy közben az iparágát komoly válság sújtotta - hoz példákat Leskó Norbert.

Egy nagyhal tudása a kishalak világában

Az átlagos tudással 20-30 perc alatt elsajátítható alkalmazás a nagyvállalkozások céljait szolgáló CRM (Customer Relationship Management) rendszerek előnyeit hozza össze a kisvállalkozások igényeivel. A kkv-k számára is megfizethető szoftver elsősorban az ügyfélkapcsolatok támogatásával teszi jövedelmezővé az értékesítést. Használatával elkerülhető a vevők lemorzsolódása: az érdeklődők azonnal választ kapnak kérdéseikre, így kedvük lesz a konkurens helyett a mi szolgáltatásunkat választani. A MiniCRM a már meglévő kliensek érdeklődését célzott marketinggel képes fenntartani, felesleges információval nem terheli őket.
Az alkalmazás segítségével nyomon követhető, hogy melyik ügyféllel, melyik ügyintéző, mikor beszélt, automatikusan ellenőrizhető tehát az alkalmazottak munkája, az ügyfélpanaszok pedig mindkét fél megelégedésére rendezhetők. Külön modul szolgál az új kollégák toborzására, a munkatársak beosztására és az ügyfelek nyilvántartására is.

Sikert sikerre

A MiniCRM saját jogon szerzett jó híre mellé most újabb nagy lehetőséget kapott a Magyar Telekomtól. Szeptember 16-án megnyerték az üzleti appok közötti verseny magyarországi fődíját, egy 10 millió forint értékű reklámkampányt, a hónap végén pedig a nemzetközi versenyen is győztesnek hirdették ki a magyar alkalmazást. A MiniCRM nyereménye, hogy hat országra szóló együttműködésre léphet a német anyacéggel, a Deutsche Telekommal, ami azt jelenti, hogy részévé válhat az óriáscég szolgáltatás-portfóliójának.

A Telekom által meghirdetett verseny célja éppen az volt, hogy minél több innovatív megoldást segítsen a piacra, nemzetközi beágyazottságát kihasználva akár a globális piacra is. A verseny magyar fordulójában 15 855 kkv szavazott az induló appokra, ami a Telekom szerint jól mutatja, hogy a hazai kisvállalkozások is nyitottak a technológiai újdonságokra. A verseny közönségdíja az iTaxiknak jutott, a legmenőbb alkalmazás díját pedig a Ziteboard vitte el. A legjobb ügyfélélményt a zsűri szerint a Tappointment nevű alkalmazás nyújtotta. Díjazták a leglelkesebben szavazó kkv-t, a MiniCRM előfizetői közé tartozó Építőmester Kft.-t is.

Leskó Norbert szerint a MiniCRM nemzetközi sikerének lehetősége belülről nézve nem áttörés, hanem az elmúlt évek munkájának kézzelfogható eredménye. "Ugyanúgy végezzük a munkánkat, mint eddig - ez csak egy fázis - mondja. A legfontosabb, hogy az ügyfeleknek jó terméket adjunk."

(x)
Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01