Prémium

Stabil környezet - Csak ennyit kérnek a hazai cégek (x)

Portfolio
A hazai kkv-szektorban már egyre több vállalkozás néz pozitívan a jövőbe, azonban a gazdasági helyzet javulásánál is fontosabb lehet, hogy kiszámítható környezetben működhessenek. A stratégiai tervezés ugyanis kulcsfontossággal bír a kkv-k sikerességében. A Növekedési Hitelprogram illetve egy stabil pénzügyi partner a fejlesztésekhez és a növekedéshez szükséges források megszerzésében, így a tervezésben is segíthet - véli Mózes Károly, az Active Office Kft. ügyvezető igazgatója.



Portfolio.hu Tudna beszélni egy kicsit a cég megalapításáról és céljairól? Mivel foglalkozik, és honnan indult az Active Office Kft.?

Mózes Károly: 2010 márciusában alakult a cég, a profilunk teljes körű irodaellátás. A cégnek két magyar tulajdonosa van, előtte tizenhat évig a szakmában dolgoztunk mindketten. Úgy éreztük, hogy az irodaellátásban van lehetőség a sikeres működésre annak ellenére, hogy a piac meglehetősen telített. 2010-ben három fővel alakult a vállalkozás, éves 40 milliós árbevétellel zártuk az évet, árbevételünk 2011-ben 120, 2012-ben 260, tavaly pedig már 650 millióra emelkedett. Induláskor a kapcsolati tőkénk két cégre korlátozódott, előtte a szakmai pályafutásunk nem a végfelhasználói kiszolgálás volt, hanem a kereskedői kiszolgálásban dolgoztunk. Mára 950 aktív ügyfelünk van, akiket országosan látunk el mindennel, ami az irodai munkához szükséges. Jelenleg 17 fő az alkalmazotti létszámunk, Budapesten van a központunk , valamint Kecskeméten működik egy kereskedelmi kirendeltségünk.

P.: Ebben a gyors növekedésben mekkora szerepe volt a finanszírozásnak?

M. K.: Az induláskor az volt a terv, hogy az első öt év a befektetés időszaka lesz: egyrészt a fejlesztésben akár humán-, akár technikai- és eszközoldalról, másrészt az érétkesítés területén, ahol folyamatosan bővültünk. Az értékesítési csapat bővülése minden évben dinamikus, mely továbbra is cél, hiszen jól tudjuk, hogy aktív jelenlét nélkül nagyon nehéz lenne fejlődni. Egyrészt saját forrásokból oldottuk meg a finanszírozást, másrészt olyan pénzügyi partnert kerestünk, akivel hosszútávon tudunk együttműködni közösen gondolkodni. Ezt a partnert találtuk meg a CIB Bank Zrt-ben. Ennek köszönhetően is tudtunk megtenni olyan fejlesztéseket is, amelyekkel ezt a dinamikus növekedést el tudtuk érni.

P.: A Növekedési Hitelprogram elindulásával mennyire változtak meg a forrásszerzési lehetőségek?

M. K.: A program első szakaszából mi kimaradtunk, aminek egyszerű oka volt: nagyon rövid idő állt a bankok rendelkezésére, hogy levezényeljék a programot. A második szakasz azonban jelenleg is nyitott téma a bankunkkal, mivel vannak olyan beruházásaink, fejlesztéseink, amelyeket erre az évre terveztünk, és ezeket szeretnénk egy kedvező hitelkonstrukcióval megoldani. Azt látjuk, hogy nekünk kkv-knak ez a kedvező kamatozású hitel nagyon előnyös lehetőség, melynél legfeljebb csak egy pályázati forrás lehet előnyösebb adott esetben.

P.: Mit gondol, a kkv-k számára kihívásokkal teli évek jönnek, vagy kedvezőbb gazdasági környezetre lehet számítani?

M. K.: A cég eleve a válság közepén indult, úgyhogy mi optimisták vagyunk. Úgy látjuk, legalábbis ebben bízunk, hogy felfelé ívelő időszak következik. Minden vállalkozásnak, különösen egy kkv-nak, a legfontosabb a kiszámíthatóság, tervezhető környezet ami nemcsak az árfolyam stabilitását jelenti. Minél kiszámíthatóbb a környezet, annál jobban tud tervezni a kkv szektor is.

P.: Mik a legfontosabb sikertényezők a hazai kkv szektorban?

M. K.: A mi esetünkben a legfontosabb, hogy egy nagyon erős stratégiai tervezéssel dolgozunk, ami minden esetben 3-5 éves időszakra szól, melyen belül éves terveket készítünk.
Egy másik fontos tényező, hogy mindenféleképpen a fejlesztés irányában gondolkodunk és gondolkodtunk, tesszük mindezt azért, mert hiszünk abban, hogy a folyamatos fejlesztéssel tudunk a versenytársak előtt járni.

Kiemelten fontosnak tarjuk a kapcsolatépítést és annak szervezett formáit, mert tudjuk, hogy a magyar KKV-k is képesek egymást támogatva, egymás kapcsolati tőkéjét kiaknázva segíteni egymást. Ebben Magyarország piacvezető, angolos kifejezéssel élve Networking hálózatának a BNI-nak vagyunk tagjai. Egy olyan lehetőség ez számunkra, melynek keretén belül KKV vezetők egymás kapcsolati tőkéjét kiaknázva támogatják egymást, teszik mindezt jutalékmentesen megerősítve azt a tényt, hogy igenis a magyar cégek is tudnak sikeresen együttműködni.

A hazai vállalkozások szakértő partnere a CIB Bank Zrt.

(x)
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek