Prémium

Mobiljáték a Telekomtól a demencia kutatások előmozdítására (x)

Portfolio
Mobiljáték nemzetközi összefogásban a Telekomtól a demencia kutatások előmozdítására.
"Sea Hero Quest" néven indult el az mobiljáték, amelyet kifejezetten azért fejlesztettek, hogy létrejöjjön a világ legnagyobb, közösségi együttműködésre épülő adathalmaza a demencia kutatások előmozdítására. A kutatás célja, hogy elmélyítse a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismereteket, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe.

A Telekom hazánkban május 5-én bemutatott, nemzetközi összefogással megvalósult jótékony célú mobiljátékát*, A tenger hősét 5 nap alatt több mint félmillióan töltötték le. Az alkalmazás 40 országban bekerült a TOP20 alkalmazás közé az App Store-ban és a Google Play áruházban, többségükben a legjobb ingyenes játék címet is elnyerte.

A felhasználók eddig - a fejlesztők elképzeléseit messze felülmúlva - összesen 58 hónapnyi időt játszottak A tenger hősével, ami 725 évnyi hagyományos laboratóriumi kutatással egyenértékű. Korábban az ilyen vizsgálat koordinálása éveket vett igénybe, és legjobb esetben is csak egy-egy pillanatképet adott igen alacsony számú önkéntes viselkedéséről. Az eddigi legnagyobb, a tájékozódási képesség kutatására irányuló vizsgálatban mindössze 600 önkéntes vett részt.

Mobiljáték a Telekomtól a demencia kutatások előmozdítására
A most debültált mobiljáték létrehozását - amelynek folyamatát a Saatchi & Saatchi London vezeti a Glitchers játékfejlesztői és számos tudós, kutató bevonásával - az a cél vezérelte, hogy bepillantást engedjen mindennapi tájékozódásunk folyamataiba. A játékosok szigetek és jéghegyek közötti lavírozásának minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálható. Hagyományos módszerekkel több, mint 5 órába telne ugyanannyi adat begyűjtése, mint két percnyi Sea Hero Quest játékkal.

A demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd - derül ki a “A demencia globális hatása" című jelentésből (2013-2050). A betegség megakadályozza az új emlékek kialakulását, gyakran elszigetelve és összezavarva az érintetteket. Számos demenciával küzdő ember számára az első jel a tájékozódási képesség elvesztése, amelynek következtében még a jól ismert helyeken és környezetben sem képesek eligazodni és tájékozódni.
A jótékony célú kezdeményezés neves külföldi tudósok, kutatók, játékfejlesztők és a Deutsche Telekom Csoport együttműködésében valósul meg.

A Sea Hero Quest világszerte elérhető iOS és Android eszközök számára, és ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ből.
További információ: www.seaheroquest.com/hu

* A játék letöltése adatforgalmat generál, további információ: www.seaheroquest.com/hu

(x)
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek