Prémium

"Vagyon, Alap, Portfolió" - befektetés-kezelői tanfolyam indul (x)

Portfolio
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége(BAMOSZ) és a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. immár ötödik éve indítja el 2005. tavaszán közös "Vagyon, alap, portfolió" (VAP) programját, melynek elsődleges célja, hogy biztosítsa vagyonkezelés területén dolgozó gyakorlati szakemberek továbbképzését. A program létrehozatalának célja volt továbbá, hogy az évek óta népszerű és általánosan elfogadott "Tőzsdei szakvizsga" mellett - mely elsődlegesen a brókeri tevékenységhez szükséges ismeretanyagra épül - legyen egy olyan magas szintű szakmai képzés is, amely a tőkepiaci vagyonkezelés különböző formáihoz nélkülözhetetlen tudást adja át.

A VAP oktatási program nyolc modulból épül fel, mely tartalmazza a vagyonkezelés intézményi környezetének és piacának bemutatását, a kötvény és részvény portfolió-kezelés elméleti alapjait, továbbá a származékos termékek alkalmazásához, valamint a teljesítményméréshez szükséges ismereteket. Ezen túlmenően a tanfolyam kitér többek között a portfolió-kezeléshez kapcsolódó marketing- és reklámtevékenységre, a piacot szabályozó etikai normákra és jogszabályi háttérre. Ennek megfelelően a tanfolyamot ajánljuk a különböző vagyonkezelési tevékenységeket végző piaci intézmények (alapkezelők, pénztárak, biztosítók, bankok, brókercégek, letétkezelők) front és back office területén, illetve a felügyeleti intézményeknél dolgozó szakembereknek, továbbá mindazoknak, akik a tőkepiaci vagyonkezelés terén átfogó szakmai ismeretekre kívánnak szert tenni.

A program végeztével a sikeresen vizsgázó hallgatók a BAMOSZ és a Bankárképző oklevelét szerzik meg, mely oklevél - a készülő rendelet tervezete szerint - egyenértékű az OKJ "Befektetési szakértő" szakképesítésének "Portfolió kezelési ismeretek" moduljával, illetve a PSZÁF által is elfogadott szakképesítést nyújt a különböző tőkepiaci vagyonkezelési tevékenységek végzéséhez.

A program időtartama egy szemeszter (február-május), az előadásokra minden héten kedd este 17-20 óra között kerül sor. A program vizsgával zárul. A tanfolyamhoz, illetve a vizsgához - a tanfolyam anyagát felölelő - tankönyv jár.
A képzés díja:

A tanfolyam és a vizsga díja együttesen: 250.000 Ft + ÁFA
A vizsga díja: 50.000 Ft + ÁFA

Jelentkezés, érdeklődés a Bankárképzőnél:

Koltai Melinda (T: 224-0714) programszervező
Kalfmann Petra (T: 224-7484) témavezető

(X)
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek