Prémium

Merülj el a balatoni 4G-ben! (x)

Portfolio
Idén nyáron már egy Balaton-parti stégre is szervezhetsz élő videokonferencia beszélgetést, vagy a strandon, napozás közben is nézheted kedvenc sorozatod, hiszen a szupergyors 4G mobilinternettel mindez HD minőségben kivitelezhető!
A Telekom már 26 balatoni üdülőhelyre kiterjesztette leggyorsabb mobilhálózatát, így az északi parton 13 városban, például Keszthelyen, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, valamint a déli parton is 13 üdülőhelyen, többek között Fonyódon, Balatonbogláron és Balatonföldváron lehet élvezni a nagy sávszélesség előnyeit. A fejlesztéseknek köszönhetően nyár végéig a kültéri lakossági lefedettség eléri a közel 80%-ot a Balaton környékén.

A szolgáltató az elmúlt hónapokban a balatoni térség mellett több más vidéki várost is becsatolt a 4G hálózatába, melyek közül a legnagyobbak Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Gyöngyös és Hajdúszoboszló. A hálózat kiterjesztésének eredményeként augusztus végére 219 településen lesz elérhető a Telekom 4G mobilinternet szolgáltatása, az országos kültéri lakossági lefedettség pedig eléri az 53,5%-ot.*

Merülj el a balatoni 4G-ben!
A 4G, vagyis a negyedik generációs mobiltechnológia lehetővé teszi a minőségi online élményeket az otthonunkon kívül, az új fejlesztéseknek köszönhetően akár a Balaton parti strandokon is. A felhasználók számára kézzelfogható előnye a nagy le- és feltöltési sebesség: a weboldalak pillanatok alatt betöltődnek, ahol azonnal nézhetőek a videók, vagy akár a tűéles, full HD filmek is, online streamelhetőek kedvenc zenéink, de lehetővé teszi az irodán kívüli élő videokonferencia beszélgetést is, hiszen a 4G-vel lefedett területeken a kép és a hang egyaránt valósághű.
Mindemellett a 4G mobilinternet segítségével a nagyméretű fotókat és videókat azonnal fel lehet tölteni: a vízibicikli versenyről vagy épp a családi túráról készült felvételek nyomban közzétehetőek a népszerű közösségi oldalakon, az élmények megosztása a továbbiakban nem ismer határokat!

A lefedett területen a szolgáltatás használatához megfelelő mobilinternet csomagra, továbbá 4G képes készülékre van szükség, melyekről a telekom.hu/4G oldalon található bővebb információ.

*Kültéri lakossági lefedettség %: a lakosság bejelentett lakcíme szerinti lakossági eloszlástérkép alapján a kültéren lefedettnek tekintett pontok által meghatározott területeken élő lakosok számának és a teljes lakosságnak a százalékos aránya. A megadott területen a mobilinternet szolgáltatás épületen kívül igénybe vehető.

(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
illustration-01